Elérkeztünk cikk trilógiánk záró részéhez. Amint azt korábban beharangoztam, csupa olyan eszközökről lesz szó, amelyeket párhuzamos processzálással fogunk használni. Igen! A send-return féle effekthasználatról van szó. Nagyon sokan idegenkednek ettől a jól bevált praktikától. Hazánk fiatal, feltörekvő producerei túl bonyolultnak találják a szóban forgó eljárást. Minek külön send-return utakat gyártani, ha ugyanazt megtehetjük insertben is?
A dolog nem ilyen egyszerű! Az tény, hogy a párhuzamos processzálás a múltban azért alakult ki, mert nem volt a stúdiókban annyi effekt, ahány sávon dolgoztak. A hatvanas években még egy viszonylag gazdag és jól felszerelt stúdió is csak egy-két delay masinával, egy spring és egy plate reverbbel rendelkezett, és jó, ha volt 4 kompresszoruk. A korlátozott eszköztár kreativitásra késztette a producereket és a hangmérnököket. A keverő effektútjaiba bekötve az effektparkjuk eszközeit párhuzamos módon használhatták: legyen szó késleltetőről, zengetőről, modulációról, esetleg kompresszorról, hangszínszabályozóról. Ez konkrétan azt jelentette, hogy egyszerre több hangsávon működött a legtöbb effekt, ezáltal a zenehallgatónak olyan érzése támadt, hogy a közös effekthasználat összeragasztja a hangszerek hangzásait. Bizony, ebből fejlődött ki a ma olyannyira magasztalt Glue funkció.
Nem utolsósorban a párhuzamos processzálásnak megvan az az előnye, hogy mindig rendelkezünk egy tiszta sávval! A későbbiekben ehhez adagolhatjuk hozzá a processzált sávokat. Plusz még megvan az a lehetőségünk, hogy a processzált sávokat tovább EQ-zzuk, komprimáljuk, és még folytathatnám.
Az ének keverésénél rendkívül fontos, hogy mindig rendelkezzünk egy tiszta sávval, amit hangszínszabályzókkal, kompresszorokkal, deesserekkel és Saturációs masinákkal befolyásoltuk. Ez a tiszta sáv mindig középen szerepel. Ez egy mono elem, amely biztosítja a zenefogyasztók figyelmének fenntartását és a szövegérthetőséget. A sztereóhatást a send-return módon használt reverbek, delayek és modulációs eszközök adják meg. Ne gondoljuk azt, hogy kompresszort, hangszínszabályozót és még torzítást is ne lenne hasznos párhuzamos módon használni! De ne rohanjunk előre.
Elsőként vizsgáljuk meg azt, hogy mivel tudjuk a zenei szövet részévé tenni az ének sávunkat. Általában ezt rövid lefolyású effektussal tudjuk elérni. Ez lehet egy tizenhatodos vagy nyolcados késleltető, nagyon rövid feedbackkel, vagy egy 0,3-0,8 s hosszúságú zengető, hosszabb predelay beállítás mellett. A célunk elsősorban az, hogy a párhuzamos processzálás segítségével lágyabbá és megmunkáltabbá tegyük az ének hangzását. Ha jó ízléssel sikerül effektet választani az adott dal keverésénél, akkor olyan érzést kell keltenie, hogy az ének természetesen a zene részévé vált.
Rap és keményebb rock hangzásoknál inkább a delay-t javaslom, míg a lágyabb poposabb hangzásoknál inkább a rövid lecsengésű reverbet. A delaynél abból induljunk ki, hogy ha ütemre szinkronizáljuk a késletetés idejét, akkor kevésbé lesz észlehető az effektus. Inkább csak a hangszín megvastagodására leszünk figyelmesek, úgy, hogy a zene részévé vált. Jó trükk a zenehallgatók figyelmének megragadására, hogy csak 2-4 tizedmásodperccel rövidebbre állítjuk a késleltetést, mint a pontos nyolcad, vagy tizenhatod. Megszívlelendő az a tény, hogy ha vintage modellezésű delay-t használunk, akkor sokkal színesebbé tehetjük a hangzást. Mi itt a titok? Természetesen az, hogy a megismételt jelnek a mélyei és magasai hiányoznak. Az semmi ritka, ha egy kicsit torzított és roncsolt. Így könnyebben kialakíthatjuk az ének sound karakterét. Erre a célra még mindig a Waves H Delay és a Soundtoys EchoBoy pluginje a kedvencem.
Ha zengető mellett döntünk, akkor a legjobb, ha room vagy plate algoritmus mellett rakjunk le a voksunkat. A kettő között annyi a különbség, hogy a plate jobban megszínezi a középmagasakat, míg a room sokkal természetesebb hangzású. 30-120 ms predelay beállításban gondolkodjunk. Mindenkinek a saját ízlésére bíznám, hogy szinkronizálja vagy sem a szóban forgó értéket a dal tempójához. Az, hogy milyen mértékben keverjük a tiszta éneksávhoz a rövid reverbet, erősen zenei stílus és ízlés függvénye. Kedvencem erre a funkcióra az EMT 250 plate-je vagy az Eventide Room algoritmusa.
A tárgyalt rövid zengető vagy késleltető valódi térélményt nem ad a hallgatónak, sokkal inkább integrálja a hangot a zenei környezetbe, színesítve, vastagítva az ének hangzását. Térjünk át annak az effekt funkciónak a tárgyalására, amely konkrét zenei térbe helyezi az éneket! Elöljáróban annyit előrebocsájtok, hogy stílus és művészi koncepció függvénye, hogy milyen hosszú lecsengésű effektust választunk, függetlenül attól, hogy reverbet vagy delayt használunk. Művészi koncepció alatt azt kell érteni, hogy milyen hatást akarunk elérni: az énekes a fülünkbe súgja, vagy a pofánkba tolja az éneket, esetleg a terem végén helyezkedik el. Természetesen nagyon sok árnyalat van a két szélsőérték között: a közelitől a távoliig.
Konyhanyelvre lefordítva, ha azt az érzetet szeretnénk elérni, hogy közel helyezkedik el a befogadóhoz az énekes, akkor rövid lecsengéssel dolgozzunk. Ha reverbbel van dolgunk, akkor 0,8-1,6 másodpercnyi decay time-ot állítsunk be. Delaynél pedig a feedbackkel játszhatunk, hogy a kellő hosszúságot érjük el. A hosszúság megválasztásánál a zenei stílus mellett a dal tempója is befolyásolhatja döntésünket. Nem csak a lecsengés hossza, hanem az effekt mértéke is befolyásolja a távolságérzetet. Amennyiben a művészi elképzelés az, hogy a zenefogyasztótól messze helyezkedik el az énekes, akkor viszonylag hosszabb lecsengést kell használnunk és nagyobb arányban szerepeljen az effekt.
Mindenki számára ajánlom, ha igazi pop énekhatást szeretne elérni, akkor úgy állítsa be a zengetőt, hogy az early reflection része jóval hangsúlyosabb legyen, mint maga a zengetés. Erre a hatásra kedvenc eszközöm a TC Electronics VSS3 algoritmusa. Refrén résznél, ha ki szeretnénk nyitni a hangzást, akkor nagyobb tereket is szimulálhatunk, de arra ügyeljünk, hogy olyan kis arányban használjuk az effektust, hogy ne mossa el a szöveg érthetőségét! A Relab LX480-as pluginje kellemesen épül be a zene szövetébe még hatalmas terek esetén is.
Összefoglalva: a kisebb terek intimitást, a nagyobb terek pedig a grandiozitást sugározzák. A kulcs most is arányokon van.
Sztereó térben értendő szélességérzetet modulációs effekt alkalmazásával tudjuk elérni. Egy jó ízléssel megválasztott chorus vagy phaser, esetleg harmoniser olyan hatást tud biztosítani, mintha az ének minden irányból szólna. Ezt az érzetet send-return módon alkalmazva tudjuk fokozni. Pontosan beállított modulációval olyan percepciónk támadhat, mintha többen énekelnék egyszerre ugyanazt a tér különböző pontjain. A hatás akkor lesz igazán professzionális, amikor a fogyasztó nem tudja elkülöníteni a fülével, hogy itt most olyan, mintha többen énekelnének.
Erre a célra a személyes kedvencem a több helyen is már részletesen bemutatott Roland Dimension D chorusa, valamint az Eventide H 910, H949 és H3000 harmoniser algoritmusai. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a felsorolt legendás hardverek szoftveres emulációi már mindenki számára elérhetők.
Bizony kompresszorral, EQ-val és torzítással is kísérletezhetünk párhuzamos processzorként bekötve. Egyedi és kreatív hangzásokat érhetünk el, akár próba-szerencse alapon. Ne szabjunk magunknak határokat! Kiindulásként a BOZ Digital Manic kompresszorát javaslom.
A trilógia zárásaként csak önmagamat tudom ismételni: minél több technikai tudásanyagot szívjunk magunkba, hogy a művészi elképzeléseinket hiánytalanul meg tudjuk valósítani! Ne feledjük, hogy a mixing elsősorban szellemi konstrukció, amely hangok formájában kapja végső megnyilvánulását.