A cím azt sejteti, mintha valami aktuális átverésre szeretném felhívni a figyelmet. Nem nincs aktuálisan terjedő rosszindulatú vírus, a számítógépes processzorok között, amelyek arra hivatottak, hogy garantálják a zenénk kitűnő hangzását. Nincs semmi ilyesmiről szó. Sokkal inkább arra lehetünk figyelmesek, hogy szinte állandósult, hogy egész évben tömegesen jelennek meg az újabbnál újabb pluginek. Ebben nincs újdonság. Az újdonság csupán az, hogy a cégek marketinges csapatai emelték a tétet: minden egyes új megjelenést forradalmi újításként pozícionálnak. Ez azt jelenti, hogy a zenekészítő társadalom számára azt igyekszenek sugallni, hogy használatuk nélkül nem találhatjuk meg a Szent Grálhoz vezető utat. Nem szabad bedőlni az efféle szemfényvesztésnek!
Marketing trükkök ellen csak biztos lábakon álló tudással védekezhetünk! Számomra ez a tudás, azt takarja, hogy nincs királyi út! Nincs királyi út a jó soundhoz. Nincs az a mesterséges intelligenciával felvértezett szoftver, amely elvégzi helyettünk az alkotást. A zenét érző lények alkotják érző lények számára. Más szavakkal emberek írnak muzsikát embereknek. A tudást meg lehet közelíteni, abból a szempontból, hogy, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mire is van szükségünk, ahhoz, hogy befejezzünk egy zenét, akkor védve leszünk az eszement marketinges csábítások ellen. Pontosabban megfogalmazva, milyen eszközökre, milyen pluginekre.
Nem szeretnék semmilyen divatos eszköz minimalizmust hirdetni, csupán arról van, szó, hogy húzzuk meg a minimumot, ami nélkül nem készíthető el versenyképes produkció. Ezen túl csak olyan eszközökbe fektessünk pénz, amelyek képesek generálni a kreatív alkotói energiáinkat.
Lássuk a medvét! Az eszközlistát nem kezdhetjük mással, mint azzal, hogy mindenkinek, aki zenei alkotásra adja fejét, szüksége van egy transzparens, precíz digitális hangszínszabályozóra. Nem lepek meg senkit, ha ennek a kategóriának a koronázatlan királyát ajánlom mindenkinek, a Plugin Alliance Kirchhoff EQ-ját. Ez a 117 bit mélységgel számoló szoftver jelenleg a legtisztábban dolgozó és egyben a legprecízebb hangszínszabályozó. Több cikkben is méltattam, már részletesen ezt a terméket. A Sonnox Claro pluginje lehet még tökéletes választás. Szerintem igazi svájci bicska. Nyilván más cégek is gyártanak hasonló termékeket, én csak a legjobbakat szeretném kiemelni.
Tisztán dolgozó, transzparens EQ mellett még szükségünk lehet, legfeljebb kettő vagy három vintage emulációra is. Ízlésünk és zenei világunk döntheti el, hogy mire is lesz szükségünk. Pontosan arról van szó, hogy esetleg SSL, Neve, API, Amek, Trident, Pultec vasak digitális inkarnációi mellett tesszük le a voksunkat. A legjobb emulációkat, az UAD, Softube, Waves, IK Multimedia, Arturia gyártja. Többször is hangoztattam a véleményemet, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Inkább kevesebb pluginünk legyen, és azt tanuljuk meg használni becsületesen. A szoftverek halmozása szerintem nem vezet jó irányba, ha a célunk a versenyképes produkció megalkotása.
A dinamikaprocesszoroknál időzve nem mehetünk el szó nélkül a kompresszorok mellett sem. A tanács hasonló, mint a hangszínszabályozóknál: legyen egy transzparens plugin és néhány vintage modell szoftveres változata. Jelen pillanatban az SSL X Compját, tartom a legjobbnak a nem színezős, általános felhasználású kategóriában. Érdemes még a Izotope, Sonible, Plugin Alliance háza táján is körülnézni. A legendás vasak emuláció között tanácsos, ha beszerzünk egy dbx160, Farchild 660, Urei 1176, Teletronix LA2-A variánst. Rengeteg cég gyárt ilyen szoftvereket, jobb és rosszabb minőségben egyaránt. Válasszuk ki az ízlésünknek a legmegfelelőbbet! A lényeg az, hogy igazán nincs szükségünk arra, hogy halmozzuk a termékeket. Legyen egy- egy portéka, amelynek megtanuljuk használatának legmélyebb fortélyait.
EQ-k és kompresszorok mellett szükségünk lehet a modern produkciós környezetben multiband tranziens dizájnoló típusú pluginre. Nélkülük nincs korszerű dobhangzás. A rövid ám ütős soundok kialakításának elmaradhatatlan kellékeiről van szó. Szerintem az Izotope Neutron Transient Shapere a legjobb termék az említett kategóriában. Alternatívája lehet a nemrég ingyenessé vált Spectral Plugins Pancz nevű komplex processzora.
A dinamika processzorok közül mindenki eszköztárában ott kell, hogy legyen egy brickwall limiter. Itt nem elsősorban arra gondolok, hogy mindenki otthon mastereljen, mert az a véleményem szerint olyan botorság, mintha valaki arra adna a fejét, hogy saját maga nyírja a becses haját. Ma a Konreff El Juan szoftverét tartom messze a legkreatívabb limiter szoftvernek. Legcsodálatosabb az, hogy a dal tempójához szinkronizálhatjuk a relese time-ot. Ezzel azt érthetjük el, hogy ez a masina a dalunk tempójában lüktet. Egyszerűen zseniális. Jó választás lehet még a Sonible Smart: Limit terméke.
Bizony sokan elképzelhetetlennek tartják az alkotásukat multiband kompresszor nélkül. Nos, az igazság az, hogy én csak a végszükség esetén nyúlok ilyen masinához, de valóban nem árt néha , ha kéznél van. A kedvencem a Lindell Audio MBC szoftvere. Ez konkrétan egy API 2500-as modell multiband kivitelben. Nem állítom, hogy a legjobb vagy a leginkább transzparens a kategóriájában, de évek óta egyszer sem hagyott cserben. A Fabfilter, az IK Multimeda, az Izotope gyárt még releváns és jól használható multiband dinamika processzorokat.
A felsorolásunk folytatódni fog. Azt már láthatjuk, hogy, ha kialakítjuk az eszköztárunkat, úgy, hogy kényelmesen alkothatunk, akkor már nem lesz igazán olyan pluginre szükségünk, amely nemrég jelent meg és nagy varázslatra képes!