Erről a témáról már írtam nem is egy nem is két cikket, hanem jóval többet. Örök sláger, rövidebb vagy hosszabb idő elteltével, azonban érdemes újból elővenni. Ennek az egyik oka az, hogy most, és ez már tart vagy húsz esztendeje, audio szoftverek forradalmi fejlődésének lehetünk a kortársai. A másik, pedig, az, hogy nagymértékben változik az uralkodó zenei hangzás. Nyilván nem nehéz belátni, hogy az eszközfejlődés generálja, a ma menőnek számító megszólalást. Ezen nem érdemes csodálkozni! Ez így volt mindig a felvételkészítés történetében: a kezdetektől napjainkig. Az aktuálisan fellelhető technikai lehetőségeket kreatívan felhasználták a zenekészítők.
Ha átnézzük ennek a mixing technikának, mármint az összegző sávok processzálásának a történeti alakulását, akkor, könnyen beláthatjuk, hogy miért kell időről időre re vizionálni ezt a témát. Az már az ötvenes hatvanas években sem volt újdonság, hogy kompresszort használtak az egész zenei anyag összegyúrására. Már a Memphisben található Sun stúdióban és a brit, legendás Abbey Roadon is általános volt, hogy Fairchild 660-at használtak a mix végső processzálására. Ez igazán a többsávos felvételi technológiával vált fontossá. Nem egy időben és nem egy helyen történtek a felvételek. Így a master sávon használt kompresszor az egész anyagnak plusz zenei lüktetést adott.
Mindegyik kompresszor két késletetéssel, az attackkal és a release-zel dolgozik. Ezek miatt a komprimálás során külön ritmikát adnak a zenei anyagnak. Ezt az emberi érzékelés úgy értékeli, hogy az összes hangszer együtt mozog. Egyszerre lélegzik. Pulzál. Megteremtődik egyfajta zenei kohézió illúziója. Ezt még fokozta az az akusztikai jelenség, hogy a korabeli kompresszorok viszonylag nagymértékben szaturáltak, vagyis dúsították a felharmonikusakat. Ez az egész anyagra ható szaturáció még jobban fokozta a koherens végeredmény érzetét. Így kerültek közelebb a tökéletes zenei előadás illúziójának megteremtéséhez.
A hetvenes években is élt tovább ez a praktika. Az újítás az volt, hogy újabb áramkörökből épített gépeket használtak erre a célra: színre léptek az opto és a VCA-s kompresszorok. A FET detektor áramkörrel szerelt versenyzők radikalistásuknak köszönhetően ritkán használták erre a célra. Az évtized derekán a Solid State Logic megjelenteti, a számítógéppel vezérelhető, ám csupa VCA-val, vagyis integrált áramkörökkel, épített nagyméretű keverőpultjait. Igen a legendás 4000-es sorozatról van szó. A nyolcvanas években gyakorlatilag minden stúdióban, ami számított ilyen asztalokat használtak. A G sorozat megjelenésével új korszak vette kezdetét. A master szekcióban szerelt Bus kompresszor szinte a mai napig egyet jelent a mixingelt zene összegyúrásával. A ’Glue’ vagy magyarul ragasztó funkciót is a zenében ehhez a géphez köti a szakirodalom. Egészen a kétezer tízes évekig ezt a kompresszort a zenészek record buttonnek, vagyis megjelent zene gombként emlegették, mert, ha be volt kapcsolva, akkor már a félkész zene, úgy szólt, mintha már megjelentethető, formában lenne. Hatását jól jelzi, hogy számtalan hardver és szoftver kópia készült az SSL4000G keverőpult master kompresszorából. Nem túlzás az az állítás, hogy meghatározta körülbelül, három- négy évtized könnyűzenéjét.
Nagyon sok szakembernek még ma is egyet jelent ez a masina az összegzett sávok processzálásával. Azonban észre kell vennünk, hogy az utóbbi években milyen mértékben változott meg, mind az uralkodó zenei hangzás. Számomra már rég meghaladott, az a paradigma, hogy ’G bus kompresszort a dob összegzőre, meg a master sávra, oszt csókolom’. Ezzel a hozzáállással már nem hiszem, hogy versenyképes produkciót tudunk letenni az asztalra.
Nézzük át részletesen, hogy mik azok asz eszközök, amelyekkel 2024-es sound érhető el! A dob összegzőn mindenképpen egy enyhe szalagos, vagy keverőpult szaturációval kezdeném a processzálást. Ez mennyire rímel az Universal Audio, nemrég megjelent, Luna DAW-jának a workflowjával. Nem radikális beavatkozásról van szó, csupán enyhe színezésről, amely szintén képes megadni az koherens hangzás képzetét.
Az utolsó öt esztendőben, jól megfigyelhető tendencia, hogy rövidebb és tranziensben erős dobhangokat használunk. A dobösszegzőn ennek megfelelően transient shaper pluginek használata sem ritka. Általában, az a hangindítást erősítem, a lecsengést, pedig tompítom. Nagyon sokszor nincs is kompresszor felszúrva a dob busra. Nyilván ezt a dal természete határozza meg. Viszont mindig használok, olyan limitert vagy clippert, amellyel kis arányú, egy vagy kétdecibelnyi beavatkozással, kordában tudom tartani a dobok leghangosabb tranzienseit.
Előfordul, hogy valamilyen mastering EQ pluginnel még befolyásolom az összegzett dobok megszólalását.
Ugye mennyivel céltudatosabb és nagymértékben szofisztikált megoldás, mint egy árva SSL kópia használata?
A master sávon is szaturációval szeretem indítani a processzálást. Az sem ritka, ha több plugint használok erre a célra. Nyilván ezt maga a dal, a zenei környezet és a műfaj határozza meg leginkább. Itt is a szalag és a keverőpult szimulációk az abszolút favoritok. A kompresszorokról hasonló történetet tudok elmesélni: van, hogy nem elég egy processzor, hanem két fázisban történik meg a kezelés. Abszolút kedvencem, ha valamilyen G bus kompresszor klónt házasítok, Vari Mu detektor áramkörrel épített emulációval. Hangsúlyozom, hogy itt is kismértékű egy, másfél decibeles dinamikaszabályozásról van szó.
Kompresszorok után néha speciális hangszínszabályozókkal kiemelem a mélyeket és a középmagasakat. Egyik kedvencem az SPL PQ és az UAD Hitsville EQ pluginjei. Általában limiterrel, vagy cliperrel zárom a sort.
Az előbb bemutatott a habitussal a mai elvárásoknak megfelelő hangos mixeket tudok készíteni, úgy, hogy szinte nem is szűkítem a dinamikatartományt.