A könnyed karácsonyi és szilveszteri olvasmányok után következzen valamivel fajsúlyosabb téma: a tér. Azt tapasztalom, hogy a fiatal producer generáció felértékeli a kompresszorok, hangszínszabályozók, és más dinamika processzorok használatát, mint például a dinamikus EQ-t, a multiband kompresszort és a transiens shapereket. Nincs is ezzel semmi gond. Valóban nagyon fontos dolgokról van szó. A modern mixing elképzelhetetlen, az itt felsorolt eszközök nélkül. Azonban vegyük észre, hogy kizárólag a zenei, hang amplitúdójába, dinamikájába és frekvenciájába avatkozhatunk be segítségükkel.
A zenei, hangnak és általában minden hangnak tere is van. Erről nem szabad megfeledkezni! Lehet, hogy elsőre ez túl absztrakt megfogalmazás. Igyekszek rávilágítani, hogy mire is gondolok. A pszicho akusztikai az akusztika tudományának az az ága, amely leegyszerűsítve azzal foglalkozik, hogy, mi emberek, hogyan érzékeljük és dolgozzuk fel a hangokat. Nos, pszicho akusztikai kutatások szerint mi emberek mindig társítunk térélményt, vagy térinformációt minden hanghoz. Ezt úgy fogalmazhatjuk meg egyszerűen, hogy a hangnak van tere. Nemcsak hangnyomása, és frekvenciája van, hanem tere is.
Nem létezik, olyan, hogy vegytiszta trombita, gitár vagy zongora hang. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy gitár a hálószobában, trombita a nappaliban és zongora a hangversenyteremben. A hang elidegeníthetetlen tulajdonsága a tér, ahol megszólal. Ezt a térinformációt, mi emberek a visszaverődések minőségéből ítéljük meg leginkább. Természetesen nemcsak a visszaverődés az egyetlen akusztikai jelenség az, ami lejátszódik a tér és a hang között. Az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk, úgy, hogy a terem rezonál a zenei hangra és a tiszta jel keveredik, azzal az információval, ahogy a terem interakció lép vele.
Ok ez mind szép és jó, de miért nem elég a dinamika processzorokkal való bűvészkedés?
Erre, egy kicsit hosszabb történeti léptékű áttekintéssel tudok válaszolni.
Utazunk vissza az időben. Nem elég a Beatles korába visszamennünk. Utazzunk időben távolabbra, mondjuk a harmincas esztendőkbe. Mondhattam volna még korábbi időpontot, de a Swing korszak kiválóan példázza, hogy miről is van szó. Ebben a korszakban már létezik szórakoztató zenét előállító ipar. A tengerentúlon és az kontinensen egyaránt nagymértékben folyt a felvételkészítés. A zenefogyasztók mono bakelit lemezeken hallgatták a muzsikát. A kor csúcstechnológiája stúdió oldalon az egysávos szalagos rögzítés. Ez azt vonta maga után, hogy elő kellett a zenekarnak az énekessel kiegészülve a zenei művet. Ezt minimális mértékben még képesek voltak utómunkázni, de mai értelemben vett mixing és mastering folyamatról még szó sem volt.
A valós zenei események általában kétszázötven és ötszáz négyzetméteres termekben folyt. Pontosan abban az időben hangverseny terem nagyságúak voltak a stúdiók feljátszó tereii. Legtöbbször egy mikrofonnal rögzítettel. Nagyon ritka eset volt az, amikor a harmincas évtizedben több mikrofont használtak recordingnál.
Azt az egy mikrofont körbeállta a zenekar. Nyilván a főhős, az énekes, mondjuk Frank Sinatra állt legközelebb a mikrofonhoz. Ő volt a termék. Ő adta el a lemezt. Utána következtek a hegedű szekciók, őket követte a fúvósok. Koncentrikus félkörben helyezkedtek el a zenészek a mikrofon körül. Legtávolabb volt a nagybőgős és az ütős kolléga. Ezt az elhelyezést akár a mixing egyik ősi formájaként is értelmezhetjük.
A feljátszó termeket általában kiváló akusztikai tulajdonságokkal tervezték és építették. Ez azt jelenti, hogy a terem lecsengése, és más akusztikai tulajdonságai támogatták azt, hogy minél élvezetesebb legyen a hallgató számára befogadni a zenei alkotást. Az akusztika tudománya, akkoriban még gyerekcipőben jár, de a reneszánsz óta több évszázadnyi építészeti tapasztalat halmozódott fel, hogy hogyan is kell jól szóló előadótermet építeni.
A rögzítés filozófiája az volt az egysávos tároló magnók korában, hogy egy valós zenei előadás lenyomatát rögzítjük egy kiváló akusztikával rendelkező terem akusztikájának a támogatásával. Más szavakkal a tér pozitív akusztikai tulajdonságait kihasználták, hogy minél jobb megszólalású lemezeket gyártsanak. A terem akusztikai előnyei elősegítették, hogy minél jobb terméket tudjanak előállítani. Elég nem szokványos kapcsolat a zene és a tér között, ami a produkciók létrehozásában megvalósult.
Fura? De csak mai szemmel!
1947-ben következett be a nagy fordulat Bill Putmann, a legendás hangmérnök és zseniális tervező először valósította meg a zenekészítés történetében a Sound on Sound technikát. Mit is jelent ez? Az AEG német cég jóvoltából már a harmincas években kifejlesztették a kétsávos szalagos magnót. Elterjedését a második világháború késleltette. A nagy ötlet az volt, hogy az egyik sávra rögzítette a zenekart, majd később a másik sávra rögzítették Patty Page énekesnővel az éneket. Gyakorlatilag ez volt az első soksávos felvételi technika megvalósulása. Már az ötvenes években elterjednek előbb a három, nemsokára a négysávos magnók.
Mi is mindannyian a soksávos technológia áldott gyermekei vagyunk! Már lehetett hangszerenként rögzíteni a dalokat. Megszűnt az egyben játszás ’kényszere’. Időben és térben máshol lehetett feljátszani a sávokat. Ez szélsebesen megváltoztatta a stúdió akusztikát. Elindult egy törekvés, hogy akusztikailag semleges termeket építettek. Előnytelen volt, ha külön feljátszott sávok mindegyike térinformációt hordoz. Összeegyeztethetetlen volt. Semleges, vagy száraz stúdió akusztika alatt azt értjük, hogy rendkívül rövid a lecsengési idő. Ez az értéket igyekeztek 0.2 másodperc alatt tartani.
Másik követelmény az volt, hogy ez a rövid lecsengési idő a hallható frekvenciatartományban egyenletes legyen. Más szavakkal a terem semmiképpen ne torzítsa a hangszerek hangzását. Igen, de az így készült felvételek rendkívül természetellenesnek hatnak a hétköznapi akusztikai élményhez szokott zenehallgató számára. Új feladat hárult a hangmérnökökre! Ezt a természetellenességet kellett megszüntetni. Sőt a külön-külön rögzített hangszerek akusztikai koherenciáját is meg kellett teremtenie.
Pontosan ekkor születik a mixing, mint önálló zenekészítési fázis. A sávokat művészi értékű egységgé kell összefésülni.
A második részben pontosan a mesterséges térérzet kialakításáról lesz szó.