Még mielőtt itt nosztalgiával átitatott cukormázra számítana, valaki nem a kilencszáz húszas esztendők nosztalgiájába szeretnék burkozódni. Épp ellenkezőleg kíméletlenül a mával szeretnék foglalkozni. Pontosabban az elmúlt pár esztendővel. Mondjuk a világjárvány óta eltelt szűk hat esztendővel. Meg tudunk–e vajon fogalmazni egyértelmű hangzásbeli trendeket, mondjuk ha összevetjük a tízes évek hangzásbeli trendjeivel kapcsolatban? Mitől mai egy megszólalás?
A zene folyamatos változásban folyamatos átalakulásban van. Ugyanúgy, mint a világon szinte minden folyamatosan átalakul az idő függvényében. Amennyiben a zenére koncentrálunk, akkor azt a közhelyet állapíthatjuk meg, hogy minden egyes kor vagy korszak egyértelmű lenyomatot hagy a zenén. Például ahogy a nyolcvanas évek soundját meghatározták az SSL 4000-es pultok, exciterek, digitális zengetők, valamint a korai számítógépes zenei rendszerek, mint a Fairlight. Ezzel szemben a kilencvenes éveket az olcsó Akai, Emu samplarek hangja valamint a zengetések helyett a delayek határozták meg.
Tisztában vagyok, hogy elnagyolt dolog egy mondatban jellemezni egy évtized zenei termésének hangzását, viszont leír valamilyen jelenséget az adott korszakból. Nos, pont ilyesféle jellegzetességet megfogalmazására törekszem a húszas évek soundjának a meghatározására. Azonban ígérem nem lesz sablonos, és természetesen rövid sem.
A Covid valószínűleg hatalmas választóvonal zeneipar alakulásában. Nemcsak arra gondolok, hogy nagyon sok zenei projekt a járvány alatt megszűnt, átalakult vagy új formát öltött. Inkább azt tudom megállapítani, hogy bizonyos trendek felerősödtek és visszafordíthatatlanok lettek. A playlistek nem ekkor születtek meg a streaming platformokon, de egyértelmű, hogy a húszas években váltak egyértelműen uralkodóvá. Más szavakkal a playlistek lettek az élet és halál urai. Az a megjelenés, ami felkerült egy népszerű listára az már fél sikernek számít, a siker felé vezető úton. Ez a fajta hozzáállás nyilván lecsapódik a zenekészítésben is. Gondolok, itt bizonyos praktikák elterjedésében.
Számomra, ha csak technikai oldalról közelítünk, akkor a legfontosabb változás a tízes esztendőkhöz képest, hogy felerősödött a clipperek használata. Nyilván itt nem arról van szó, hogy valamilyen technikai újítást kezdett el a szakma nyakra-főre használni. Nos, ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a fenomént, akkor azt mondhatjuk, hogy a clipping használata már a kilencvenes évek végén kezd elterjedni a mastering stúdióknak hála. Pontosan ez a loudness war korszak kezdete: már nem készülnek bakelitre a masterek. Kizárólag CD-re vagyis digitális hanghordozóra. Elindul egy kinek hangosabb a felvétele típusú értelmetlen versengés. A nagy kreatív ötlet, hogy az atom drága mastering konvertereket vezéreljük túl két-három decibellel. Így megszabadulva a mikro tranziensektől, hogy hangosabb legyen a zene. Mindez azáltal, hogy a mikro tranziensek nem fektették meg a limitereket. Erre már 1988-ban érkezett plugin modellezés. Az IK Multimedia T Racks csomagjának Classic Clippere volt az első soft clipping algoritmus amit kézhez kapott a DAW központú hangmérnök- és producer társadalom. Azonban még nagyjából húsz évik leginkább masteringnél voltak használatosak a clipperek.
A tízes évek gyakorlata az volt, hogy a hangerő maximalizálása érdekében a brickwall limiterek terjednek el mixing során. Bizony dobokon, éneken és minden más hangszeren voltak használatosak. Ezen már fanyalogtam több helyen, hogy kevésbé kedveltem. Ezzel szemben ma ezt a praktika kezd elavult lenni, mert a brickwall limiterek helyét kezdik átvenni a clipperek. A dobokon a hard clipping, míg a hangszereken a soft clipping algoritmus. Nem elsősorban a digitális szaturáció a cél, hanem a tudatos gain staging kialakítása a clipperek segítségével: úgy minimalizálni a peak értéket, hogy közben megnöveljük a relatív hangosság érzetét az adott hangsávnak. Tisztában vagyok, hogy kicsit fából vaskarikának hangzik, de egyértelmű, hogy nem az.
Fogalmazhatunk, úgy is, hogy a húszas éveknek a mágikus összetevői a clipperek! Számomra az tetszetős, hogy ezáltal még rendkívül zsúfolt hangszerelésnél, is úgy tud szellős hangzású maradni, hogy mégis hangos lesz a végeredmény.
Amíg a megelőző évtized soundját az határozta meg, hogy vintage modellezésű kompreszorokkal igyekeztünk kontrolálni a dinamikát és tudatosan menedzselni a tranzienseket, addig ma sokkal elegánsabban oldjuk meg ezt a feladatot. A transient shaperek szintén a clipperekhez hasonlóan nem új találmányok, mégis a Covid után terjednek el végérvényesen. Szintén a kilencvenes évekbeli fejlesztésről van szó mégis az utolsó négy-öt évben olyan szinten népszerűek lettek, hogy háttérbe szorították a kompresszorokat. Az én mindennapos mixing praxisomban is meglepő módon sokkal kevesebb kompresszort használok, mint mondjuk tíz éve.
Nem utolsó sorban meg kell említeni az ’okos’ vagy MI algoritmusokat. A nóta ugyanaz: már vagy tíz éve jelentek meg az első termékek, mégis az utóbbi pár évben lett az, hogy dominálják az uralkodó hangzást. Itt elsősorban az inteligens rezonancia eltávolítókra gondolok, mint amilyen a Soothe vagy a Fixit:midrange. Az elmúlt időszakban arra lehettünk figyelmesek, hogy a szakma enyhén túltolta ezeknek a használatát. Nagyon sok zenei elem túl lágy lett, elveszítve a nyers energiájukat. Számomra ez a legmarkánsabb különbség, ami jellemzi a mai megszólalást. Természetesen ennek van pozitív hozadéka is, mégpedig az, hogy sokkal tisztábbak lettek a mély és a közép mély tartományok.
Másodsorban elterjedtek az automatikusan működő pluginek. Az Izotope és a Sonible cég termékei a legikonikusabban ebben a témában. Az utóbbi kompánia Smart sorozata nemcsak automatikus hangszínszabályozót tartalmaz, hanem kompresszort, limitert, gate-t sőt még zengetőt is. Attól még távol vagyunk, hogy egy algoritmus lekeverjen egyedül egy zenét.
Nem tagadhatjuk, hogy a hatalmas adatbázison tanított ’okos’ szoftverek meglehetősen meghatározzák a Covid utáni időszak könnyűzenei soundját.