Újfent egy örök klasszikushoz nyúltam, amit érdemes időről időre elővenni és újból átnézni. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy gyorsan változik a mixing tudománya. Ellenkezőleg! Távol áll tőlem, hogy ezt az önálló művészi ágat tudományosan közelítsem meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy a zenei szcéna dinamikusan folyamatosan átalakul. Egyfelől a zenei túltermelésben újabbnál újabb meglepő és kreatív hangzásbeli megoldások születnek. Másfelől, éppen a számítógépes szoftverek robbanásszerű forradalmárának idejét éljük.
A fejlesztőcsapatok tisztában vannak vele, hogy mekkora tömegeket mozgat meg a házi stúdióépítés és az otthoni zenehegesztés. Nem meglepő, hogy ebben sokan bővülő piacot vélnek felfedezni.
Nos, ez a két mozgatórúgó az, ami hihetetlen sebességre kapcsolta a legtöbb könnyűzenei stílus fejlődését. Ha mondanom kell egy kézenfekvő példát, akkor nyilván azzal jövök elő, hogy a tíz éve először napvilágot látott rezonanciákat automatikusan kezelő szoftverek ma nem látott mértékben beépültek a modern hangzásba. Egy szűk évtized alatt. Sőt ma hajlamosak vagyunk már a öt-hat évvel ezelőtti zenéket ósdinak ítélni megszólalás szempontjából, mert nem használtak mesterséges intelligenciával felvértezett plugineket.
Pontosan! Az utolsó cikkem óta, ami ezzel a sokat vitatott témával foglalkozott, még nem vette számításba az ’okos’ algoritmusokat. Az MI vagy AI csak egy téma a sok közül. Folytathatnám ott a sort, hogy három éve még nem voltak annyira a központban a soft és hard clipper szoftverek. Mint, ahogy például a transient desingnerek és a dinamikus hangszínszabályozók sem.
Szerintem1 felesleges folytatnom, az indoklást, hogy miért kerül terítékre megint ez az örök klasszikus téma. Azt az elején szögezzük le, hogy a zenekészítésben nincs olyan, hogy helytelen eszközhasználat. Mondjuk, ha egy extrém plugin sorrend, amitől a legtöbb szakmabelinek égnek áll a haja, egyszer csak sikeres lesz, akkor kisvártatva követőkre talál. Más is el szeretné érni a legújabb menő hangzást. Még akkor is, ha kretén dologról beszélünk. Pont ezt a kulturális jelenséget írtam le úgy a bevezetőmben, hogy a zene folyamatos változásban van.
Ugorjunk fejest!
Elől járóban meg szeretném jegyezni, hogy saját szubjektív tapasztalataimról szeretnék írni. Szó nincs arról, hogy csak és kizárólag a szakmai igazságokról van szó! Csupán arról, hogy a negyed százados ténykedésem tapasztalatai alapján milyen praktikákat alakítottam ki. A zenekészítésben az a csodálatos, hogy számtalan módon lehet kiváló eredményhez irigylésre méltó hangzáshoz eljutni. Ez nem matematika feladat, hogy csak egy jó megoldás létezik. Kizárólag.
A sort mindig olyan processzálással szertetem nyitni, ami végérvényesen befolyásolja a hangszín kialakítását. Itt lehet szó akár szaturációról, torzításról, sőt még, akár zajszűrésről is. Jó kérdés, hogy amennyiben modulációs effekt is szóba kerül, akkor, szintén kezdődhet vele a pluginek sorrendje. A válasz az, hogyha olyan processzálásról van szó, amely szerves része a hangszínnek, akkor igen.
Számtalan helyen leírtam már, hogy ha megvan a végleges hangzás, akkor semleges digitális jellegű EQ-val szeretem nyitni a sort. Elvégzem a szükséges mély- és magas vágásokat, valamint tompítom a zene szempontjából nem kívánatos rezonáns frekvencia tartományokat. Jelen pillanatban a Plugin Alliance Kirchoff pluginje az abszolút kedvencem erre a célra. Abszolút svájci bicska.
Ha a végső hangkép megkívánja, akkor a semleges hangszínszabályozás után következik a mesterséges intelligenciával felvértezett okos szoftverek. Bizony a Smart EQ, Soothe és társaik. Ebbe a kategóriába soroltam, zenei értelemben vett ossz rezonanciák mentesítői mellett az automatikus hangszínszabályozókat. Az elvem az, hogy a végső hangszín kialakítása után következnek azok az eszközök, amelyekkel megszabadulhatunk a nem kívánatos frekvenciáktól.
Mindezek után jöhetnek a kompresszorok. Hurrá! Régebben híve voltam, hogy több fázisban komprimáltam, azonban ma általában egy pluginnel oldom meg ezt a feladatot. Van olyan eset, amikor vintage gépek emulációit használom, van, hogy transzparens digitális algoritmussal ellátott szoftvert. Természetesen a zenei környezet határozza meg, hogy milyen karakterhez nyúlok. Meg természetesen az áhított művészi kommunikáció kialakítása. Az utóbbi időben hajlamos vagyok channel strip plugineket használni. Abszolút kedvencen az SSL cég native v2 terméke. Emellett a Harrison 32C és az Amek 9099 a további favoritom.
Úgy érzem most érkezett el az idő, hogy pontot tegyünk annak az évszázados vitának a végére, hogy előbb kompresszor és utána hangszínszabályozó vagy fordítva. Milyen sorrenden használjuk az eszközöket? Az előbbi a klasszikus megoldás. Előbb kompresszorral szűkítsük a dinamikát, hogy kiegyenlített legyen a hangszer reprezentációja a mixben. Ez után EQ-val a kellő tartományokat vágva és emelve kialakítjuk a végső hangzást. A második eset a modernebb, amikor a kompresszort megelőzi a hangszínszabályozó. Ezt Tom és Chris Lord Alge tette népszerűvé a nyolcvanas években az SSL 4000 E pultokon. Ebben az esetben nagyobb mértékben tudunk emelni, úgy hogy mégis természetesen maradjon a végső megszólalás.
Hangsúlyoznom sem kell, hogy nincs helyes vagy helytelen hozzáállás. Kinek a pap, kinek a papné. A lényeg az, hogy meg tudjuk valósítani művészi céljainkat. Saját praxisom egy kicsit az, hogy házasítani próbálom a két világot. Előbb vágok semleges hangú EQ-val, majd kompresszort használok, a legvégén pedig színezős vintage emulációkkal szeretek emelni. Igen Neve, Amek, SSL, API, Harrison, Trident modellek szoftveres változatait használom.
Ez után már csak sztereó tér szélesítését célzó szoftvereket szeretek alkalmazni. Pontosan vagy speciális modulációs algoritmusokra gondolok, vagy körmönfont M/S manipulációval felvértezett szoftverekre.
A végére értünk. Semmi mást nem használok insertben. Minden egyéb manipulációt párhuzamos processzálással oldok meg.
Gondolom, a végén lelövöm a poént: mindaz, amit leírtam csak hangszerekre igaz. Dobokon teljesen más eszközök találhatóak. Természetesen más a sorrend is.