Oldal kiválasztása

Az első részben felsoroltuk mindazt a technikai hátteret, amire szükség van, amennyiben arra vállalkozunk, hogy otthon készítsünk versenyképes felvételeket. A számítógépen, stúdió szintű hangkártyán és megfelelő lehalgatáson túl bizony egyéb eszközökre is szükségünk lehet. Pontosan arra fókuszáltunk, hogy mire is van szükségünk akkor, ha csupán vonalszintű hangszereket szeretnénk felvenni. A válasz az, hogy DI boxokra. A leghatékonyabb eszköz, hogy a hangszer legjobb formájában kerüljön digitalizálásra. Az olcsótól a drága, szinte kompromisszummentes megoldásra is láthattunk példákat.

Nos, a zenekészítés és természetesen maga az élet nem ilyen egyszerű. Ezért is születik meg asz írás második, majd később a harmadik része. Vajon mi van, ha mikrofonnal szeretnénk otthon hangszer vagy ének felvételeket készíteni. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy mikrofon beszerzése, vásárlása elkerülhetetlen. Erre szeretnénk fókuszálni a befejező részben. Bizony a mikrofonok különböző fajtáira és a piaci kínálat elemzésére is sor kerül.

 

Digital StillCamera

A második részben pedig a mikrofon előerősítők kerülnek terítékre. Miről is van szó? Miki ezek? Kezdjük az elején! A felvételkészítés hajnalán még nem léteztek egységesített szabványok. Sok-sok gyártó cég létezett, akik ezt az akkoriban dinamikusan fejlődő iparágat kiszolgálták. Ám nagyon hamar felmerült az az igény, hogy az egyik gyártó berendezésének kimenetéről a hanganyagot a másik gyártó termékének a bemenete értelmezni és fogadni tudja. A részletekre merülés nélkül leírom, hogy a közmegegyezés született, hogy szimmetrikus jelút esetén 0db-nek, ami a stúdiók világában +4db nagyjából 1.122 V felel meg.  Ezt vonalszintnek tekinthetjük. Ez a szabványosítás tette lehetővé, hogy több stúdiótechnikai berendezést is tudjunk használni, amennyiben sorba kötjük őket. A mikrofonok, azok az eszközök, amelyek átalakítják a levegőben rezgésként terjedő hangot, árammá. Viszont az tény, hogy  rendkívül érzéketlenek. és mV nagyságrendű feszültséget képesek produkálni. Ahhoz, hogy ezt tárolni tudjuk, vagy bármilyen processzálást végre tudjunk hajtani ezzel az információval hatalmas erősítésre van szükségünk.

 

 

Bizony a mikrofon előerősítők, vagy mikrofon előfokok (mic preamp) azok az eszközök, amelyek elvégzik az imént vázolt feladatot. Az volt a gyakorlat, hogy a keverőpultok minden egyes csatornáján található volt mikrofon előfok. Mondhatjuk azt is túlozva, hogy mic preamp nélkül nincs zeneipar!

Más megközelítésben mikrofon előfok az audio technológia egyik legfontosabb, mégis gyakran háttérbe szoruló eleme. Feladata kritikus, a mikrofonok által kiadott rendkívül gyenge, sérülékeny jelet (mikrofon szint) felerősíti egy olyan szintre, amit a többi stúdióeszköz (hangkártya, keverőpult, effektek) már minőségromlás nélkül képes feldolgozni (vonal szint). Tehát mikrofon jelszint vonal szintté való transzformációja az alapvető feladat. Példaként leírom, hogy egy ének rögzítésénél több százszoros erősítésről beszélhetünk.

Na jó, de ma már szinte minden hangkártyán van mikrofon előfok. Miért is van szükségem külön dobozra? Szemléletesen ezt a kérdést úgy tudnám összegezni, hogy míg a hangkártyán található áramkör anyagára pár száz forint, addig ugyanez egy csúcs preampban akár több százezer forint is lehet. Jelen pillanatban a zeneipar egy rendkívül kiélezett versenyhelyzet, amely többszörös túltermelést produkál. Más szavakkal nem érdemes megpróbálni Trabanttal Forma 1 versenyt nyerni. Lehet próbálkozni, de nem érdemes.

Nézetem az, hogy hangkártyán található előerősítővel maximum demo szintet érhetünk el. Ha magasabb színvonal előállításában reménykedünk otthoni keretek között, akkor, mindenképpen érdemes külső preampot vásárolnunk. Nézzük át a konkrét tényeket!

 

A legfontosabb különbség az, hogy zajmentesebbek a külső dobozok és  nagyobb erősítésre(gain) képesek. A beépített előfokok gyakran zajosodni (sziszegni) kezdenek, ha 50-60 dB fölé tekerjük őket. Bizonyos mikrofonoknak (pl. a legendás Shure SM7B dinamikus mikrofonnak vagy a szalagmikrofonoknak) rengeteg tiszta gainre van szükségük, amit csak a prémium előfokok tudnak biztosítani, minden zavaró zaj nélkül.

Nagyobb dinamika, 3D hatás, az amit mojoként említ a szakirodalom. A minőségi előfokok jobban lekövetik a hang apró részleteit (tranzienseket). A felvétel élőbbé válik, jobban elkülönülnek a hangszerek a mixben, és nagyobb lesz a dinamikatartomány.

És nem utolsósorban előcsalogathatjuk az áhított zenei szaturációt. A külső csöves vagy trafós előfokok finoman komprimálják (összenyomják) a jelet a harmonikus torzítás által, így a hang már közel áll a végtermékhez. Legjobb formájában kerül a számítógépbe, kevesebb utómunkát igényelve. Bizony jobb preamp azt jelenti, hogy időt spórolunk meg az utómunkánál és nem kell már reménytelenül pluginekkel bűvészkednünk, hogy megtaláljuk a soundot.

 

Utolsó sorban fussuk át távirati stílusban a fő előerősítő típusokat. Hasznos lehet, ha a több ezres kínálat felett görnyedünk bármilyen webshopban.

1) Csöves előfokok (Tube Preamps)

Vákuumcsöveket (elektroncsöveket) használnak a jel erősítésére.

  • Karakter: Meleg, dús, “analóg” hangzás. Amikor a csöveket kissé túlvezéreljük, kellemes zenei harmonikus torzítást (úgynevezett szaturációt) hoznak létre, ami kellemes a fülnek.
  • Mikor használjuk? Énekhez, akusztikus gitárhoz, basszusgitárhoz – mindenhez, aminek “testet” és jelenlétérzetet akarunk adni.

2) Tranzisztoros / (Solid-State Preamps)

Tranzisztorokat és integrált áramköröket (IC) használnak. Ezen belül két nagy csoportra oszlanak:

  1. Transformer-coupled (Trafós): Olyan transzformátorokat tartalmaznak a be- és kimeneten, amelyek egyedi, dús karaktert (pl. punchy mélyeket, selymes magasakat) adnak a hangnak (híres példa: Neve 1073 vagy API 512).
  2. Transformerless (Trafó nélküli): Rendkívül gyorsan reagálnak a tranziensekre (éles hangindításokra). Teljesen transzparens felvételek készítésére alkalmasak.

3) Transzparens / Lineáris előfokok

Ezek célja a “színtiszta” erősítés. Nem adnak hozzá semmit a hanghoz, nem színeznek, csak hangosabbá teszik azt, amit a mikrofon rögzít. A lényeg a transzparencián van.

Tisztában vagyok, hogy csak megkapargattuk a jéghegy csúcsát. Jelen pillanatban az az érzésem, hogy több információ maradt ki a preampokról, mint amit leírtam. Azonban remélem, hogy sikerült képet alkotni erről a fontos berendezésről, amely alapjában határozza meg a végtermékünk minőségét. Következő cikksorozat lehet, amennyiben részletesen elmerülünk az előfokok csodás világában.

Zárásként szubjektíven kiemelnék három elérhető áru preampot, amely valószínűleg bármilyen házi stúdió minőségét drámaian javítani tudja felvételek készítésénél. Az első a Focusrite ISA One. Ez a vasaló alakú dobozka nem a kedvencem. Énekem az ízlésemnek túl lapos, mégis jó beruházás hangszereknél használva. A második A Black Lion Audio B173 MK2. Ez számomra egy sokkal izgalmasabb és sokoldalúbb termék. Az első két portéka színezős transzformátorral szerelt preamp. Ügyesen használva megtalálhatjuk a mojot.

A harmadik kiemelt termék 500-as formátumú. Transzparens variáns. Rá van szükségünk, ha tiszta hangzásra törekszünk. A dbx 580-at például filmzenei felvételeknél nagyon kedvelem. Arra ügyeltem, hogy mindhárom kiemelt dobozka beleférjen a bűvös ötszáz eurós keretbe.