Az első részben azt láthattuk, hogy a számítógépek elterjedésével radikálisan megváltoztak a párhuzamos effekthasználati praktikáink. Ez körülbelül tizenöt évvel ezelőtt még fokozódni kezdett, mert a számítógép processzorok teljesítményei radikálisan növekedésnek indultak. A technikai háttér adta lehetőségeket a hangmérnökök és a producerek természetesen kreatívan ki is használták.
A zengetők és más effektek előtti hangszínszabályozásról, komprimálásról beszéltem részletesen. Az effektek utáni EQ és más dinamikaprocesszálás is szóba került, mint az utóbbi öt esztendő fejleménye. Szó eset szaturaráció használatról effekt előtt vagy után, és egyéb különleges megoldásokról is.
Úgy összegezhetnénk, hogy annyiban módosult elsősorban az analóg világhoz köthető mixinggel szemben a Pro Toolsban és egyéb DAW-ban kialakult praktikák, hogy elsősorban párhuzamos jel utak számában tapasztalhatunk növekedést. Amíg a legnagyobb SSL és AMS Neve, Amek, API, Trident pultokon maximum nyolc-tizenkettő párhuzamos jel utat találhatunk, addig egy mai komplex int he box mixingnél ez a szám nem ritkán elérheti a ötvenet, vagy akár a hatvanat. A másik markáns különbség nyilván a használat összetettségében rejlik. Dinamikai finomhangolás nélkül szinte elképzelhetetlenek a modern praktikák az effekt előtt és után. Sőt különleges és kreatív effektkombinációk se ritkák. Például pitch és reverb használatát említeném meg példaként.
Témánk kifejtését folytatva azt állapíthatjuk meg, hogy a kompresszorok használata párhuzamos effektláncokon valóban nem új keletű dolog. Már a hetvenes esztendők elején New Yorkban kialakult ez a mixing gyakorlat. Parallelkomprimálás? Ez meg mi a csoda?
Induljunk ki abból, hogy szinte minden dinamikai beavatkozás elveszi a zenei hang természetességét. Ezt ott érhetjük tetten elsősorban, hogy többek között a kompresszorok is beleavatkoznak a természetes tranziens struktúrákba. A megmunkálás céljától függően vagy tompítják a hangindításokat, vagy pedig épp ellenkezőleg kihangsúlyozzák azt. Ugyanez történik a zenei hangok lecsengésével is. Mindkét esetben a módosított zenei hangzást kevésbé ítélhetjük természetesnek. Nagyon sok esetben erre a módosított megszólalásra van szükségünk. Azonban van olyan mixing szituáció, amikor nem feltétlenül a módosított sokszor agresszív soundra van szükség. Viszont az az érzésünk támad, hogy az eredeti megszólalás túl nyers a komprimált meg túlságosan természetellenesnek hat.
Ebből jött a nagy ötlet: mi lenne ha összekevernénk a két hangzást. Pontosan így született több mint ötven esztendeje a párhuzamos kompresszorhasználat. Legjobb zenei példának hallgassuk meg például a korai Ramones vagy hiphop himnuszok dob hangzását. Mindkettő a régi sulis parallelkomprimálás iskolapéldája.
Ezzel szemben ma a számítógépes környezetben ezt körülbelül a 2010 körül fedezte fel újból magának a mixing hangmérnöki szakma. Először a hetvenes évek gyakorlatát ismételték meg dobokon. Nemsokára dinamikusan fejlődni kezdett. Régen az analóg pultok egyik send-return sávjára be volt kötve egy radikális és meglehetősen gyors masina legtöbb esetben egy Urei 1176. A dobokat ide elküldve úgy használták ezt, mint egy agresszív előadásmódot létrehozó effektust. Néha még az éneket is elküldték, hogy azt a hatást érjék el, mintha közel lenne hozzánk a főhős.
A tízes években az alakult ki, hogy mivel a régi világhoz képest szinte határtalanok a technikai lehetőségeink, ezért nem egy párhuzamos kompresszort használunk, hanem sokkal többet. Nálam általában nyolc-tíz ilyen masina van hadirendbe állítva. Például dbx 160-at és Emperical Labs Fatsot használok dobokon. Néha ezt még megspékelem egy API 2500-assal is. Gitárokon Valley People Dynamite és Alesis micro limiter van készenlétbe állítva. Énekeken pedig 1176-ot és Distressort is használok.
Nagyon sokszor hangszínszabályozókkal finomítom az egészet. Számomra ez az utolsó négy-öt év versenyképes hangzásának a kulcsa.
Hasonló a helyzet a szaturációval és torzítással is. A legtöbb esetben az a szándék, hogy dúsítsuk a felharmonikusakat. Pontosan agresszívebb vastagabb hangszínre vágyunk, nem pedig teljesen más minőségre. Így a párhuzamos szaturáció és torzítás szintén a szűkebb értelemben vett modern sound kulcsa. Nálam legalább öt-hat paralell szaturáció figyel minden projektben. Culture Vulture nélkül nem tudok énekhangzást elképzelni például. Nagy kedvenc még a Soundtoys Decapitator és Devil Deloc.
Mindenkit kreativitásra buzdítanék, hogy alakítsa ki a saját zenei ízlésének megfelelő párhuzamos kompresszor és szaturációs láncokat!
Zárásként nem mehetünk el az exciterek jelenség előtt. A legtöbben, amikor a nyolcvanas évek stúdiótechnikai hagyatékáról beszélünk, akkor az SSL pultokra, a Lexicon zengetőkre és az Eventide modulációs algoritmusaira gondol. Azonban az egyenletből nem hagyhatjuk ki az excitereket sem!
A hetvenes évek végén születik meg az Aphex cég jóvoltából ez a technológia. A nyolcvanas években elképzelhetetlen nélkülünk bármilyen mixing folyamat. Ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a legjelentősebb plugin gyártók már mind jelentkeztek kiváló exciter emulációkkal. Azt láthatjuk, hogy az elmúlt években beépültek a modern mixing praktikák közé. Természetesen itt is párhuzamos processzálásról van itt is szó.
Távirati stílusban azt mondhatom el, hogy az exciterek precíz meghatározása az, hogy nem lineáris torzítok, vagy más szavakkal felharmonikus generálók. Erre anno azért volt szükség, mert a tárolásra szolgáló sok sávos magnók lecsapták a legmélyebb és legmagasabb tartományokat. Ennek a pótlása okán letten elterjedtek. A Pro Tools előretörésével szinte okafogyottá váltak. A korabeli konverterek már mind a tíz oktávot, amit hallunk, azt lineárisan tudták hozni.
Ennek ellenére az elmúlt két-három esztendőben reneszánszukat élik. A Waves Aphex Aural Exciter mellett az Arturia Aphex 104-s modelljének az emulációját emelném ki. Számomra ezeken túl még rendkívül izgalmas az UAD Type A módosított dolby zajszűrőjének digitális formába öntése.
Remélem sikerült mindenki számára rávilágítani, hogy milyen fontos a mai zenei produkcióban a párhuzamos processzálás