Oldal kiválasztása

Akár azt a címet is adhattam volna a cikknek, hogy „zengetőkről más megközelítésben”, de attól tartok, hogy kicsit homályosan hangzott volna. Az egész ötlet onnan fakadt, hogy sokszor szembesülök azzal, hogy a DAW-ok beépített reverbjeinek milyen hatalma van. Furcsa ezt leírnom, hiszen írásaimban általában a legendás zengetőket szoktam egekig magasztalni. Az ötlet onnan fakad, hogy nem egyszer kerültem a következő helyzetb: a producer kisávozza nekem a projektjét, majd arra vetemedik, hogy a billentyűknél és a gitároknál kikapcsolja a zengetőket, késleltetőket, mondván nekem úgyis jobb vasaim és pluginjeim vannak, majd újraalkotjuk őket.

 

Ebből jó kis kalamajka lesz! Általában arra szoktam kérni az alkotókat, hogy az EQ-kat és a kompresszorokat kapcsolják ki, mivel nem szeretném kompenzálni a rossz hangszínszabályozási döntéseket és az indokolatlanul használt kompresszorokat. Ez azt hiszem, érthető. Viszont a reverbeknél azért más a helyzet, mert magát a zengetés milyenségét viszonylag könnyen sikerül rekonstruálni. Gondolok itt elsősorban az algoritmusra, a lecsengés és a predelay hosszára. Viszont a karakterrel általában bajban vagyok. Nem azért, mert nem tudok karakter kicsikarni a high end hardvereimből, vagy a nem kevés számú szoftveremből. Persze tudok karaktert elővarázsolni, de ez a karakter más, mint a beépített reverbek vagy olcsóbb pluginek karaktere. Ezáltal elkerülhetetlen, hogy egyszerűen más legyen az egész zene hangulata.

 

 

Mi ilyen esetben a megoldás? Lassan tíz esztendeje azon az állásponton vagyok, hogy maradjanak csak rajta a hangszereken a megálmodott lecsengést szimuláló szoftverek. Tiszteletben kell tartanom a hangszerelést! Sokáig égett bennem a vágy, hogy jobb algoritmussal helyettesítsem az ócska otthoni megoldásokat. Azonban a tapasztalat arra tanított, a lecsengést szimuláló processzort lecserélve nemcsak a hangulat és a karakter változik meg, hanem az egész zenének a jelentése. Nem egyszer szembesültem azzal, hogy lecserélve a közepes minőségű reverbet Lexicon 480 L-re, vagy TC Electronics M6000-re – mondanom sem kell mindkettő csúcsminőség – a zenészek idegenkednek a végeredménytől. Nem tudták sajátjuknak érezni. Hiába világbajnok a termék, ha nem érzik otthon magukat. A tanulság hogy nem a technika és annak minősége az, ami igazán mérvadó. Nemcsak több százezer dolláros stúdiókban készülhetnek világslágerek és/vagy művészi szempontból értékes produkciók.

 

Felül kellett bírálnom a korábbi nézeteimet és előítéleteimet: arra kellett ráébrednem, hogy a művészi érték és a zenei produkció nincs semmiféle összefüggésben azzal, hogy milyen minőségű és árú berendezéseken készült. Erre a konklúzióra bizony a DAW-ok beépített zengetői és a közepesen rossz plugin zengetők ébresztettek rá. A szóban forgó szoftvereknek a saját, általában csapnivaló karakterükkel hangulatokat, érzeteket és érzelmeket közvetítenek. Kicserélve őket sérül a hangszerelés komplex szövete. Véleményem szerint hasonló barbárság kicserélni egy szoftverszintetizátor hangot mondjuk hardverből kicsikart hangra. Elképzelhető, hogy ezáltal pont a zene lényege vész el. Valószínűleg többen vitatkozni szeretnének az álláspontommal. Most nem azt akarom sugalmazni, hogy nincs szükség drága és jó minőségű stúdió berendezések használatára a zenei produkció során. Épp ellenkezőleg! Mixingnél magam is arra törekszem, hogy a masináimmal minél közelebb kerüljünk az adott stílus nemzetközi élmezőnyéhez.

 

 

Állításom csupán az, hogy a hangszerelésben kialakított hangszíneket tekintsük véglegesnek, még akkor is, ha a legócskább DAW-ban készítették az egész produceri szakaszt. Nem hiszem, hogy csak a drága hangzások, vagyis a csupa felső kategóriás hangszeren és stúdiócuccon készült zenék értékelhetőek művészi szempontból. Az én világomban nem létezik olyan, hogy drága, közepes és olcsó zenei hangzás. Egy hangszerelés vagy működik, vagy sem a zenei kommunikáció tekintetében. Az, hogy egy produkció eléri-e a célját vagy sem, nincs összefüggésben azzal, hogy milyen árú és minőségű masinák segítségével lett megalkotva.

 

Mondok egy példát: 1991-ben, amikor csúcson volt az ízléstelen, cicanadrágos glam metal, egy csóró seattle-i banda egyszerre lesöpörte az egészet a palettáról. Abban az időben a hosszú hajú szépfiús metalban hatalmas üzletet láttak a kiadók, ezért túlzás nélkül a legjobb szakemberek mellett millió dolláros stúdiókban készültek a zenei produkciók. Mégis szinte egyik napról a másikra a Nirvana Smells Like Teen Spirit című világslágere zárójelbe tette az egész vonulatot. Hirtelen rendkívül ciki lett, ami még tegnap menő volt. A legenda szerint Kurt Cobain a legolcsóbb, Walmartban (Amerikában kb. a Tesco megfelelője) kapható balkezes Fender Jaguarral játszotta fel ezt a dalt.

 

 

A zengetők azért érzékenyek arra, ha helyettesíteni próbáljuk a hangszerelésben, mert nemcsak mesterséges térélményt közvetítenek a zenefogyasztók felé, hanem hangulatot, érzelmet, életérzést. A zengetők képesek leginkább arra, hogy vizualizálni tudjuk a zenét: hogy milyen teremben helyezkedik el az énekes, milyen borításúak a falak, hol játszik a basszusgitáros vagy a dobos. A szaxofonos vajon egyedül érzi magát ott, ahol játszik nekünk. Mindezekre a kérdésekre a választ a reverb karaktere képes leginkább megadni. Az egész térélmény egy általános hangulatot közvetít a hallgató felé, amelyet szorosan társítani fog a dalhoz.