Ha kutatást végzünk a hangmérnöki és produceri témákban megjelenő tartalmak között, akkor egyből szembetűnik, hogy a mély frekvencia, mint tartalom, nagyon sokszor visszaköszön. Nem véletlenül! Sok írásomban már érintettem a témát, de most az elejétől a végéig szeretném körbejárni a jelenséget. Kicsit a huszonkettes csapdájára emlékeztet az egész engem. Hofi klasszikus tréfája foglalja össze a hazai hozzáállást: amikor az apuka azt ígéri a fiának, ha megtanul biciklizni, akkor kap születésnapjára egy bringát…
Induljunk ki abból, hogy az emberi fül nagyjából tíz oktávnyi hangot képes befogadni. Zenei akusztika nyelvén ez azt jelenti, hogy 20 és 20000 Hz között hallunk. A házi-, vagy projekt stúdiókban a valóság az, hogy precíz lehallgatás magas minőségű fülhallgatókban és kisméretű közeltéri (nearfield) monitorokon történik. A fülhallgatók szerintem 160-180 Hz alatt nem elég precízek ahhoz, hogy komoly mixing döntéseket hozzunk. A precíz alatt azt értem, hogy teljesüljön az, hogy a frekvenciaválasza a valóságtól maximum 3 decibelnyit térjen el. Nyilván minőség és típus függvénye, de a legtöbb közeltéri, stúdióba szánt hangfal is a fülesekhez hasonlóan nagyvonalúan bánik a legmélyebb másfél két oktávval. A valóságtól nem három, hanem inkább hat-nyolc-tíz decibelnyi az eltérése. Ugye nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ilyen körülmények között szinte lehetetlen épkézláb módon rendberakni mixing folyamata során a sub és a basszus frekvenciákat? A helyzetünket drámai mértlékben rontja, ha a terem akusztikája kezeletlen, csillapítatlan, egyszóval csapnivaló.
Hogy tudom korrekt módon lemixingelni azt, amit nem hallok? Mit lehet ilyenkor tenni, merül fel jogosan a kérdés? Ugye, hogy huszonkettes csapdája! Nyilván hasznos betartani azokat a számtalanszor puffogtatott közhelyeket, hogy sok lehallgatási szituációban kell meghallgatni a végtermékünket: autóban, laptop hangszórón, okos telefonon, jó és rossz minőségű hifi berendezéseken. Egyszóval mindenhol, ami kéznél van. Nyilván nem állítom, hogy ez pótolni tudja egy akusztikailag jól megtervezett helyen, main monitoron történő lehallgatás lehetőségét. Ne higgyétek, hogy olyan olcsó tanáccsal szeretném kiszúrni az olvasó szemét, hogy bízza a mixinget ilyen lehallgatással, kellő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberre. Persze ez a legkézenfekvőbb megoldás, de csak komoly megjelenés előtt engedheti meg magának ezt a luxust a hazai producer társadalom.
Amennyiben nincs rá keret, hogy stúdióban legyen befejezve a zenénk, akkor mindenképpen hasznos azzal kezdeni, hogy még mielőtt bármilyen hangerő arányt kezdünk állítani, és bármilyen hangszínszabályozó és kompresszor használatán törnénk a fejünket, eltervezni a zenénk mély tartományát. Mit értek ez alatt? Tervezzük el, hogy a zenei stílus esztétikájával összhangban, amelyben alkotunk, melyik mély tartományban szereplő hangszer viszi a prímet. Ki lesz a dudás a csárdában? Ha a lábdob, akkor a basszust és minden egyéb, ebben a tartományban szereplő zenei elemet úgy szükséges tisztítani, hogy együtt működhessenek a zenében. A külföldi szakirodalom ezt úgy fogalmazza meg, hogy a szóban forgó frekvenciatartományban mindenáron kerülni kell a maszkolást. Más szavakkal azt a jelenséget, hogy az itt tevékenykedő zenei elemek összerezonáljanak. Ne aggódjunk amiatt, hogy ebben az esetben vékonyabb lesz a basszus vagy subbasszus hangszínünk. A lényeg az, hogy a zenei környezetben működjenek együtt! Fordított esetben, ha a basszus a főszereplő, akkor ne legyünk restek kellő mértékben kivékonyítani a lábdobunkat. Csak a jó végeredmény számít, ne érdekeljen minket, hogy szóló módban hogyan hangzanak az egyes zenei elemek.
Érdemes a basszus, subbasszus és lábdob elemen kívül minden más hangszernek levágni a mélyeit laza meredekségű (6-12db/oktáv) magas áteresztő filterrel 90-100 Hz körül. Arra vigyázzunk, hogy ne essünk túlzásokba, nehogy hasznos zenei információt vágjunk le.
Az imént felsorolt néhány hasznos praktika mellett a mély frekvenciák menedzselésében nagymértékben segíthet, ha alaposan megtanuljuk a hangvizualizációs szoftverek használatát. Nyilván szem előtt kell tartanunk azt a nagyon fontos tényezőt, hogy ne akarjunk a szemünkkel hallani. Vagyis a szóban forgó analizátor pluginek nem helyettesíthetik a precíz lehallgatást, de nagyon jó támpontot adhatnak a mély frekvenciák rendbetételéhez. Véleményem szerint az IK Multimedia Tracks analizátora mellett az Izotope Insight, és Plugin Alliance Metric AB terméke nagyon jó útitársunk lehet a mixing folyamatánál. A józan paraszti ész azt diktálja, hogy a vizualizációs eszközök mellett még egy mélynyomó beszerzése is rendkívül hasznos lehet. Ennek a vélekedésnek meredeken ellent kell, hogy mondjak. Közel húsz éves tapasztalatom az, hogy a mélynyomó általában tévútra vezet mindenkit. Ezt úgy értem, hogy akusztikailag nem tervezett és kezelt térben, nem szakszerűen elhelyezett mélynyomó inkább félrevezető, mint hasznos kiegészítő kellék. A legtöbbször azt tapasztalom, hogy akusztikailag nem túl ideális térben elhelyezett mélynyomóval mixingelt zenéknél általában menthetetlenül sok vagy kevés mély szerepel a végtermékben. A túl kevés vagy eltúlzott mélytartomány ilyen esetekben a legkevésbé sem jól érthető, transzparens, sokkal inkább homályos és alig értelmezhető. Egyszóval home- és projekt stúdiókban a mélynyomó tévútra vezet.
Zárásként egy olyan segítséget szeretnék megemlíteni, amely drámai módon javítja a termünk és a lehallgatónk precízitását. Nyilván más cégnek is vannak hasonló termékei, mégis a Sonarworks Reference rendszerét emelném ki. Egy okos szoftver és mérőmikrofon segítségével elképesztően megnövelhetjük a lehallgatásunk és termünk linearitását. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert főleg a tárgyalt mély tartományban olyan részleteket fog meghallani, amiről előtte még elképzelése sem volt.