Oldal kiválasztása

A következő korszakot, a nyolcvanas éveket a zeneipar utolsó aranykorának tekinti a felvételkészítés történetével foglalkozó szakirodalom. Azt láthatjuk, hogy olyan fajsúlyos technológiai újítások történnek pár évvel az évtizedforduló előtt, amely még ma is meghatározza a szórakoztató zene legtöbb stílusának a hangzását. Amennyiben erre a rövid három-négy esztendőre vagyunk, kíváncsiak akkor mindenképpen hallgassuk meg David Bowie Berlinben készített lemezeit, amelyeknek a producere az ambient zseni Brian Eno volt.

Kanyarodjunk vissza az utolsó aranykorszak kezdetére! Az oxfordi Solid State Logic (SSL) 4000-es sorozata valóban megváltoztatta a mixing folyamatát.  A hetvenes évek közepén jelent meg a 4000 B változat. broadcast stúdióban terjedt el leginkább. Nem gyakorolt különösebb hatást a zeneiparra. Azonban az 1979-ben megjelent 4000 E jelzés lázba hozta a hangmérnököket és a producereket egyaránt. Az integrált áramkörök kisebb torzítást és zajt jelentettek, mint a régebbi technológia eszköze. Azonban nem ez tette igazán népszerűvé ezeket a monstrum keverőket.

Az igazi nagy újítás az volt, hogy a SSL keverőpultok alapmodelljei is rendelkeztek VCA fader automatikával. Ez egész pontosan azt jelentette, hogy egy számítógép segítségével időben változó hangerő arányokat programozhattunk be. A csatorna hangszínszabályozót agresszív szemcsés középtartomány jellemezte. Ez még növelte ennek a terméknek a népszerűségét.

Nem kellet sokat várni, hogy a nagyvilágban oly mértékben elterjedjenek, hogy szinte még ma is ipari szabványnak számítanak. A hangerő arányok programozhatósága maga után vonta azt, hogy már nem volt szükség az egész zenekarra, hogy meg tudjon valósulni a mixing. Minden programozható volt. A mixing társas előadása magányos műfajjá vált. Ez az a kor, amikor megjelenik a specializálódott hangmérnök, aki kizárólag mixinggel foglalkozik. Ez egy újfajta szereposztás a felvételkészítés színpadán.

Meglehetősen eseménydús a nyolcvanas évek eleje, ha a mixing történetét tanulmányozzuk. Az, amiről szó van, hogy az oxfordi keverőpult gyártó cég teljes mértékű változást hozott, amely a csoportos tevékenységből egyedül végezhető zenekészítési fázissá tette a mixinget. Ilyen radikális változás nem következett be az utómunka megjelenése óta.

 

 

Nem ez az egyetlen jelenség, amely számunkra érdekessé teszi ezt a korszakot. Ezen túl még a digitális technológia beépülése a zenekészítésbe az, ami átalakulásokat generál. Megjelennek a digitálisan vezérelhető szintetizátorok (MIDI), a samplerek (AKAI, EMU), és nem utolsó sorban a DAW-ok ősei (Fairlight). Napestig sorolhatnám.

A mixing területén a digitális effektek beépülése a különböző folyamatokba és egyre kreatívabb használatára lehetünk figyelmesek. Ha zenei példákra vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes, Kate Bush, Peter Gabriel, U2 ebben a korban megjelent felvételeit meghallgatni. A már említett Brian Eno munkái mellett például Steve Lillywhite vagy Bob Clearmoutain munkáiba belehallgatni.

Az SSL pultok fader automatizációja mellett ez az a jelenség,vagyis a digitális technológia térnyerése, amely motorja a mixing evolúciójának. Bizony ez az az éra, aminek a mixing gyakorlatát még a mai napig is sztenderdek tekintünk. Ezt tekintjük klasszikusnak.

Az oxfordi cég monstrumai akár elérhetik a hetvenkettő, sőt száztizennégy sávszámot. Minden csatornán bemeneti előerősítő mellett filterek, hangszínszabályozó, kompresszor és gate található. Ugye ma is ezt tekintjük az alap eszközeinek? Nem véletlen. A hagyomány a nyolcvanas évek elejére nyúlik vissza. A megszokott mixing alapszituáció az lett, hogy a magányos mixing szakember ül egy hatalmas SSL keverő előtt és egy vagy kétszobányi külső eszközt integrál az alkotási folyamatba. A pulton található fegyvereket onboard a külső egységeket, pedig outboardoknak nevezzük.

A nyolcvanas évek az a kor,  amikor mértéktelenül elterjed a dbx 160-as kompresszor és az aphex exciterek. Annak ellenére, hogy minden csatornán található kompresszor, mégis majdnem minden csatornára bekötöttek egy 160-ast. Már nyolc vagy tizenkettő párhuzamos jelúttal számolhatunk. Micsoda szabadság! Valóban új lehetőségek nyíltak a az újító szellemű effekt használathoz, és más zenei megoldások előtt. Ekkor jelenik meg az a megfejtés, hogy két huszonnégy sávos magnót MIDI segítségével szinkronizálnak. Negyvennyolc sáv! Ez elképzelhetetlen volt akkoriban.

 

 

 

 

A legtöbb ma is létező és hódító zenei stílus ebben az évtizedben alakul ki és indul fejlődésnek. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy mekkora hatással van még most is a mai zenékre az, amit nyolcvanas évekként emlegetünk. Erre talán a legegyszerűbb bizonyíték az, hogy ma szinte minden jelentősebb szoftverfejlesztő csapatnak van SSL csatorna emuláció pluginje.

A nyolcvanas évek második felében még fokozódik a mixing törzsfejlődése. Ennek hátterében az állt, hogy megjelent az SSL 4000 G modellje. Ez még kifinomultabb hangú keverőpult volt. Sokkal hifisebb volt a hangja kerekebb mélyekkel, és tisztább magasakkal. A hangerőarányok programozhatósága is sokkal precízebb lett. A masteren pedig a ma már fogalomnak számító G Bus kompresszor volt található. Sok szakember innen számolják a mai értelemben vett mixing születését.

Ehhez még hozzá kell számolnunk azt, hogy két mérföldkő is napvilágot lát a digitális effektek piacán. Az első a Lexicon 480L, amelyet még ma is a világ egyik legjobb zengetőjének tekintenek. Már megjelenése pillanatában legkeresettebb effektnek számított. A másik az Eventide H3000, amely modulárisan kötögethető effektek láncolatát tartalmazta. Még ma is újszerű hangzások kialakítására képes.

 

 

 

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük ennek az évtizednek a nagyszerűségét, akkor azt kell szem előtt tartani, hogy az SSL pultok számítógépjein nem csak hangerő arányokat voltak képesek időben változtatni, hanem szinte minden paramétert. Beleértve a hangszínszabályozók, kompresszorok, gate-k, filterek minden egyes tekerő gombját. Sőt még a jelút beállításokat is.

Ne gondoljuk azt, hogy a konkurens cégek nem jelentkeznek hasonló számítógéppel vezérelhető keverőpultokkal. Az AMS Neve, az Amek a Trident, Otari, Soundcraft is sütögették a saját pecsenyéjüket, ám nem igazán sikerült megdönteniük a Solid State Logic hegemóniáját a mixing területén.