Most rossz stand up komikus leszek és már az elején lelövöm a poént: van különbség. Minőségbeli különbség, nem is akármilyen. Ezt a témát szeretném körbejárni. Ennek megértése és megemésztése előfeltétele annak, hogy jó végtermékeket tudjunk előállítani. Tisztán kell látni, hogy miben különbözik egy jó dallamötlet vagy egy 8 baros loop a koherens művészi alkotástól.
Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a megértéshez, tegyünk kísérletet az alapfogalmak definiálásában. Mit nevezhetünk zenei ötletnek? Van egy ötletünk vagy dallamunk, amit a zenefogyasztó közönség elé akarunk majd tárni. A modern számítógépek korában zenei ötletnek tekinthetünk egy négy, nyolc, vagy tizenhat bar hosszúságú zenei részletet, amely megszólal ugyan, de még nem vezet sehová. Nincs eleje, nincs vége. Még nem szól semmiről. Ugyanez mondható el a dallamról is. Csak fragmentum. Töredék. Még nem mesél el egy történetet. Nem vezet el minket egy képzeletbeli mesevilágba. Hiányát érezzük a koherens művészi gondolatnak, amely köré van rendezve az egész alkotás. Halljuk a zenei ötletben rejlő potenciálokat, csak be kell fejezni! Ennek a befejezni tudásnak az elsajátítása a nem könnyű feladat.
Nagyon sokszor kapok zenéket véleményezésre feltörekvő producerektől. A legtöbbször az az érzésem, hogy nagyon jó, amit hallok. Nagyon tetszik, de még nincs befejezve. Mit is jelent ez? Hallom a briliáns vagy közepes zenei ötletet, viszont az igazság az, hogy megragad ötlet szinten. Ez alatt mit is értek? Nincs teljesség-érzésem a zenei alkotás hallatán. Nincs se vége, se eleje és igazán nem vezet sehová. Nem mesél el nekem egy történetet. Csupán egy jó megszólalás van kellemes motívumokkal. És vége. Nem tudom másként értékelni, mint hogy „tehetséges vagy, tessék befejezni”.
Több mint tizenöt évvel ezelőtt dolgoztam egy, akkor már sok-sok tapasztalattal rendelkező londoni jazz producerrel. Magyar barátnője volt évekig, itt-tartózkodása során végig együtt dolgoztunk. Táncolható, latinos beütésű jazz felvételeket készítettünk. Amikor kérdezte, hogy milyen zenéken dolgozok, miket keverek, akkor kicsit félszegen mutattam meg a mixing munkáimat. Rettegtem, hogy egy nálam jóval több tapasztalattal rendelkező producer mit fog szólni a munkáimhoz. Többszöri meghallgatás után gratulált és azt mondta, hogy nagyon- nagyon tehetséges vagyok, jól döntöttem, hogy a hangmérnökséget választottam hivatásomnak, de. Pont ettől féltem! Jó lenne, ha befejezném a mixeimet. Ezzel a mondattal, teljesen megsemmisülve éreztem magam.
Digital StillCamera
Amikor azt kérdeztem, hogy fejtse ki bővebben, hogy mire is gondol, amikor azt tanácsolja, hogy fejezzem be a mixeimet, a válasz lakonikus volt. Azt mondta, hogy tehetséges vagy és ha ilyen szintre tudtad, hozni őket, akkor bizonyára be is tudom majd fejezni. Meg voltam lőve. Dehát a munkáim már készen vannak. Mit fejezzek be? Nem túlzok, ha azt állítom, hogy kellett vagy másfél évtized, hogy megértsem, hogy mit is ért az angol producer befejezés alatt.
Pokolba kívántam ezt a megjegyzést, mert nem láttam egyből, hogy milyen irányba kell, hogy mozduljak. Ahhoz, hogy teljes mértékben le tudjam írni, hogy mire jutottam, előbb egy zeneértelmezési koncepciót szeretnék az olvasó elé tárni. Induljunk ki abból, hogy a zene alapvető kommunikációs forma. Hatni tud az érzelmekre, értelemre, a hangulatokra elsősorban, és még sok más mindenre. Azért írtam, hogy alapvető, mert megelőzi a nyelvet olyan formában, hogy egy adott nyelv összeköti azokat, akik beszélik, viszont mindenki mástól elválaszt. Gondoljunk bele: több mint harmincezer dialektus létezik ma a világon. Ezzel szemben a zene sokkal univerzálisabb. A zenét mindenki érti, a busman, a New Yorkban dolgozó tőzsdeügynök, a japán halász egyaránt. Bach muzsikája, Beethoven örömódája kulturális háttértől függetlenül mindenkiből hasonló hatásokat vált ki. Fogalmazhatok, úgy is, hogy a kommunikáció elérte a célját.
Az imént felvázolt koncepciónak a szemüvegén keresztül az angol producer, amikor azt a feladatot adta nekem, hogy fejezzem be az általam már késznek tartott mixeimet, akkor arra gondolt, hogy nem aknáztam ki a zenében rejlő potenciálokat. Nem tettem meg mindent azért, hogy a zenei kommunikáció elérje a célját. Ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani, először nekem, mint mixinget végző szakembernek van szükségem egy értelmezésre. Ezzel a tevékenységgel azt a művészi gondolatot igyekszem rekonstruálni, amely a szerzői kommunikáció alapvető magja. Ez az értelmezés szükségszerűen nem lehet teljes mértékben azonos a szerző intencióival. Ennek ellenére arra kell törekednem, hogy minél mélyebben értsem meg a művészi gondolatot, amely köré koherensen szerveződik a műalkotás. Ehhez az elképzeléshez adaptálódva, minden technikai eszközömmel, a mixing során, arra kell törekednem, hogy a művészi kommunikáció a zene által megvalósuljon, minél könnyebben célba találjon.
A meglátásom, miközben a hazai produkciókat hallgatom az, hogy jó a hangszerelés, jó a megszólalás, de csak eljátssza azt, hogy befejezett alkotás. Legtöbbször a szóban forgó művészi gondolat hiányát fedezem fel. Nincs koherencia, amely köré szerveződik az egész dal. A művészi gondolat hiányáról leginkább a zavaros vagy zagyva narratíva árulkodik. Ez alatt azt értem, hogy indul a dal, de nem igazán tart semerre. Koherensen szervezett alkotás esetében érezni lehet azt a zseniálisan narratívát, ahogy a dal az első pillanatától a legvégéig kibont egy hangulatot, egy érzelmet, egy gondolatot. Mintha máshogy nem is következhetnének máshogy a dalrészek egymás után, a dal szinte elmeséli önmagát.
Ne feledjük el, hogy a zene nem merül ki abban, hogy hangzás és a megszólalás. Művészi értékű információközlés nélkül számomra megragad a zenei ötlet szintjén. Nem tekinthető befejezett dalnak. Hiába a killer sound, ha nem szól semmiről, nem mesél el egy történetet. Ne fukarkodjunk a művészi értékű gondolatokkal! Számomra még az is magasabb rendű, ha csak pénzt akar keresni a szerző és ezt fel is vállalja, mint a koherens gondolatiság hiánya.