A címből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ez a cikk szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Nem lehet egyszerűen elintézni annyival, hogy akkor ez a második rész, mert ez ebben a formában nem igaz. Kicsit más szempontból igyekszem megvizsgálni a jelenséget. Az előző okfejtésem után azzal a váddal illettek, hogy a hozzáállásom túl idealisztikus. Igyekezni fogok, hogy tisztázzam magam e vád alól.
Vizsgáljuk, meg miért nem tartható az álláspontom ma, 2018 első felében! Sejtem, hogy legtöbben azért tartják a koncepciómat elavultnak, mert időigényes. Az állításom csupán annyi, hogy a zeneszerzési és hangszerelési fázist válasszuk el a mixingtől és a masteringtől. Szerintem ma, amikor zeneszerzésről és alkotásról beszélünk, akkor egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy az elgondolás nem jó, időpocsékolás. Ha jobban belegondolunk, akkor a történelem során soha nem volt olyan kor, amikor ilyen szintű zenei túltermelés lett volna, mint ma. Kis túlzással ma mindenki a laptopján, a hálószobájában elkészítheti nagylemezét. Húsz-harminc évvel ezelőtt még méregdrága stúdiókban tehettük volna meg ugyanezt. Amennyiben nem születtünk milliomosnak, esélyünk sem volt felvételeket készíteni. Gyakorlatilag a nagy kiadók kezében volt az a privilégium, hogy eldöntse, hogy kinek a zenéje jut el a nagyközönséghez, és kié nem.
.
Ma szinte megemészthetetlen mennyiségű muzsikával árasztják el a művészek a fogyasztókat. Szerintem egy ilyen környezetben luxus siettetni a zene készítésének folyamatát, mert sietségnek csakis hibáktól hemzsegő végeredmény lehet a gyümölcse. Arra kell törekednünk, hogy tudásunkhoz és forrásainkhoz mérten a lehető legjobb megszólalást csikarjuk ki a zenénkből. Más megközelítésből ez úgy néz ki, hogy versenyképessé kell tenni a muzsikánkat mind zenei tartalom, mind hangzás szempontjából. Az egy projektben megírt, lekevert és masterelt szerzeménynek szerintem kevesebb esélye van, hogy megtalálja a hallgatóságát, mintha megadnánk a módját és az előző cikkben vázoltak szerint három fázisra bontanánk az alkotást.
A visszajelzésekből arra a következtetésre jutottam, hogy tisztázni kell egy félreértést. Amikor azt hangsúlyozom, hogy kerüljük a mastering processzorok használatát zeneszerzés és hangszerelés közben, az alatt nem arra gondolok, hogy ne csináljunk egy próbát, ellenőrzést, hogy milyen lehet a végtermék. Természetesen mixing során én is ellenőrzés céljából mastering plugineket használok néha. Hiszen a puding próbája az evés. Viszont ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy egy ilyen plugin előre gyártott beállításával már be is fejeztük a zenénket. Az a történet jut eszembe, amikor a fiatal producer azzal a felkiáltással szerette volna ósdinak nevezni a gondolatmenetemet, hogy megnevezett egy világhírű producert, aki mastering pluginnel együtt írja a zenéjét. Youtube videót hozott fel bizonyítéknak. A film megtekintése után kisebb internetes kutatás után a következő tények derültek ki: a mixinget egy londoni patinás stúdióban készítették, majd Los Angelesben masterelték. Tehát a nagynevű producer világslágere sem egy DAW-ban készült, hanem három fázisban. Meglepetések nincsenek, nem egy projektben születnek a világslágerek! A videóban látható mastering processzort csak ellenőrzésnek használták. A zenekészítés csapatsport. Ideális esetben legalább három személy dolgozik a terméken. Kell egy zeneszerző/producer, egy mixing és egy mastering szakember.
Szerintem életképes koncepció – amennyiben házi stúdióval rendelkező producerek vagyunk – ha arra törekszünk minden eszközünkkel és erőforrásunkkal, hogy a szóban forgó három fázist elkülönítsük. Arról még nem is beszéltem, hogy talán egyik DAW sem alkalmas arra, hogy mindhárom fázist a segítségével oldjuk meg. Természetesen ma mindegyik szoftverben lehet már hangszerelni, mixelni és masterelni, de nem egyforma színvonalon. Ez alatt mit értek? Például az FL Studioban és az Abletonban jobb hangszerelni, mint a konkurens termékekben. Ugyanakkor ez a két termék a véleményem szerint már kevésbé alkalmas mixingre és masteringre. A Pro Tools, Digital Performer és Logic sokkal jobban összegez, mint a fent említett kettő, produceri fázisban jeleskedő program. Mire szeretnék kilyukadni? Az előző cikkemben odáig merészkedtem, hogy ha a legjobb végeredményt szeretnénk elérni, akkor külön projektbe dolgozzunk, vagyis válasszuk ketté a produceri és mixing fázist. Most még merészebbet állítok. Nem csak azt, hogy válasszuk külön a két fázist, hanem azt, hogy mindkét fázist azzal a szoftverrrel végezzük el, amely leginkább alkalmas arra. Például hangszereljünk Abletonban és keverjünk Pro Toolsban. Mire ez a nagy flancolás? Ha belegondolunk, nem állítok többet, mint hogy ásóval kell ásni, fűnyíróval meg füvet nyírni. Igaz megpróbálhatjuk gereblyével mindkét műveletet elvégezni. Macerás és nem igazán célra vezető. A fent vázolt zenei túltermelésben szerintem a legjobb végtermék előállítására kell törekednünk.
A mai szoftvergyártók azzal próbálják értékesíteni a termékeiket, hogy mindent tudnak. Ugyanakkor nekünk felhasználóknak kell tudatosnak lennünk és minden programot arra használni, amiben a legjobb. Nincs ebben semmi meglepő. Az FL Studiora és az Abletonra tekintsünk úgy, mint egy hangszerre. Azonban a zene elkészítéséhez még szükségünk van egy keverőre. Ez lehet a Pro Tools vagy a Digital Performer. Valóban mindegyik szoftver más gondolkodásmódot igényel, de így lesz teljes a kép. A home studio tulajdonosoknak ma egyszerre két szakmát kell megtanulni. A hangszerelés az érem egyik oldala, de ahhoz, hogy be is tudjuk fejezni a zenénket, a mixinget is magas színvonalon kell végezni. A hasonlat szerint a hangszeren zenélünk, a keverőn keverünk.
Ha igazi zenei élményeket szeretnénk okozni a hallgatóinknak, akkor a masteringet pedig szakemberre bízzuk.