Azt tapasztalom a hozzám érkező masterre érkező nyersanyagokon, vagyis mixeken, hogy az alkotó valahol elvétette a perspektívát. Előre elárulom, hogy ebbe a hibába sajnos én is hajlamos vagyok beleesni. Ezt a jelenséget, úgy tudnám megfogalmazni, hogy elfelejtjük, hogy elsősorban zenét gyártunk a hallgatóság felé és nem mixet. Ezt a jelenséget szeretném tüzetesebben körüljárni.
A legtöbb hálószoba producer komolyabb mixing tapasztalat hiányában vagy egyszerű eleganciával átugorja ezt a zenealkotási fázist. Rögtön masteringben gondolkodik. Ilyen esetben jogosan támadhat az az érzésünk, hogy valami nem stimmel. Nincs befejezve a produkció! Fogalmaznék úgy is, hogy nem lett maximalizálva a zenei alkotásban lévő művészi potenciál. Ezt elfecsérelt lehetőségeknek nevezhetjük.
Amennyiben belebocsátkozik mixelésbe, az imént megemlített tapasztalat hiányában nincsenek elvégezve kimerítően ennek a zenealkotási folyamatnak az alapvető feladatai. Helyette másoktól ellesett trükkökkel és praktikákkal próbálkozik. Itt abba a hibába esünk, hogy nem az adott alkotásra koncentrálunk, amelyen dolgozunk, hanem mondjuk paralel komprimáláson, clipperen, bus saturationon. Abba a tündérmesébe ringatjuk magunkat, hogy népszerű mixing technikákkal lesz megoldva a keverés.
Elveszítjük a fókuszt! Nem látjuk a fától az erdőt! A zenefogyasztó nem aktuális mixing trükköket hallgat, hanem zenét! A produktum és ezáltal a produkció vagy működik, vagy sem. Más szavakkal a hallgató nem a paralel kompresszorhasználatot hall, meg népszerű AI pluginek használatát, hanem muzsikát. Ennek a perspektívatévesztésnek, az amerikai szakirodalomban már létezik terminológiája.
Ezt a jelenséget shining object syndromnak nevezik. Ez pontosan azt írja le, amikor a kedvenc producerünk, vagy hangmérnökünk interjúban vagy oktató videóban bemutatott trükkjeit próbáljuk minden esetben alkalmazni. Ha kell, ha, nem. És a végén dörzsöljük a tenyerünket. A mixing le van tudva. Gondoljunk bele az a kreatív ötlet, amelyet a kedvencünk az adott dalon alkalmazott, az működött és megoldotta a szituációt. De gondoljunk bele! Nincs két egyforma dal. Minden alkotás külön esztétikai jelenség. Ami az egyiknél működött az biztosan nem fogja megoldani a másikat. A mixing tudás számomra ott kezdődik, hogy tudom, hogy mit mikor lehet alkalmazni és mikor nem. Ne feledjük a hallgató zenét hallgat és nem aktuális technikákat!
A bevezetőben azt állítottam, hogy magamon is észreveszem, hogy perspektívavesztésen kapom magam. Ez meg, hogy lehet? Több százezer dal lekeverése után szó sem lehet arról, hogy amit az imént leírtam, hogy nem vagyok tisztában a mixing alapvető feladataival és egy tucatnyi technikai trükktől remélem a megváltást. Egy producer barátom úgy fogalmazott, hogy az én tudásom abban rejlik, hogy több tízezer trükköt és praktikát ismerek és pontosan tudom és érzem, hogy mikor melyiket kell alkalmaznom és melyiket nem. Sőt folytatta a meghatározásomat úgy, hogy még kreatív megoldások megalkotására is képes vagyok újszerű mixing szituációkban. Ok ez rendben van, de akkor miről is beszélek? Mikor vesztem el a fókuszt?
Nem ritka eset, hogy makacs énekfelvételt kell illesztenem a zenei kontextusba. Harsányak a középmagasai és a magasai az éneknek. Valóságszerű, hogy néha több mint fél órát is el kell, töltenem ezek csillapításával, vagyis deesseléssel. Sajnos előfordul, hogy ez után elveszítem a rálátásomat a művészi alkotásra és csak túl technikai megközelítéssel folytatom a mixing folyamatot. Olyan mintha nem venném figyelembe, hogy zenén dolgozom. Az az érzésem támad, hogy hasonló állapotba esem, mintha nem lennék ennek a zenekészítési folyamatnak a szakembere.
Ezt a jelenséget az előzi meg, hogy több évtizeden keresztül az a törekvés lebeg a szemünk előtt, pontosan a professzionális mixeket végző szakemberek lelki szemei előtt, hogy a nyersanyagban fellelhető hibákra koncentráljon. Pontosan elsősorban a búgó frekvenciákra leszünk elsősorban figyelmesek, a középmagasakban található élesekre és más harsányságokra. Vagy esetleg a magas tartományban túlcsorduló harsányságokra. Rögtön tudjuk, hogyan is kell mindent gatyába rázni, hogy professzionális hangzás irányába mozduljon a produktum.
Más szemszögből összefoglalhatjuk azt, ami történik, hogy elmerülünk a részletekben. Mikro problémákra koncentrálunk. Minden felmerülő hangzásbeli és dinamikai felmerülő problémát orvosoltunk. Voilá! És úgy érezzük, hogy jól végeztük a dolgunkat.
Nos, én ezt az állapotot úgy hívom, hogy készítettünk egy mixet. Egy szakmailag kifogásolhatatlan mixet. Igen ám, de a hallgatók túlnyomó többsége nem szakmai szempontból mixet hallgat. Hanem zenét hall. Bizony nem csupán a szakmai szempontokra kíváncsi. Ez csupán az érem egyik oldala. A zene több mint technikai bravúrkódás. A fogyasztó elsősorban a zenei kommunikációra kíváncsi. Arra, hogy milyen érzelmeket, érzeteket, hangulatokat, belső képeket vált ki belőle a zene. Természetesen nem elhanyagolható a technikai szál sem, ám messziről nem tekinthetjük egyeduralkodónak.
A megszívlelendő tanács az, hogy mielőtt még elhamarkodva csak öncélúan technikai döntéseket hozunk, hallgassuk meg a zenét. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor. Kerüljünk érzelmi kapcsolatba vele. Tárjuk fel, a zenei kommunikáció mikéntjét. Más szavakkal művészi szempontból értelmezzük.
Ezzel pontosan arra szeretnék kilyukadni, hogy csak az értelmezés után hozzunk meg minden technikai szempontú döntést hangszínszabályozásról, egyéb dinamikaszabályozásról, és minden más beavatkozásról. Elképzelhető, hogy a zajnak vagy más zavaró frekvenciának művészi célja van. Ne vesszünk el a részletekben! Mindig a zenében rejlő művészi tartalomra koncentráljuk elsősorban!
Minden más csak másodlagos a mixing folyamatában.