Naivan megkérdezhetné valaki, hogy minek írok erről a témáról. Összekeverem a sávokat és kész. Mit kell erről hosszú sorokat írni? A válaszom erre nagyon egyszerű: elég, ha csak az utóbbi negyven évet vesszük figyelembe! Négy évtizeddel ezelőtt még hatalmas keverőpultokon történt a hangsávok összegzése kemény pénzekből épített, akusztikailag megtervezett, kifogásolhatatlan helyiségekben. Ma, pedig kis túlzással a laptopon történik mindez a hálószobában. Micsoda változás kérem!
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az idő múlásának függvényében folyamatosan változik, egyesek szerint fejlődik a felvételkészítést, tágabban a zenekészítést kiszolgáló technikai eszközök. Ez a változás folyamatosan megújítja a zenei hangzásokat. Abban talán minden egyes évtized egyforma, hogy mindig maximálisan ki vannak használva a technikai lehetőségek, hogy megújítsák a zenei hangzásvilágot. Nem nehéz belátni, hogy egy tipikus nyolcvanas évekbeli megszólalás milyen mértékben különbözik a kilencvenes évek soundjától vagy pedig a maitól.
Az sem merész állítás, hogy a technikai háttér változása maga után vonja a zenehallgatók vagy befogadók ízlésének változását, ha úgy tetszik a fejlődését. Szerintem pontosabb megállapítás, ha azt mondjuk, hogy a zenealkotás technikai háttere és a zenehallgatói szokások és ezzel együtt az uralkodó ízlés folyamatosan kölcsönhatásban vannak. Egymásra hatva fejlődnek.
Az unalmas filozofálgatás helyett kezdjük az elején vizsgálni a történetünket!
Arról már többször és több helyen is írtam, hogy a többsávos rögzítési technológia, vagyis többsávos szalagos magnók elterjedése előtt nem beszélhetünk zenealkotási utómunkáról. Nem létezik se önálló mixing, se önálló mastering alkotási folyamat. Itt arról a korszakról beszélünk, ami a második világháború végével záródik. A rögzítés hatalmas koncerttermekben történik. Vagyis a korabeli stúdiók koncertterem méretűek. Kiváló akusztika támogatásával születnek meg az egyszerre előadott zeneművek lenyomatai. Ez a rögzített zenei előadás kerül a fogyasztóhoz. A mai értelemben vett utómunkára az lehetőség adott, hogy eldöntik melyik hangszer milyen közel áll a mikrofonhoz.
Ugye milyen messze vagyunk még attól, amit ma mixingnek vagy masteringnek tartunk? Komolyan mondom nem létezett utómunka a mai értelemben, mert nem voltak adottak, azok a technikai feltételek, hogy bármilyen módon beleavatkozzunk utólagosan a felvételkészítés folyamatába.
Azt már több cikkemben is hangsúlyoztam, hogy ezt a korszakot, vagyis a felvételkészítés első hatvan-hetven esztendejét, az az esztétikai paradigma határozta, meg, hogy a stúdiózás és a hanglemeznyomtatás egyenlő azzal, hogy a valós zenei előadásról készítünk egy lenyomatot, amely élvezi a stúdió koncertemének akusztikai támogatását. Vagyis a terem pozitív akusztikai minőségre segít, abban, hogy a hallgató minél könnyebben átélje azt a művészi kommunikációt, amelyre az adott zenemű hívatott.
Az, hogy 1947-ben Bill Putnam és Patty Page megvalósítja a felvételkészítés történetében a Sound on Sound technológiát megváltoztat mindent. A végén láthatjuk, hogy az egész stúdiózás filozófiai megközelítését is gyökeresen megváltoztatja.
Mi is az a Sound on Sound technika? Érdemes itt hosszabban elidőznünk!
A Németországból zsákmányolt AEG kétsávos szalagos magnó kreatív felhasználásáról van szó, amely gyökereiben változtatta meg a zenekészítés történetét. Ennek a radikális változásnak a végpontján vagyunk ma, azok a producerek és hangmérnökök, aki a házi stúdióban vagy legrosszabb esetben a konyhában vagy a hálószobában hegesztjük a megjelenésre szánt zenénket. Micsoda távolság az, ami elválaszt minket az egymikrofonos rögzítési praktikától.
A két végpont között ott található az a kitüntetett történelmi pillanat ahol megvalósul a Sound on Sound technika. Egyszerűen úgy tudnám elmagyarázni, hogy a kétsávos magnó azért volt akkora szenzáció abban a korban, mert nagy lehetőségek rejlettek benne. Gondoljunk bele! Még minden végtermék mono. A sztereó lehallgatás és a sztereó felvételek még nagyjából két évtizedet váratnak magukra.
Tehát az eget rengető kreatív ötlet az volt Bill Putnam részéről, hogy az egyik sávra rögzítsük a zenekart ének nélkül. Egy időben el lett muzsikálva az instrumentális rész. Ez került az AEG magnó egyik sávjára. Más időben, sőt más helyen készültek az énekfelvételek. Ez került a második sávra. Nos, a szakirodalom ezt a megoldást nevezi Sound on Soundnak. Ezzel kinyitották Pandóra szelencéjét. Beláthatatlan következményei lettek: gyakorlatilag teljes mértékben átalakult a zenekészítés gyakorlata. Végérvényesen vége annak, hogy egy mikrofont körbeáll a zenekar és megvan a munka oroszlánrésze.
Számunkra a legfontosabb tény az, hogy már a két sávos rögzítésnél kialakul az igény a zenei utómunkára. Valamilyen módon össze kell dolgozni a zenei alapot az énekkel. Pezsgőt bonthatunk! Megszületik a mixing, mint önálló zenekészítési folyamat.
A kétsávos magnót az AEG cég már a harmincas években kifejlesztette. Azonban a német birodalmi politika és a később bekövetkezett világháború elvette a figyelmet arról, milyen forradalmi újdonság volt a kezükben. A vereség után az amerikaiak hadizsákmányként cipelték haza ezeket a kétsávos szalagos magnókat. Az Ampex cégre bízták a technológia honosítását és fejlesztését. Nemsokára megjelennek a három sávos magnók.
Ez az újítás hatalmas löketet adott a mixing rohamos fejlődésének. Ennek a részleteibe a következő részben merülünk el.
Ígérem izgalmas lesz!