Indoknak kevés, az hogy csak azért, mert szeretem, de mégis önálló cikket szentelek ennek a berendezésnek. A frekventált használaton túl azért is tartom fontosnak, hogy szélesebb közönség megismerje hazánkban, mert egyelőre kevés az önálló koncepcióval megszülető új termék a hardverek piacán. Inkább az ötvenes- hatvanas évek legendáinak újraértelmezéseivel találkozom lépten-nyomon.
A Culture Vulture azért vált gyorsan klasszikussá, mert a DAW-ban készült produkciók harmonikus dúsítására szánták. Röviden úgy foglalhatnám össze, hogy ez egy teljes mértékben csöves áramkörből épített szaturációs és torzító rackes outboard.
A brit illetőségű Thermionic Culture nevű cég 1998-ban dobta piacra Culture Vulture nevű vasát. A termék mögött meghúzódó filozófia az, hogy egyre inkább abba az irányba mutatnak a zenekészítési tendenciák, hogy mind több zenekészítési feladatot testálunk a számítógépre. Kis túlzással mondhatjuk, hogy parkolópályára kerülnek az analóg masinák. A számítógépek digitális világában nem igazán számolhatunk a harmonikus dúsítással. Ennek eredménye az élettelen tompa sound mind az egyes hangszíneknél, mind az összképnél. Ennek a negatív víziónak az orvoslására született ez a csöves áramkörrel szerelt szaturációs hardver, amely hamar a meleg (warm) hangzás zálogává vált a hangmérnökök és a producerek körében.
Vizsgáljuk meg közelebbről a működését! Három különböző szaturációs típussal számolhatunk. A T jelzésű a legzeneibb módozat. A T triódát jelent. Ez igazából arra való, hogy melegséget, életet, extra felharmonikust adagoljunk a zenénkhez. A P1 jelzésű beállításnál már pentoda típusú csőre váltunk, amely sokkal harsányabb hangzású, meglepően sok páratlan felharmonikussal felvértezve. Sokkal agresszívebb jelleg, a csöves hatást megtartva. A P2-es típusnál egy nem mindennapi áramkörről van szó, nem mindennapi hangzással. A nagyon lágy szaturációtól egészen a nagyon extrémig, szinte extra oktávot ad hozzá a soundhoz.
A központi paraméter a drive feliratú tekerő, amely azt határozza meg, hogy milyen mértékben hajtjuk túl a csöves áramkört, amely a lágy, alig észrevehető szaturációtól az egészen durva torzításig terjedhet. Egyszerűen fogalmazva, a bias paraméterrel azt szabályozzuk, hogy mekkora áramerősséggel látjuk el az áramkört. Alacsonyabb erősségnél előbb kezdi el négyszögesíteni a berendezés a zenei alapanyagot. Kisebb bias beállításnál vékonyabb hangzással számolhatunk, míg nagyobb beállításoknál vaskosabb hatású szaturációval. Az egész meg van fejelve egy 12 db/oktávos low pass filterrel, amely segítségével kiszűrhetőek a zavaró felharmonikusok 6-9 kHz között. Jól átgondolt koncepció modern zenealkotási környezetre méretezve.
A Culture Vulture egy nem mindennapi vas, amely kis mértékben akár master buson vagy masteringnél is használható. Radikálisabb beállításnál pedig rendkívül mocskos hangzásra is képes teljesen nem megjósolható kimenetellel. Nagyon kreatív sound design eszközként is tud viselkedni. Véleményem szerint hátránya, hogy nem szimmetrizált ki- és bemenettel gyártják. Nem olcsó mulatság, de ne csüggedjünk: nagyon jó szoftveremulációkat találhatunk!
Elsőként az UAD jelentkezett Culture Vulture szoftverrel, amelyet én nagyon jónak és szerethetőnek tartok. Szívesen használom éneken, gitárokon és dob groupon. Részletesen modellezi a hardver soundjának minden egyes részletét. Mondhatjuk úgy is, hogy döbbenet, mert szinte hallom lelki füleimmel, ahogy izzanak a csövek. Mindennapi praxisom során gyakran használom. Meg tudom menteni például az otthoni körülmények között rosszul rögzített éneket. Nagyon jó karaktert tudok kialakítani. Természetesen nem lesz olyan a végeredmény, mintha stúdióban lett volna a felvétel egy U67-es vintage mikrofont használva, Neve 1073-as preamppal és 1176-al és LA2-A-val a láncban… Hasonlóan menteni tudtam nem egyszer a próbateremben rögzített élettelen dobsávokat is. Pluginhez képest egész jó összhatást tud kelteni. Az egyetlen árnyoldala talán az, hogy drága. 350 dollár a listaára. Rossz tulajdonsága még az, hogy rendkívül sok erőforrást használ: egy UAD processzor 80 százalékát lefoglalja.
Az Overloud Gem sorozatában készült el az első natív modellje. Nem teljesen hű modellje a hardvernek, inkább annak nyomvonalán haladva saját karakterre törekszik. Számomra ez nem von le semmit az értékéből, mert a megszólalás minősége számomra egyenértékű az UAD emulációjával. Cserébe viszont nem fogyaszt sokat a számítógép erőforrásából. Mindennapi gyakorlatomban az alakult ki, hogy az UAD verzióját használom bus processzálásra, míg a másikat hangsávok kezelésére. Szinte mindenre szeretem alkalmazni: dobokra, basszusra, gitárokra, billentyűkre, énekre. Például a rosszul behangolt tamoknál meg tudom menteni a helyzetet: segítségével felharmonikus dúsítással élővé tudom varázsolni a mixben. Pergőknél párhuzamos processzálással kellően vaskos hangzást tudok kicsikarni. Számomra sokkal kreatívabb, mint az UAD változata. Éneknél párhuzamos processzálással nagyon hasznos rétegeket tudok kialakítani.
Még nincs fél esztendeje, hogy az Arturia is jelentkezett saját Culture Vulture emulációval. A cég hírnevéhez méltó a minősége. Nagyon precíz, részletes modellezés, hamar a szívembe zártam. Előszeretettel használom szinte minden hangsávra. Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy vigyük túlzásba a használatát, inkább azt, hogy bátran építsük be a modern produkciós eljárásaink közé. Jelen pillanatban gitár és billentyű összegző sávon használom trioda módban, enyhén meghajtva moderált over bias beállítás mellett. Számomra csoda, amit művel a sounddal. Használatával minden megéled, olyan igazivá válik!
Nem csopda, hogy bő harminc év alatt a Culture Vulture klasszikussá vált. Modern filozófia – mai megközelítés. Csövekkel harcolni a rideg digitális hangzás ellen. Nem egyszer fordult elő, hogy masteringnél is bevetettem. Általában akkor döntök így, ha csapnivalóan ötlet nélküli a produkció és kevésbé izgalmas a végeredmény. Megfelelő beállítással számomra megtörténik a csoda.
Remélem sikerült kedvet csinálnom ahhoz, hogy bővítsük az eszköztárunkat egy ilyen speciális processzorral.