Ki gondolná, hogy ez a két, első pillantásra egymástól viszonylag távol eső terület szorosan összefonódik? A mai zenei hangzás – legyen az mainstream, underground, elektronikus vagy akusztikus – abban különbözik a húsz-negyven évvel ezelőtti soundtól, hogy mind frekvenciákban, mind sztereó térben igyekszik precízen kitölteni a rendelkezésre álló tartományt.
Itt nem arról van szó, hogy zenekészítő elődeink ne törekedtek volna a határok feszegetésére. Azonban minden korszaknak megvannak a maga eszközei. A hatvanas-hetvenes években jó esetben egy stúdiónak volt zengető szobája (chamber), egy-két elektromechanikus zengetője (spring, plate), egy-két késleltetője és néhány modulációs effektje. Ezzel a korlátozott eszközparkkal kellett gazdálkodni a mixing során. Ehhez képest a nyolcvanas évek közepén, amikor már 24 sávos magnók és nagyméretű SSL pult volt az etalon, hatalmas hangzásbeli fejlődésről számolhatunk be. Hozzá kell tenni, hogy ez a digitális effektek forradalma. Már nem négy-öt, párhuzamos processzálásban használt effektútról beszélünk, mint egy-két évtizeddel korábban, hanem akár nyolc-tízről is. Lehetőség nyílt arra, hogy ne csak a dal karakterét meghatározó, jól hallható hosszabb lecsengésű effekteket használjanak, hanem rövidebb, alig észrevehetőeket is, amelyek segítenek a mélység és a szélesség illúziójának a kialakításában. Ezzel szemben ma nem ritka, hogy csak magára a főénekre nyolc-tíz különböző effektet használok. Micsoda forrásbeli különbségek! Micsoda hangzásbeli lehetőségek!
A számítógépteljesítmények, a DAW-ok és a pluginek fejlődésével teljesen új helyzet állt elő: jelentősen kitágult a mozgásterünk. Virtuálisan korlátlan mennyiségű sáv- és processzálási eszközzel dolgozhatunk. David Gibson Art of Mixing című könyvében felvázolt hangvizualizációs modell szerint eddig soha nem tapasztalt mennyiségű erőforrásunk van, hogy kitöltsük a képzeletbeli zenei színpad mindhárom dimenzióját. A horizontális dimenziót (vagyis a mély, közép és magas tartományt) a vertikálisat (vagyis a két hangfal feszítette sztereó teret) és a legnehezebben megfogható harmadik dimenziót (távolság vagyis a mélység). A jó öreg stereo widener típusú plugineken túl számtalan más lehetőséget szeretnék bemutatni, amely segít kialakítani a mélység és a szélesség megfoghatatlan illúzióját.
Talán a Lexicon 480 L volt az első olyan zengető, amelynek az Ambiance algoritmusával egy terem vagy szoba early reflection-szerű korai lecsengéseit lehetett szintetizálni teremhang nélkül. Ezt az angolszász szakirodalom “stereo maker” masinának titulálta. Szinte mindent hangszert átküldtek ezen az effekten, ezáltal egy sokkal szélesebb hangzást kaptak. A szoftverek világában leginkább a Waves RVerbjét vagy az Exponental Audio R4 termékét tudom ajánlani, oly módon használva, hogy kikapcsoljuk a tail motorját és csak az earlyt használjuk. Használható még erre a célra a TC Electronics VSS3 vagy VSS4 algoritmusa, valamint Flux Ircam zengetője.
A másik, már a nyolcvanas években elterjedt praktika volt a Haas effekten alapuló duál delay használata. Ez a pszicho akusztikai jelenség arról szól, hogy az emberi fülnek énektől függően, de nagyjából 40 ms-nál nagyobb eltérés kell két hang között, hogy azt valóban két külön hangnak értelmezze. Ennek a megvalósulása, amikor két Lexicon PCM 42-es delay párhuzamosan fut. Az egyiket teljesen balra, míg a másikat jobbra panorámázzuk. Különböző idejű késleltetést állítunk be minimális feedback, vagyis visszacsatolás mellett. Dobokon és ütősökön kívül szinte minden hangszer elküldhető ebbe a párhuzamos effektsávba. A különböző mértékű késleltetés miatt a két jobb és a bal oldali információ jelentősen különbözni kezd egymástól, azaz szélesedik a hangzás, valamint érezhetően növekszik a mélység érzete. Ennek egy módosított, továbbfejlesztett változata a Legendás Eventide H 3000-es masina micropitch algoritmusa. Itt a különböző mértékű késleltetés mellett a két oldal hangmagassága is meg van változtatva pár cent erejéig. Klasszikusan az egyik oldal picit fölé, míg a másik kissé alá van transzformálva. Ezt szokta a szaknyelv még harmoniserként is aposztrofálni. Az előbbi, Haas effekten alapuló trükkre szinte bármilyen késleltető szoftver alkalmas. Kedvencem erre a célra az MCDSP EC 300-as portékája. Az utóbbi funkcióra pedig az Eventide H3000 Factory pluginjét szeretem használni vagy a Micropitch sokkal modernebb inkarnációját. Jó alternatíva lehet még a Soundtoys Microshift terméke vagy a jó öreg Waves Doublere. Az utóbbiről tudni érdemes, hogy már több mint húsz éves algoritmusról beszélünk. Teszi a dolgát, de nagy varázslatot ne várjunk tőle. A kétezres években mégis nagyon sok pop és rap felvételen szerepelt, főként vokálokon. Mondhatni, hogy klasszikus!
A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a harmonisereket az én ízlésemhez mérten túl bátran használták még akusztikus hangszereken is. Azonban ma azt tanácsolom, hogy kellő mértékben, szinte alig halhatóan használva kiváló fűszer lehet a mély, széles és a larger than life típusú sound kialakításához. Több helyen is lelkendezve írtam a klasszikus kedvencemről: a Roland Dimension D pszichoakusztikai elven működő kórus masinájáról. Több mint tizenkét esztendeje nem készítettem mixet a szoftveres emulációja nélkül. Kellő mértékben, párhuzamosan alkalmazva szinte minden hangszer a helyére kerül a képzeletbeli színpadon. Kedvencem a kettes vagy a hármas beállítása. Plugin formátumban elérhető az UAD, Empty Room System, az Arturia és az Overloud cégek jóvoltából.
Bármilyen fifikásan beállított és kombinált effektlánc is alkalmas lehet a cikkben tárgyalt feladat megoldására. A lényeg az alig észrevehető effektuson és a két oldal nagy arányú különbözőségén van.