Tessék figyelni, most az arány dicsérete következik! Nem tudom máshol kezdeni, mint az ógörögöknél. Mindig nagy csodálattal tekintettem erre a klasszikus civilizációra. Mindig úgy érzem, ha hozzájuk mérek bármit, akkor mára valami elveszett. Amihez végtelenül ragaszkodtak, az az arany középút. A két szélsőség között minden esetben megtalálni az egyetlen olyan járható arányt, amelynél nem billen egyik irányba se a képzeletbeli mérleg. Szinte valamennyi ógörög mitológia, tragédia és eposz leírható úgy, hogy a főhős vétett a képzeletbeli középút, vagyis az ideális arányok ellen és oda próbál visszatalálni. Hübriszt követett el- mondták a kortársai.
A történelmi kitérőre azért van szükség, hogy tágabb kontextusba helyezzem a mondandómat. Ma az interneten elképesztő mennyiségű írott irodalom, a videómegosztókon számtalan film szól a mixingről. Véleményem szerint mégis fájóan kevés szó esik az arányokról. Érthetetlen, hiszen ez a műfaj leginkább az ideális arányokról szól. Pont, úgy, mint az ógörög kultúra a nagy ideáljaival.
A mixingnél a hangszerelésben szereplő hangszerek ideális arányait keressük. A helyzetet nem kicsit bonyolítja, ha éneket is illesztünk a zenei szövetbe. Többször is kifejeztem a zene iránti csodálatomat! Ami egyrészt abból fakad, hogy univerzális nyelv, a világon mindenki érti függetlenül attól, hogy mi az anyanyelve. Másrészről, pedig mindenki kicsit másképp hallja, vagyis kicsit másként értelmezi. Ebből kifolyólag a zene nem lehet egzakt. Kétszer kettő néha három, néha öt, néha hétezer-négyszáztizenkettő. Attól függ, hogy ki végzi el a műveletet. A fentiekből következik, hogy nem egyféle megoldás van a hangszerek közötti ideális arány megtalálására. Itt első sorban nem arra gondolok, hogy különböző zenei stílusok más-más ideális megszólalást igényelnek. Természetes, hogy különböző stílusokban más és más arányokat keresünk. Sokkal inkább arra gondolok, hogy ha két különböző, de hasonlóan magas színvonalon dolgozó hangmérnök készíti el ugyanannak a dalnak a keverését, akkor általában azt tapasztalhatjuk, hogy kissé eltérő arányokat alakítanak ki, mégis mindkét megoldás működik. Jó művészi konstrukciókról beszélünk, mégis – ha csak árnyalatokkal is – az egyik érzelmileg mást kommunikál mint a másik. Nincs olyan, hogy jobb vagy rosszabb, inkább az a fontos, hogy mennyire pontosan sikerült megvalósítani a zeneszerző, alkotó elképzeléseit.
Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb állomáshoz! A hangszerek között kialakított arányok mindig tükrözik az összegzést végző szakember személyiségét. Ezért nem túlzás szerintem önálló művészeti ágnak tekinteni a zenekészítés szóban forgó szakaszát. Egy bizonyos magas szakmai felkészültség és kellő tapasztalat felett inkább már azon múlik, hogy valaki jól el tudja-e végezni a mixinget, hogy vajon passzol-e a személyisége a produkcióhoz, át tudja-e élni a zenét és ezt az élményét átmenteni a végtermékbe. Kellő zenei nyitottság és ízlés, valamint művészi érzékenység szükséges. Érzékelni kell tudni az arányok legkisebb mértékű változásait is. Erre Szophoklésznek, a legnagyobb ógörög tragédiaírónak az volt a tanácsa, hogy ismerd meg önmagad! A másik korabeli tanács pedig az volt, hogy semmit sem túlzottan. Mindent a megfelelő arányban.
Nem szabad afölött elsiklanunk, hogy különféle zenei stílusok és irányzatok nem csak különböző hangszínekkel operálnak, hanem más és más választ is adnak az ideális arányokra. Ha saját magunk keverjük zenénket a házi stúdiónkban, akkor tanácsos a saját zenei stílusukban jó megszólalású, jó arányokkal rendelkező zenéket tanulmányozni. Igen ezt szoktuk szaknyelven referenciazenének nevezni. Jobb esetben segítségünkre lehet a munkafolyamatok közben, hogy megtaláljuk a hangszereink közötti helyes arányt az adott zenei stílus esztétikájának tükrében.
A helyes arányok kialakításához és a releváns referenciazene megtalálásához bizony jó zenei ízlésre van szükségünk! Nyilván nem születünk egyformán, de kellő odafigyeléssel és mérhetetlenül sok zenehallgatással ez kellő mértékben kialakítható. Kritikusan kell hallgatni zenét, odafigyelve a legapróbb részletre is. Ám itt nem arra gondolok, hogy akkor alakul ki az ízlésünk, ha csak a saját stílusunkban hallgatunk mérhetetlenül sok zenét. Épp ellenkezőleg. A komolyzenétől az extrém metálig mindent érdemes ismerni és kellő odafigyeléssel befogadni. Ahogy megértjük, hogy miért jobb Mozart bármelyik kortársánál, úgy minden stílusban meg kell tudnunk mondani, hogy melyik darab értékes művészi tekintetben, és melyik nem. Azt gondolom, hogy nem is szabad megállni a zenénél. Más művészeteknél fel kell ismerni az értéket. Például ha nézünk egy Kurosawa vagy tetszőleges David Lynch filmet, akkor meg kell tudnunk mondani, hogy művészi értelemben miért értékesebb mérföldekkel, mint a Barátok közt szappanopera.
A fentiekben számtalanszor vetettem papírra az arány szót. Ne feledkezzünk meg, hogy alapvetően hangszerek egymás közti hangerőarányáról van szó. Igen, a hangerőről! Andrew Scheps szerint, aki meghatározó figurája a tengerentúli mixing szakember társadalomnak, azt vallja, hogy a hangerő a legnagyobb drog. ami hangos az jó. Amennyiben két hangszert vagy hangszínt hasonlítunk össze, akkor mindig azt fogjuk a jobbnak, ütősebbnek, vastagabbnak, erősebbnek ítélni, amelyik hangosabb. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a zenekészítők kezében a leghatásosabb fegyver a hangerő. Ez az alapvető élmény indított a cikk megírására is. Módszertanilag nem rossz tanács, ha mindenkit arra sarkallok, hogy a mixing folyamat kezdetén még a pluginhegyek alkalmazása előtt készítsünk demo verziót csak hangerőarányok és panorámázás használatával. Amennyiben sikerül egy olyan változatot összerakni, amelyik működik, és minden tekintetben megvalósítja az érzelmi kommunikációt a hallgatóval, valamint magán visel minden művészi értéket, amivel el szeretnénk látni, akkor már a munka nagyobbik felét el is végeztük. Ebből érdemes kiindulni. Mármint a hangszerek egymás közötti hangerőarányából. Most már jöhet minden: EQ, kompresszor, zengető és minden más nyalánkság, amely segít a hangszínek és a zenei álomvilág fabrikálásában.
Azért érdemes a helyes hangerőarányok kialakításával kezdeni, mert akkor kerülhetjük el a házi producerek leggyakoribb gyermekbetegségét: a túlpresszionált zenék gyártását.