Mire gondol itt most a szerző? Vajon mit takarhat ez a sokatmondó cím? Ígérem, minden kérdésre választ próbálok adni. Ebben a témában rengeteg tapasztalatom van. Számtalan producerrel, zenekarral dolgoztam már. Különböző zenei stílusban és válfajokban. Nem lepődik meg gondolom senki, ha azt merem állítani, hogy szinte minden esetben a dob és basszus hangzásának kérdése az elsődleges feladat számomra. Igen: a dob legyen ilyen meg olyan. Előkerülnek az áhított referenciák. A dobunk szóljon úgy, mint annak a zenekarnak a lemezén. A valóság pedig az, hogy a felvételnél használt dob minősége és állapota köszönő viszonyban sincs a kiválasztott zenekarnál használt cuccal. Itt most a zenészi kvalitásokról nem kívánok beszélni. Mármint arról, hogy vajon van-e olyan jó a dobos, hogy helyt is tudjon állni.
Hiába vannak meg ugyanazok a mikrofonjaim, ugyanazok a preampjaim, kompresszoraim, az eredmény közelről sem lesz ugyanaz. Hiába van professzionálisan tervezett és kivitelezett akusztikailag kifogásolhatatlan feljátszóm. Mindhiába próbálom ugyanazokat a felvételi technikákat, mégse sikerül. Nem és nem!
Hol lehet a kutya elásva? A kérdéskör rendkívül összetett. Nagyon sok tényező játszik szerepet a végeredmény kialakulásában Szinte lehetetlen, hogy mindegyiket számba vegyük egyetlen egy cikk keretein belül, de egyet mindenképp szeretnék kiemelni. Nem állítom, hogy teljes mértékben ez a felelős a jó hangzásért, de oroszlánrészt vállal. Nincs itt szó másról, mint a jó öreg dobtriggerelésről. Ugye nincs új a nap alatt. Ezt a technikát már a nyolcvanas évek második felében is alkalmazták. Többek között Andy Wallace alkalmazta előszeretettel a lábdob és a pergőhang kialakításánál. A már sokat emlegetett Nirvana Nevermind albumon is tetten érhető és tanulmányozható. Az ő trükkje az volt, hogy a dal tonalitásának alaphangjára hangolta a pergő sample-t amelyet ízlésesen hozzákevert a rögzített dobhoz. Ebben az időben még külső outboardokra volt szükség, hogy alkalmazni tudják ezt a technikát. A kilencvenes években a számítógépes DAW-ok elterjedésével – itt elsősorban a Pro Toolsra és annak alap pluginjére a Sound
Replacerre gondolok – tanúi lehettünk a szóban forgó technika ízléstelenül túlzásba hajszolásával. Elterjedt lett az a praxis, hogy teljes mértékben helyettesítették a dobtestek hangjait mintákkal. A végeredmény természetesen rendkívül rideg nejlon dobsound lett. Elrettentő példának hallgassunk meg találomra bármilyen magyar rockslágert a kilencvenes évek derekáról. A dobhangolás művészetete teljesen elkorcsosult kishazánkban sajnos.
A kilencvenes évekből természetesen nem csak negatív példákat tudok felhozni, hiszen az USA-beli Numetal vonulat felsorakoztatott egy csomó, irigylésre méltó dobtriggereléssel kialakított hangzást. Több helyen is hangsúlyoztam már, szinte mindegy, hogy milyen technikához nyúlunk: a lényeg az, hogy azt jó zenei ízléssel tegyük.
Az elmúlt évtizedek alatt kialakult egy mai modern dobprodukció, amely nagymértékben a minták kiválasztásán alapul. Sajnos az a tapasztalatom az a hazai zenekarokkal, hogy elzárkóznak a dobtriggereléstől. Azért idegenkednek tőle, mert csalásnak tartják. Van még hová fejlődnünk!
A valóság az, hogy az utolsó harminc évben nem lépett a porondra olyan sikeres könnyűzenei performansz, ahol ne lett volna minimum kettő sample a lábdob, a pergő és tamok alá keverve. Itt a kulcs vegyítés, és nem győzőm hangsúlyozni: a jó zenei ízlés. Nem szeretném itt kisebbíteni a jó dobsound többi tényezőjét, mint a jó hangszer és a kiváló hangszeres tudás. Nem elég a drága jó minőségű cucc, játszani is tudni kell rajta. Nagyon nem mindegy, hogy milyen helyszínen, milyen akusztikai jellemzővel rendelkező helyiségben történik a rögzítés. Mekkora az adott terem. Mekkora légköbméterben történik a zenei esemény. Nem utolsó sorban pedig az általam erősen rehabilitálni kívánt tevékenység a dobhangolás. Sajnos ezzel kapcsolatban is negatívak a tapasztalataim. A stúdióban a zenekarok és dobosok jelentős hányada öncélú időhúzásnak tartja a dobhangolást. Szerintem az igazi mágia itt rejlik.
A mai modern hangszerelésre jellemző az, hogy a legtöbb hangszer hangzása rétegezve van: nem egy, hanem több hangszín vegyítéséből áll össze a végeredmény. Gyakorlatilag a dobtriggerelés is arról szól, hogy zenei rétegekkel dúsítjuk az élő dobhangzást. Nagyon jó szoftvereket találhatunk a piacon. Személyes kedvencem a Steve Slate Trigger nevű processzora. Nagyon jó alap sample könyvtárral rendelkezik, amit tetszés szerint bővíthetünk. A konkurencia termékei is nagyon jók, kedvünkre és zenei ízlésünk szerint válogathatunk. Kiemelném még az SLN Audio Addictive Triggerét és a Wavemachine Labs Drumagog szoftverét. Vásárlás előtt érdemes hosszasan tájékozódni, hogy melyik portéka felel meg a pénztárcánknak és zenei stílusnak, amelyben tevékenykedünk.
Haladóbb producerek és hangmérnökök számára mindenképpen érdemes saját sample könyvtár kialakítása! Hosszú távon úgyis azért keresnek meg valamely szakembert, mert penge valamely dobhangzásban. Ez a könyvtár olyan kell, hogy legyen, mint az ujjlenyomatunk: egyedi és csak ránk jellemző. Tükrözze mindenképpen a zenei ízlésünket.
Végül még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem szeretném a dobtriggerelést aránytalanul felértékelni a dobhangzás kialakításában. Szándékom az, hogy kerüljön megfelelő helyre ez az eljárás. Sokkal inkább a dobhangolás művészetét emelném piedesztálra, de az egy más tészta.