Mit is akart jelenteni ez a homályos cím? Nagyon sokszor kapok otthon készített mixeket producerektől, hogy véleményt mondjak róluk. Nagy általánosságban kevésbé jó megszólaló zenékről van szó. Legtöbbször a mély és középmély frekvenciákban olyan hibákkal találom szembe magam, amelyek megölik a zene alapvető dinamikáját és érthetőségét. Előfordul, hogy nagyon jól kimunkált végeredmények születnek, amelyekben nincs számottevő kivetnivaló a mélyebb tartományokban, mégis hiányzik valami, ami igazán professzionálissá tenné a megszólalást. Végül is jól szól minden, de hiányzik a mozgalmasság, a folyamatos változás a zenéből. Egy hasonlattal élve úgy tudnám megfogalmazni a szóban forgó jelenséget, hogy jó képek készülnek a home stúdiókban, csak igazából filmet várunk. Minden kíméletesen statikus. Pedig legyünk őszinték: ha meghallgatjuk a kedvenc felvételünket, akkor azzal szembesülünk, hogy folyamatos változásban van. Lélegzik, pulzál, és ettől tud többszöri meghallgatás után is izgalmas lenni számunkra. Akár több év vagy évtized távlatából is minden egyes meghallgatásnál találunk valami újat.
Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha azt mondom, hogy ennek a dolognak az egyik legfontosabb megoldása az automatizálásban rejlik. Mit is jelent az, hogy automatizálás? Ha a mixing evolúciójára tekintünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a hangerőarányok időbeli változása. A korai időkben ezt úgy kellett elképzelni, hogy a hangmérnök és a producer mellett még két-három zenész tologatta a fadereket mixing közben. Például halkabb ének és dobok a verzében, több delay a gitárokon a bridge részben, hangosabb legyen szinte minden a refrénben. Ha elrontották, az egész kezdődött előröl. Mondhatjuk azt is, hogy a mixing a zenei előadással egyenértékű csoportos művészi tevékenység volt.
A számítógépes automatizálási lehetőséggel ellátott nagyméretű pultok megjelenésével és elterjedésével a mixing folyamata egyre inkább magányos tevékenységgé vált. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a zenekészítésnek e területe megszűnt volna kreatív lenni. Épp ellenkezőleg, a vezérlő számítógépekben rejlő lehetőségeket kihasználva minden egyes dalrészben külön hangerőarányokat lehetett beállítani, sőt még a hangszínszabályozók és a kompresszorok paraméterei is időben változtathatóak lettek. Ezek a technikai újítások lenyomatai tetten érhetőek a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években megjelent könnyűzenéken.
Több helyen is részletesen értekeztem arról, hogy az automatizálható keverőpultok közül az oxfordi illetőségű Solid State Logic cég 4000-es szériaszámú terméke lett a legelterjedtebb és egészen a mai napig is ipari szabványnak számít. Főként a korábbi E és a későbbi G változat számított mérföldkőnek. Az, hogy mekkora hatásuk volt a felvételkészítésre, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ma számtalan plugin emuláció készült, amely ennek a pultnak hangzását próbálja átmenteni számítógépes környezetbe.
Nem célom most elmerülni az SSL 4000-es asztalok témájánál. Dióhéjban: annyira nagymérvű volt a jelenlétük a stúdiókban, hogy az a filozófia, ami ebbe az automatizálható pultba volt kódolva, meghatározta meg a DAW-ok evolúcióját a kezdetektől napjainkig. Ami a nyolcvanas évek hajnalán még szenzációnak számított a stúdióban, az ma egy hálószoba producer számára természetes: nemcsak a szoftver minden egyes paramétere változtatható időben, hanem az összes plugin potmétere is. Nagyszerű lehetőségeink vannak ma a mixing folyamata során, ám nem biztos, hogy használjuk őket. Kicsit szomorúan azt a közhelyet vagyok kénytelen puffogtatni, hogy a nyomtatás és az írógép feltalálásával nem lett több költő.
A DAW-ok átvették a legtöbb stúdióberendezés szerepét a tárolásra szolgáló szalagos magnóktól az automatikával ellátott keverőpultokon keresztül az effektekig. Azaz a mixing során elejétől végéig digitális lett a jelfeldolgozás. Az analóg berendezések háttérbe kerülésével megszűntek a hangzásban rejlő esetlegességek. Bizony egy analóg cucc, főleg, ha csöves, kétszer nem szólal meg ugyanúgy. Ezt a szeszélyességet a zenekészítésben rejlő emberi vonásnak tartom. Kiküszöbölésével nagyon sokszor minden kínosan mechanikus lesz. Erre is gyógyír a paraméterek variálhatósága az idő függvényében.
A hangerőarányok dalrészenkénti változásával nemcsak azt tudjuk elérni, hogy az introtól kezdve, a versén és a refrénen keresztül az outroig mindig a legjobb megszólalást hajszoljuk. Az arányok változtatásával különféle érzelmeket kommunikálhatunk a zenefogyasztók felé. Számomra a legfontosabb, hogy előkészíthetjük a dalrészek közötti átmeneteket, és életre kelthetjük a statikus effektjeinket. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: ezzel mozgásba hozhatjuk azt a képzeletbeli képet, ami felvázoltunk a mixünkkel.
Számomra a mozgás motívuma kulcsfontosságú, ha mixingről beszélünk. Ez eleveníti meg mindazt, ami izgalmassá teheti a zenét. Ne csak a hangerőarányok automatizálására gondoljunk, hanem a hangszínszabályozók és kompresszorok különféle paramétereinek folyamatos változására. Például a refrénben több magasa lesz az éneknek. Több mélye és magasa a doboknak, valamint kinyílik annak sztereó tere. A verzében vékonyabb basszus hangszínre törekszem. A felsorolt dolgok mind azt szolgálják, hogy egy eleven történetet tárjak a hallgatók elé.
Az sem idegen, ha folyamatosan variálom egy delay feedback vagy egy reverb decay time paraméterét. Ezzel a cselekedettel az analóg cuccok megemlített esetlegességét szimulálom. A főszerereplő elemek hangerejét folyamatosan variálom időben: nincs két tizedmásodperc, amikor azonos lenne az érték. Ezzel a pulzálás-lélegzés érzetét próbálom kelteni.
A tanulság az, hogy ne egy statikus kép festésére törekedjünk, hiszen mozgókép létrehozása a célunk!