Fontosnak tartom a témát és annak következményeit a mindennapi stúdiómunkálatokban. Meg szeretném osztani a tapasztalataimat a feltörekvő producer és hangmérnök generációval. Mivel olvasóimat nem a szeretném fárasztani a témakör fizikai mélységeivel, ezért csak bulvár stílusban ismerkedünk meg annak tudományos hátterével. Remélem sokak számára lesz kedvcsináló vagy ízelítő az írás, ami további kutatásra és elmélyedésre sarkall. Megéri a tudásszerzés, mert jobban átlátjuk mindennapi processzoraink működési elveit, a konklúzió a legtöbb DAW felhasználót érinti – leginkább azokat, akik mixingre adják a fejüket. Egyszóval otthonosabban fogjuk magunkat érezni a virtuális stúdiónkban.
A stúdiók ma is és régebben is olyan berendezésekből voltak felépítve, amelyek különböző típusú áramkörökből álltak össze. Ismerkedjünk meg az áramkörök fizikai csoportosításával, hogy minél jobban megérthessük, azok hogyan avatkoznak be a hangzásba! Az elektromos áramköröket a bennük szereplő áramköri elemek szerint csoportosíthatjuk.
Első csoportba az aktív áramköri elemek tartoznak. Ezeket más szóval generátoroknak is nevezhetjük, mert a befektetett energiát villamos energiává alakítják. Mindezt úgy valósítják meg, hogy közben töltésszétválasztást végeznek. Ide sorolhatóak a feszültség- és áramgenerátorok.
Második csoportba a passzív áramköri elemek tartoznak. Jellemzőjük konyhanyelven megfogalmazva, hogy nem generálnak, vagyis nem hoznak létre semmit. Egyenáramú áramköröknél az ellenállás fordul elő passzív elemként.
Léteznek még lineáris és nem lineáris áramköri elemek, de azok részletes ismertetésétől most eltekintünk.
Az aktív áramkörök tartalmaznak aktív áramköri elemeket is, vagyis generátorokat. Ilyen áramköröknél áram- vagy feszültségátalakulás történik. A passzív áramkörök csak passzív áramköri elemekből épülnek fel, vagyis azt mondhatjuk rájuk, hogy ellenállások láncolata.
Eddig tartott a száraz fizikai rész, innen csupa izgalmas tartalmak következnek! A stúdióberendezések hangerőt szabályozó áramkörei aktív áramkörök, hiszen ellenállást növelünk vagy csökkentünk a segítségükkel. Áram folyik az áramkörökben. Ide sorolhatók például a keverőpultok mikrofon vagy vonal szintű preampjai, a hangszínszabályozók, kompresszorok kimenő fokozatai és még sorolhatnám. Aktív áramkörök esetében mindig számolnunk kell azzal, hogy megváltoztatják a zenei hang spektrális tulajdonságait. Köznapi nyelven ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy színezik a hangot, vagyis ezek az áramkörök beavatkoznak a hangzásba. Vannak olyan aktív áramkörök, amelyek nagymértékben befolyásolják a hangzást, mint például a vintage csöves- (például a Telektronix LA2-A) és tranzisztoros, transzformátoros (legismertebb példa talán a Neve 1073-as preamp vagy az Urei 1176-os kompresszor) berendezések, mások pedig kevésbé. Kevésbé színező áramkörre jó példák talán a Millenia és a DAV cég termékei. Létezik egy egzakt módon definiált mutató, amely az aktív áramkörök színező mértékéről árulkodik. Ezt az angolszász irodalom Total Harmonic Distortionnak, röviden THD-nek nevezi.
Ugye ismerős területre lyukadtunk ki? Miről is van itt szó egyszerűen megfogalmazva? Az aktív áramkörök különböző mértékben felharmonikusakat generálnak. Így színezik zenei hangot, vagy más szavakkal beleavatkoznak hangzásba. Ezzel szemben a passzív áramkörök érintetlenül hagyják a hangot. Nincs színezés, nincs felharmonikus dúsítás. Ezért a legszerencsésebb választás, ha passzív áramkörrel ellátott hangerőszabályzóval vezéreljük a stúdiómonitorainkat, mert akkor pontosan azt halljuk, ami történik a DAW-unkban a processzálások során. Ilyen áramkört úgy lehet felismerni a hétköznapokban, hogy nincs szükség áramforrásra.
Ha kicsit továbbgondoljuk a fizika tartományából fakadó eszmefuttatásunkat, akkor nagyon érdekes következményekre bukkanhatunk. Miből is épült fel egy analóg keverő tetszőleges csatornája? Két fokozatról beszélünk. A lánc elején mindig egy aktív erősítő áramkört találunk, a végén pedig egy passzív áramkörű hangerőszabályzót, amelyet a szakmában csak fadernek nevezünk. Tehát két lehetőségünk van hangerő állítására: az első áramkör színezi a hangot, vagyis beleavatkozik a hangzásba, míg a második nem. Ugyanazt a hangerőt többféle kombinációban is be tudjuk állítani. A hangzás annak függvényében változik, hogy meghajtottuk-e vagy sem az aktív áramkört. Amennyiben igen, akkor erősen szaturált hangzást hoztunk létre. Ha kevésbé, akkor nem történt jelentős felharmonikus dúsítás. A hangmérnök művészi döntése volt, hogy melyik hangszert vagy zenei elemet mennyire szaturálta vagy hagyta transzparensen a mixing során.
Ezzel szemben a digitális összegzők hajnalán hiába állíthattunk az analóg keverőpultokhoz hasonlóan két fázisban hangerőt, mindkettő úgy viselkedett, mintha sima passzív áramkör lenne. Igazából nem történt semmi említésre méltó a zenei hanggal. Ezért is illették a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején készült, csak számítógéppel mixingelt zenéket hideg, rideg, kiábrándítóan digitális jelzőkkel. A számítógépes processzorok teljesítményének drámai növekedésével egyidőben, közel tíz esztendeje indult a szaturációs pluginek reneszánsza. Ezekkel a digitális processzorokkal az aktív áramkörök felharmonikus dúsításait kezdték több-kevesebb sikerrel emulálni. Természetesen vannak kiváló minőségű és pocsék termékek egyaránt.
Jó látni a fizika szemüvegén keresztül, hogy mire is valók a szaturációs pluginek. Nem túlzás azt állítani, hogy a legjobban félreértett és rosszul használt szoftverkategóriáról van szó. Személy szerint nagyon örülök az elterjedésüknek, mert hidat vernek az analóg és digitális hangzás között tátongó szakadékra. Viszont azt is tisztán kell látni, hogy még nagy fejlődésre van szükség a digitális oldalon, hogy behozza a lemaradását…