Kicsit sokat ígér a cím, mert túl általános. De nem baj, nagy falatra vállalkozom. Igazság az, hogy nagyon sokan kérték, kis túlzással követelték rajtam a címben említett témával foglalkozó cikket. A tapasztalatom az, hogy valahogy éneket keverni a legnehezebb. Ebből kifolyólag a cikk többszöri elolvasására és még több gyakorlásra buzdítok mindenkit. Azok se dobják félre az írást, akik kizárólag instrumentális muzsikával foglalkoznak. Vajon miért? Vigyázat! Hosszú válasz következik.
Induljunk ki abból, hogy – kicsit leegyszerűsítve – három kategóriába sorolhatjuk a hangszereket aszerint, hogy milyen szerepet töltenek be az adott zenében. Az első csoportba tartoznak a ritmushangszerek. Ha modernül szeretnénk megfogalmazni, akkor minden ide tartozik, ami a zene groove-ját alkotja. Ide sorolhatók a dobok, a perkusszív hangszerek (például az egyéb ütősök), a nagybőgő vagy a basszusgitár, esetleg basszus szintetizátor, és mindazon hangszerek, amelyek ritmust játszanak. Ez lehet gitár, billentyű, esetleg fúvósok, és még sorolhatnám. A második csoportba tartoznak a harmónia hangszerek. Ezek adják – mint a nevükből következik – a muzsika harmóniáját. Ez lehet billentyű, gitár, zongora, hegedű. Egyszerűen úgy fogalmazhatnám meg, hogy az alap akkordokat rakják le vagy bontják ki a szerzemény minden egyes pillanatában. A harmadik csoportba tartoznak a szóló vagy melódia hangszerek, amikről ma részletesen beszélni fogunk.
Ezek a hangszerek a harmóniához képest feszültséget, oldást, és sok más érzelmet válthatnak ki a zenefogyasztókból. Szintetizátoros szakzsargonnal élve monofónikus szólamot játszanak, vagyis csak egy hangot szólaltatnak meg egyszerre. A könnyűzenében ezt a funkciót túlnyomó részben az ének szokta betölteni. Természetesen ezt a funkciót betöltheti egy gitár- vagy billentyűszóló is, klarinét vagy szaxofon, speciális esetben szintetizátor. Például ha egy lakodalmas zenekar énekes nélkül, klarinétossal lép fel, akkor konyhanyelven azt is szoktuk mondani, hogy énekel a klarinét. Például Jane Michelle Jarre opuszaiban mindig egy szintetizátor szólam játssza a melódiát, vagyis énekel. A cikk szűkebb értelemben az ének keveréséről szól, de gyakorlatban minden, ami itt el fog hangzani alkalmazható lesz más melódia hangszerre.
Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt állítom, hogy az ének a zene legfontosabb eleme. A zenefogyasztók jelentős hányada arra kíváncsi, hogy mit énekelt az előadó és természetesen arra is, hogy a melódia milyen viszonyban van a harmóniával. Egyszóval az ének a modern könnyűzenében a központi elem. A legfontosabb kérdés, hogy milyen hangerő viszonyban legyen a többi hangszerrel. Erre természetesen nincs egzakt válasz, hiszen minden zenei stílus más és más művészi választ ad a szóban forgó kérdésre. Az ének hangerejének beállításánál követnünk kell az adott stílus belső esztétikáját. Például a popzenében kitüntetett szerepe van az éneknek, előtérben van a többi hangszerhez viszonyítva. A rock különböző műfajaiban és a hiphopban egyenrangú az ének a többi hangszerrel. Az elektronikus zenében nagyon sokszor előfordul, hogy egy kicsit háttérbe kerül az ének. A magyar könnyűzenében sajnos az az ízléstelen gyakorlat terjedt el, hogy indokolatlanul hangos az ének és kirívóan rikácsol.
Valóban nagy falat beállítani az éneksáv hangerejét. A legjobb tanács az, ha az adott stílusban már megjelent referenciazenékre hagyatkozunk és azoknak a hangerőviszonyait próbáljuk alkalmazni a saját zenénkre. Nem könnyű dolog valóban, mert a referenciazenében már effektekkel együtt szerepel az ének produkció, a mi mixingünkben pedig egyelőre nyers sávokkal dolgozunk. A dolgunkat nehezíti az, hogy a referenciánk már masteringen is átesett, így néha trükkös tud lenni, amíg kihámozzuk a kívánt információt. A tanácsom az, hogy első körben állítsunk be egy hozzávetőleges ének hangerő arányt, amit majd később az effektek hozzáadása után pontosíthatunk.
Arra már utaltam, hogy elsősorban a zenei stílus határozza meg a ének hangerő arányát a többi hangszerhez viszonyítva. A jó hír, hogy nem kell életünk végéig mintadalokra hagyatkoznunk, mert előbb vagy utóbb kialakul egy olyan készségünk, amit köznapi nyelven ízlésnek szoktak nevezni. Az ízlés egy rendkívül szubjektív dolog, ezért előrebocsájtom, hogy vitatkozni nem érdemes rajta. Szerintem a zenében az a legzseniálisabb dolog, hogy nincs két ember, aki ugyanúgy érzékeli a zenét. Jó ízlés alatt azt értem, amikor hosszú esztendők munkája során kialakul egy olyan érzékünk, amellyel stílustól függetlenül értékelni tudjuk a minőséget. Minden zenei stílusban van zeneileg és művészileg csúcsminőségű alkotás és csapnivaló tákolmány egyaránt. Pontosan meg kell tanulni felismerni a minőséget és megkülönböztetni az átlagostól, unalmastól.
A jó mixing elkészítéséhez bizony a művészi vízió mellett jó ízlésre is szükség van. Szerintem nem nagyképű az az állításom, hogy a legtöbb ügyfelem a technikai felkészültségem mellett az ízlésem miatt dolgozik velem. Kis túlzással azt mondhatom, hogy a jó ízlésemmel keresem a kenyerem.
Az ének keveréssel sincs másképp! Amennyiben kialakítjuk rengeteg zenehallgatással és mixing gyakorlattal a szóban forgó készséget, akkor már nem veszünk el az erdőben az ének hangerő keverésével kapcsolatban. Ne bízzuk el magunkat, mert sok tapasztalattal a hátunk mögött is nagyon hasznos tud lenni a referenciazenével való összevetés. Nem szeretném százalékokban kifejezni, de a jó mixingnek az alapfeltétele a jó hangerőarányok megtalálása.
A cikk második részében az ének effektezésre fogunk fókuszálni. Előrebocsájtom, hogy igazán professzionális énekkeverést csakis párhuzamos processzálással tudom elképzelni. Különféle funkciókra való különböző processzorok használatát szeretném majd bemutatni.