Már megint egy sikamlós területre merészkedem. Olyan vitában szándékozom kifejteni a véleményemet, amelynek nincs egyértelmű megoldása. Meg vagyok őrülve? Remélem nem, viszont ezt a témát annyira létfontosságúnak tartom, hogy mindenképpen megérdemel egy hosszabb lélegzetvételű cikket.

Egy kicsit konzervatív álláspontot képviselek, de ha a vázoltak szerint járunk el, akkor biztosan a legoptimálisabban használjuk ki számítógépünk erőforrásait. Ezáltal a legjobb processzorok segítségével keverhetünk, és még mindig marad erőforrásunk arra, hogy a legőrültebb és legkreatívabb zenei ötletünket is megvalósítsuk.

Kezdjünk bele a történetbe! A zeneszerzés és a hangszínek kialakítását nevezzük produceri fázisnak. Zenekaroknál ez az a folyamat, amikor egy riff vagy dallam ötlet elnyeri a végső formáját: vagyis konkrét dal lesz a végeredmény. Ez legtöbbször a próbateremben játszódik le. A kompozíció megkapja a végső szerkezetét, valamint kikristályosodik, hogy melyik részben melyik hangszer mit játszik és milyen hangszínen. Ezt követi az úgynevezett pre-produkció, amikor nem professzionális szinten rögzítik a dalt, hogy még finomítsák a szerkezetet, dallamokat és hangszíneket. Ez történhet okos telefonnal vagy laptoppal. Gyakorlottabb zenészek akár több sávos felvételt is készítenek. Amiről beszélünk, az még a produceri fázis. Mindez a stúdióba vonulás előtt játszódik le, ahol megkezdődnek a valódi stúdió munkálatok.

Elektronikus zenei producereknél, legyen szó hiphop alapok alkotásáról vagy táncparkett orientált dubstepről a zenekészítésnek ebben a szakaszában a számítógépen előre rögzített hangmintákból, dobgépekből és szintetizátorokból alkotják meg a kívánt zenei szerkezetet és a hangzást. Fogalmazhatunk úgy, hogy elsősorban a dallamok, harmóniák és hangszínek csiszolása folyik a házi stúdióban. A zenekarokhoz hasonlóan a produceri fázisban dől el a hangszerelés: a zene megkapja végső struktúráját, megtörténik az egyes hangszerek hangzásainak és hangszíneinek kialakítása. Röviden úgy definiálhatnánk, hogy a zenekészítés első szakasza a zeneszerzés és a hangszerelés.

A második szakasz a felvételkészítés a keverés vagy az angol terminológiával: recording és mixing. A zenekar professzionális stúdióba vonul és a próbateremben kialakított zenei szerkezetet és hangszíneket reprodukálja a stúdióban. Majd a rögzített sávokat lekeverik és a dal, a zene elnyeri a végső formáját. Nem nehéz belátni, hogy élő zenénél az első és a második zenekészítési szakasz között milyen nagy szemléletbeli különbség van. A stúdió előtt a zeneszerzésnél és a hangszerelésnél a dallamokra, harmóniákra, hangszínekre, zenei struktúra kialakítására koncentrál a zenekar. A stúdióban mindezek reprodukciójára, és finomítására is figyelhetnek a zenészek, de az alapvetően a hangsúly a különféle dallamok és hangszínek koherens zenei egységgé gyúrásán van. Mit is jelent ez? Az egyszerű válasz az, hogy a zenefogyasztóban azt az érzetet keltsük, hogy a felvétel egy zenei előadás lenyomata. Már több mint ötven esztendeje, a többsávos rögzítési technika megjelenése óta a zenekarok legtöbbször időben és térben nem egyszerre játsszák fel a hangsávokat. Ebből kifolyólag a recording/mixing fázisban alapvető szempont a hangszínek kohéziójának kialakítása. Más szavakkal be kell csapni a hallgatóság fülét, megteremtve az egységes zenei előadás illúzióját.

A zenekészítés harmadik fázisa a mastering. Azt hiszem, ez a szakasz kis hazánkban kicsit túl van misztifikálva. Mindenki ettől a fázistól várja a megváltást: vagyis azt, hogy jól szóljon a végtermék. A masteringnek közel nem csak az a feladata, hogy az első két fázisban elkövetett hibákat és hiányosságokat pótolja és kijavítsa. Ebben a szakaszban ideális esetben a lekevert sztereó mixet a stúdióból elküldik a mastering szakemberhez, hogy a felvétel elnyerje végső formáját. Itt nemcsak a végleges hangerő beállítása történik, hanem a mély, közép és magas tartományok korrekciója is. A hangsúly azon van, hogy az aktuális trendeknek megfelelő megszólalást kapjon a zene. Ha a tévében, rádióban, youtube-on és streaming oldalakon lejátsszák, akkor se hangerőben, se hangképben ne térjen el a többi muzsikától. Egyszerűen megfogalmazva a mastering egy egységesítő eljárás. Szerintem szerencsés, ha külön szakember végzi a recording, mixing és a mastering tevékenységet. A zeneszerző/ producer természetesen művészi döntéseivel felügyeli az egész folyamatot.

Azt tapasztalom, hogy az itthoni elektronikus zenei és más stílusokban tevékenykedő házi stúdió tulajdonosok körében elterjedt az a praktika, hogy egy szoftverrel, sőt egy projektben próbálják megoldani a zenekészítés mindhárom fázisát. Számomra a legelrettentőbb példa, amikor már a zeneszerzési és hangszerelési fázisban a DAW master sávján ott figyel egy Izotope Ozone vagy hozzá hasonló mastering processzor kegyetlenül behúzva. Amikor megkérdezem, hogy miért, akkor az a válasz, hogy mert attól szól úgy. Szerintem ilyen esetben produkciós hiányosságokról beszélhetünk, mert nem a masteringtől fog valami úgy szólni. Sokkal inkább a hangszereléstől és a mixingtől.

A nézetem, az, hogy sokkal előnyösebb, ha elválasztjuk egymástól a szóban forgó három zenekészítési szakaszt. Ha a hangszerelés végeztével kiexportáljuk a sávokat és egy másik projektben keverünk, akkor sokkal jobban szóló végterméket kapunk, nemcsak azért, mert más nézőpontot érvényesíthetünk, hanem tehermentesítettük a gépünket a samplerek és szintetizátorok számolásától, így minden erőforrást használhatunk. A legjobban szóló pluginekkel gond nélkül dolgozhatunk és kialakíthatjuk a legjobb hangzást.

Ha komoly megjelenésünk van, a masteringet bízzuk szakemberre, mert tervezett akusztika, megfelelő berendezések, tudás és tapasztalat hiányában esélyünk nincs labdába rúgni. Ne biciklivel próbáljunk Forma 1-es versenyt nyerni.