Hosszú szünet után egy tündérmese fog következni. Ez csak félig meddig lesz igaz, mert a laza hangvételre törekszem, de a DAW-ban történő mixing szempontjából bármely mesénél milliószor komolyabb témát fogok kivesézni. Miről is akarok beszélni? Következzen egy kis visszaemlékezés, pontosabban annak ismertetése, hogy hogyan találkoztam azzal a jelenséggel, amelyről igazából mindenkit le szeretnék szoktatni. A cikk elején már lelövöm a poént: úgy kell leszokni, mint óvodában a cumisüvegről.
Nem egyszer elhangzott az a kérdés, hogy milyen formátumban kérem a fájlokat mastering előtt. Masterelésnél sztereó mixből dolgozom és a stúdióban én készítem el a végterméket: beállítom a végleges hangerőt és a mély –közép-magas közötti frekvenciák arányát. A forrásanyagot 24 bites mélységben és 44.1 vagy 48, esetleg 96 Khz mintavételi frekvenciában kérem, annak függvényében, hogy milyen felbontású lesz a végtermék. A z elsőt a CD és mp3-as megjelenéseknél részesítem előnyben, a másodikat TV és filmzenéknél választom, míg az utolsó a bakelit mastereknél jön szóba. Eddig minden mindenki számára tiszta. Ezután többször elhangzott az a kérdés, hogy -6 db-en kérem-e a mixeket. Először naivan azt gondoltam, hogy ez az érték a headroomra vonatkozik, vagy más szavakkal arra a dinamika tartományra, amelyen ki tudom fejteni a mastering tevékenységemet. Amikor megkaptam a fájlokat, amelyekből dolgoznom kellett, értetetlenül álltam, mert sehogy sem jött össze a -6 db-es headroom. Volt ahol kevesebb volt, némelyeknél pedig több. Először azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy bizonyára pontatlanok a mai producerek. Amikor tömegesen hangzott el ez a -6db-es kérdés, akkor úgy döntöttem, hogy a jelenség mögé nézek.
Internetes kutatást végeztem és először égnek állt a hajam, majd megnyugodtam és úgy döntöttem, hogy minden elérhető fórumon le szeretnék mindenkit erről beszélni. Mit tapasztaltam? Ez a koncepció úgy terjedhetett el, hogy a mastering szakemberek világszerte azt tapasztalták, hogy a kliensek agyatlanul túlvezérlik a master sávot. Nem egyszer olyan anyagot kaptam, amely teljesen torz volt. Feltételezem, hogy a mastereléssel foglalkozó szakmabeliek nem tekintették feladatuknak, hogy a félművelt producereket megtanítsák keverni, ezért egyszerűen azt kérték a kliensektől, amennyiben túl volt vezérelve a forrásanyag, hogy halkítsák le 6 db-lel a master sávot. Azonban ez csak félmegoldás, amely sajnos széles körben elterjedt. Vizsgáljuk meg részletekbe menően, hogy miről is van itt szó.
Többször próbáltam minden kedves producer és hangmérnökpalánta figyelmét felhívni arra, hogy a digitális környezet nagymértékben különbözik az analógtól, ezért teljesen más gondolkodásmódot igényel. Más szóval eltérő hangerőstruktúrával (gain stucture) kell számolnunk. Gondolom mindenki hallotta már azt a közhelyet, ha analóg berendezéseken, ha pirosba hajtjuk a hangot, túlvezéreljük az áramköröket, akkor kellemes felharmonikus generálás történik. Csöves áramkörök a páros felharmonikusakat generálnak, lágyítva a hangzást, míg a tranzisztorok és a VCA-k a páratlan felharmonikusakkal teszik ugyanezt, ezért keményebbé, agresszívabbá teszik a hangot. A digitális tartományban a digitális 0 az abszolút csúcs, és ha túlvezéreljük, akkor szó nincs felharmonikus generálásról. Egyszerűen roncsoljuk a hangzást, amennyiben digitálisan bármit túlvezérelünk. Ezért a digitális mixingnél két dologra kell nagyon figyelni: az első, hogy külön-külön a hangsávokat ne vezéreljük túl ilyen-olyan pluginekkel, a második pedig az, hogy ne vezéreljük túl a master sávot!
Azzal, ha 6 decibellel lehalkítjuk a master sávot, fizikailag nem fogjuk túlvezérelni a konverterünket és a master sávunkat, de a legtöbb DAW mögött futó algoritmus úgy működik, hogy bármilyen túlvezérlés esetén számolási hibák keletkeznek, ezáltal sérül a hangzásunk. Kevésbé igényes DAW-ok viszont bármilyen túlvezérlésnél torzított hangzással számolnak tovább. Egyszerűen megfogalmazva, hiába halkítjuk le a master sávunkat bármilyen értékkel, ha már egyszer túlvezéreltük, akkor roncsoljuk a hangzásunkat. Úgy kell kevernünk, hogy az összegzési algoritmusok a legoptimálisabban dolgozzanak és lehető legjobb hangzást csiholjuk ki a zenénkből. Ehhez a hangerők helyes beállítása szükséges.
Más megközelítésből elemezve ezt a -6 db-es jelenséget azt állapíthatjuk meg, hogy ezzel az eljárással butítjuk a zenénket. Hogy jutok erre a megállapításra? A 24 bites felbontásnak 144 db-nyi dinamika tartomány felel meg. Egyszerű osztással ellenőrizhető, hogy 6 db felel meg 1 bit felbontásnak. Ha lehalkítjuk 6 decibellel a master sávot, akkor pont egy bitnyi felbontásnak megfelelő dinamikatartománnyal butítjuk a zenénket. Szerintem a mai zeneipari állapotok között, amikor enyhe megfogalmazás az, hogy túltermelés van a zenékben, akkor a technikai körülményekhez képest a legjobb hangzás elérésére van szükségünk. Bizony nagy verseny folyik a hallgatók figyelméért, ezért nem érdemes téves koncepcióra alapozni a mixingünket.
Az a koncepció, amit itt ismertetni fogok, rendkívül elterjedt az angolszász szakirodalomban. Ne várjunk hatalmas titkokat, csupán józanul átgondolt hangerő beállításról lesz szó. Nos, válasszuk ki a leghangsúlyosabb hangszert, amely a legnagyobb energiát képviseli zenénkben, és a figyelem középpontjába szeretnénk állítani. Kezdjük a hangerők beállítását ezzel a hangszerrel és az egész zenét építsük köré. Ez lehet pergő, lábdob, ének, akár basszus is; zenei stílusonként változó. Ennek a legfajsúlyosabb elemnek a hangerejét úgy kell beállítani, hogy a master sávon a leghangosabb csúcs a -8-10 db-t éri el. Természetesen mindezt úgy, hogy a master sávot érintetlenül nullán hagyjuk. Ha ezt a gyakorlatot követjük, akkor nagy valószínűséggel nem fogjuk túlvezérelni a master sávunkat.
Természetesen olyan ellenvetés érkezett, hogy akkor halk lesz a zenénk. Erre az a rövid válaszom, hogy a mixing nem a zenekészítés utolsó fázisa. A hangerő beállítását bízzuk a mastering hangmérnökre. A másik ellenvetés az szokott lenni, hogy ha lehalkítják a hangsávokat, akkor nem szól úgy a zene, ahogy kellene. Erre csak azt tudom mondani, hogy akkor valószínűleg a hibát a produceri és nem a mixing folyamatban kell keresni.
Remélem meghoztam a kedvet a helyes hangerőstruktúra használathoz a digitális tartományban. A -6 db koncepcióját pedig gyorsan felejtsük el, mint egy gyermekkori rossz szokást.