Nemrég részletesen kitárgyaltuk a zengetőket, így elérkezett az idő, hogy elkalandozzunk a késleltetők, vagy angol szakzsargonnal a delayek vagy echok birodalmában. Ezek a berendezések a reverbekhez hasonlóan az alapvető térélményünket teremtik meg zenehallgatás közben. Nézzük, miről is van itt szó?
A késleltetés a zengetésnél jóval egyszerűbb eljárás az illúzióteremtésben. Múlt hónapban olvashattunk a felvételkészítés történetéről és arról a hagyomány teremtette helyzetről, amibe belekerül egy ma alkotó producer. Ma legtöbbször az a helyzet, hogy hangminta könyvtárakból, virtuális szintetizátorokból és házi stúdióban rögzített sávokból dolgoznak a producerek. A felsorolt forrásanyagok alig, vagy egyáltalán nem tartalmaznak információt arról a térről, ahol a zenei előadás megszólal. Sőt, a legtöbb esetben szó sincs valós zenei előadásról. A zene egésze a stúdióban születik meg. Ilyen esetben – hogy eleget tegyünk a zenei hallgatói esztétikának – többek között reverb és delay processzorokat használunk a hangszerelési és a keverési processzus során. Más szavakkal meg kell teremtenünk a tökéletes teremben megszólaló tökéletesen hangszerelt és megkevert zenemű illúzióját. A zengetőkről már sok mindent tudunk, nézzük közelebbről a késleltetőket.
Közismert természeti jelenség a Tihanyi Ekhó. Ha a megfelelő helyről kiabálunk, akkor a hangunk visszaverődik a hegyekről, sziklákról és késleltetve visszahalljuk azt, amit kiabáltunk. Vagyis a hangunk visszhangzik. A stúdiótechnikában is ilyen egyszerű eljárás a késleltetés. Egyszerűen arról van szó, hogy a zenei jelent a beállított idővel később adja vissza a processzor. Barátkozzunk meg a legegyszerűbb delayek vagy echok paramétereivel. A legegyszerűbb masinákon biztosan találunk bemeneti és kimeneti hangerő (input és output volume) potmétereket. Szerintem ezek a paraméterek maguktól értetődőek, így nem is időzünk a magyarázatukkal. A delay time vagy decay time feliratú paraméter gyakorlatilag egy ilyen processzor legfontosabb potmétere. Egész egyszerűen ezzel állíthatjuk, hogy a késlelető mennyi idő elteltével játssza vissza a hangot. A feedback vagy regeneration ezeknek a gépeknek a legizgalmasabb paraméterei. Itt kezd bonyolultabbá válni egy késleltető processzor. Ha nullánál nagyobb értékre állítjuk, akkor a késleltetett jelent újból késlelteti a delay timenál beállított értékkel. Más szavakkal a masina akár kétszer-háromszor-négyszer vagy még többször megismétli a késleltetett zenei szignált, annak függvényében, hogy mekkora értékre állítottuk a feedbacket. A valóságban nagyon ritka az olyan, természetes visszhang, ahol csak egyszer ismétlődik meg valami. Például Tihanyban is többször halljuk vissza azt, amit kiabáltunk. Mintha feltekertük volna a feedbacket. Az egyszerűbb delay berendezések egészen biztosan rendelkeznek mix gombbal. Ezzel a paraméterrel a száraz és a késleltetett jel arányát állíthatjuk. Valamivel összetettebb gépeken találhatunk többek között low pass vagy high cut filtert. Ezzel a lehetőséggel azt a természetben előforduló jelenséget szimulálhatjuk, amikor többszöri ismétlésnél egyre kevesebb magas tartományt érzékelhetünk. Ez az egyik legjobb eljárás, ha az a célunk, hogy távolságot szimuláljunk a zenénkben. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egy ilyen filterrel zeneivé tehetjük a késleltetési effektet és könnyebben helyezhetjük el a mixünkben.
A másik érdekes paraméter a fázisfordító gomb az összetettebb processzoron. Ennek a paraméternek teljes mélységű megértése hangtechnikai előtanulmányokat feltételez, amitől itt most eltekintünk. Röviden összefoglalva: a fázisfordított késleltetés nagyon érdekes hatást kelthet a mixünkben, nem is beszélve arról, hogy ez a lehetőség a forrása a késleltetésen alapuló modulációs effektek létrejöttének.
A késleltetés megvalósítására először szalagos magnókat használtak a stúdiókban, az ötvenes évektől kezdve. A hangtechnikában nem ritka, hogy úgy teremtenek új hangzásokat, hogy valamely berendezést vagy berendezéseket nem rendeltetésszerűen használják. A szalagos rögzítőket úgy tudták késleltetésre használni, hogy kihasználták e berendezések azon adottságát, hogy a felvevő és a lejátszó fej adott távolságra helyezkedik el egymástól. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a lejátszó fejen a zenei jel mindig késik a két fej távolságának függvényében. A késleltetés idejét a szalag sebességének változtatásával tudták finomhangolni. Annak ellenére, hogy meglehetősen szűk lehetőségei voltak egy ilyen masinának, rendkívül elterjedt ez a módszer. Gyakorlatilag 30-40 ms-tól 160-180 ms-ig voltak képesek késlelteni, és külön keverőt kellett használni, ha meg akarták valósítani a visszacsatolást. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy milyen hangzásra képes egy ilyen módon használt szalagos magnót, akkor hallgassunk meg egy Elvis Prestley vokált. Szinte mindegyik korabeli felvételen ilyen delay effekt van a hangján. Említhetnénk akár a rock and roll korszak bármely énekét vagy gitársoundját példának, annyira elterjedt volt ez a keverési eljárás. A korszakra jellemző, szalagos magnóval megvalósított késleltetést slapback echonak nevezi a szakirodalom. Későbbiekben külön szalagos delayeket gyártottak, mert a gyártók felfedezték a késleltetők iránti keresletet. A legismertebbek az Echoplex cég termékei, a Watkins Copycatje és talán a legkultikusabb a Roland Space Echoja. A szalagos masinák mellett analóg elven működnek az úgynevezett vödörlánc áromkörrel rendelkező késleltetők. Ez a kapcsolás integrált áramkörökből épül fel, rendkívül bonyolult. Ezek a delayek jellegzetes hangzásvilággal rendelkeznek. A hetvenes évek végén úgy tervezték meg ezeket, hogy a szalagos elődjeiket szimulálják. Szerencsére ezt nem sikerült megvalósítani, ezért hangzásuk rendkívül egyedi és zenei. Legismertebb képviselői a Yamaha E1010 Dynacord VRS 23 és Ibanez AD 202. A vödörlánc áramkör volt az utolsó analóg találmány a késleltetők evolúciójában. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján megjelentek a digitális jelfeldolgozású delayek. A reverbek történeténél megismert Lexicon cég volt a digitális késleltetők fejlődésének egyik fő motorja. A PrimeTime (M92, M93 és M95) sorozatával azonnal stúdió szabvánnyá váltak a berendezéseik. A 80-as évek eleji popslágereken hallhatjuk ezeknek a masináknak a lenyomatait. Mai szemmel megmosolyogjuk technikai jellemzőiket: 8 vagy 12 bites logaritmikus analóg–digitál és digitál-analóg konverzió: rendkívül kevés memória és primitív processzor. Ennek ellenére nagyon jó hangú berendezésekről beszélünk. Később megjelent a sokkal fejlettebb Super Prime Time (M97) és a PCM 41 és 42-es készülék. Az utóbbi kettő vált igazán legendává a stúdióberendezések körében.
A korai Lexicon digitális késleltetők rendkívül rövid delay time-ra (1 másodperc körül) voltak képesek, ám még ma is használatosak egyedi, sötét és rendkívül zenei hangjuk miatt. Nem kellett sokat várni, hogy a nagy japán hangszer és stúdióberendezés gyártó cégek is beszálljanak a versenybe. A Roland SDE 2000 és a Korg SDD 2000 készüléke vált legendává és ma is keresetté a zenészek körében. Az előbbit David Gilmour, a Pink Floyd gitárosa és Frank Zappa tette híressé, míg az utóbbit The Egde, a U2 gitárosa. A korabeli japán készülékek is egyedi hangzással és zeneiséggel büszkélkedhetnek. A dán illetőségű TC Electronics egy jóval bonyolultabb berendezéssel tette magát emlékezetessé a stúdiók körében. A szóban forgó 2290-es készülék valódi sztereo processzálásra, valamint rendkívül bonyolult késleltetésekre volt képes. Tap delayként működött, ami olyan hatást kelt mintha négy-öt-hat egyszerűbb delayt kötnénk egymás után. Valódi delay loopok megszólaltatására volt képes. Akár három másodperces késleltetést is tudott, ami abban a korban nagyon tekintélyes teljesítménynek számított. A korai digitális berendezéseket pont a gyenge konverzió és a primitív processzorok adta karakteresség teszi keresetté még ma is a stúdiók körében. Ma, az olcsó és nagy teljesítményű számítógépek korában gyakorlatilag a plugin késleltetők forradalmának lehetünk szemtanúi. Szinte minden héten megjelenik egy-két nagyon jó hangzású delay, amit egyszerűen használhatunk a DAW-unkban.
A történeti áttekintés azért hasznos, mert minden korszak legjelentősebb késleltető berendezését már lemodelezték. Érdemes kiemelnünk az UAD platform Space Echo és Echoplex, valamint a PSP Lexicon 42 szimulációját. A zengetők mellett a késleltetők azok az eszközök, amelyek képesek markáns zenei világ megteremtésére. Ha például az ötvenes évek hangzását szeretnénk megvalósítani, akkor rugós és lemezes zengetőket, valamint szalagos késleltetést emuláló plugineket használunk, ha csak egy laptoppal dolgozunk. Ha hasonló feltételek között a korai nyolcvanas évek hangzására hajazunk, akkor a korszakra jellemző kis szoba zengetésekkel és a rövid digitális késleltetőkkel érdemes próbálkozni. Ahogyan azt a mixelési stratégiánkról szóló cikkünkben is olvashattuk, minden egyes korszak megteremti a tökéletes megszólalás illúzióját. Ez nagymértékben függ az adott kor zenei befogadásának esztétikájától és a rendelkezésre álló stúdiótechnikai berendezésektől. Azt figyelhettük meg, hogy ez dolog minden évtizedben változik egészen a kilencvenes évek közepéig, végéig. Ma a retro jelenségnek lehetünk a részesei. Ez annyit jelent, hogy nincs olyan markáns hangzás vagy zenehallgatói elvárás, mint ami mondjuk a hetvenes vagy nyolcvanas években volt, inkább egymás mellett létező sokféleségről beszélhetünk. Előfordul, hogy egy napon jelenik meg két nagylemez, az egyik az ötvenes évek soul hangzását próbálja megvalósítani, míg a másik a nyolcvanas évek végének indie rockját. A hálószobában alkotó producereknek – még ha soha életükben is nem fognak találkozni a történeti áttekintőben felsorakoztatott berendezésekkel – érdemes tudniuk, hogy milyen masinákkal milyen zenei világot lehet megidézni. A ma használatos pluginek jelentős hányada valamely legendás berendezés emulációja, így nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy melyik processzorral melyik korszakhangzást lehet megvalósítani.
A zengetőknél a különböző algoritmusok különböző zenei funkcióra használhatóak. A Spring és Plate szimulációval színezni lehet a zenei anyagot, míg a Hallal és Roommal pedig valós térérzet illúzióját kelthetjük. A késleltetőknél nem beszélhetünk különféle algoritmusokról. Ebben az esetben a késleltetés ideje vagyis a delay time a meghatározó. Teljesen más egy rövid késleltetésnek a zenei szerepe, mint egy hosszúnak. A szakirodalom gyakorlatilag három csoportba osztja a késleltetéseket az idő alapján. Rövid késleltetésnek vagy angol terminológiával Short Delaynek nevezzük 0-40 ms-ig terjedő késleltetést. Érdemes egy pszichoakusztikai megjegyezést fűznünk a témához. Egyéntől függően 35-40 ms eltérés kell, hogy legyen két egymást követő hang között, hogy azt az emberi fül valóban két különálló hangnak érzékelje. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy rövid késleltetésnél valóban nem is kettőzzük meg a hangot, hanem inkább azt az illúziót keltjük, hogy megduplázzuk. Alapvetően ilyen rövid delay time-nál inkább hangszínezésről beszélünk, mint térélmény teremtéséről. Gyakori trükk, hogy sztereo delayt használunk send-return módon, méghozzá, úgy, hogy a jobb- és a baloldal között tíz-húsz harminc ms eltérés van. Természetesen csak kis időértékeknél érvényes a trükk. Eredményül azt kapjuk, hogy jobb- és baloldalon különböző időben érvényesül a késleltetés, természetesen ilyen kis értékek mellett becsapjuk a fülünket, nem érzékelünk duplázást, csak megvastagíthatjuk a hangzást; és ami a legfontosabb ennél az effektezésnél, szélesíthetjük a sztereó terünket. Ha kemény dobokra vágyunk rockzenében vagy zúzos elektronikában, akkor érdemes a pergőre és a lábcinekre alkalmazni. Egyszerűen mindenre jó, ahol vastag és erőszakos hangzást akarunk elérni és tágítani a sztereó teret. Egyébként a short delayeket leggyakrabban az éneksáv vastagítására szokták használni. Sokkal magabiztosabbá, bátrabbá és vagányabbá tehető az előadásmód. A hatás fokozható, ha send-return úton a visszatérő effektet még külön hangszínezzük úgy, hogy a legjobb eredményt érjük el keverés során. Közepes mértékű, Medium Delaynek nevezzük a késleltetést, ha a delay time 40 és 70-80 ms közötti értéken van. Mint láthattuk, ha túl rövid a késleltetés ideje, akkor nem térélmény-teremtéséről beszélünk, hanem inkább színezésről és olyan effektusokról, amelyek megváltoztatják a hang minőségét. Ha közepes delay time-ról beszélünk, akkor már alkothatunk térillúziókat. Például 60ms körüli késleltetési értékkel, ha analóg gépek visszacsatolását szimuláljuk, akkor egy nagyon szűk zengő szoba akusztikáját teremtjük meg. Jelen esetben az analóg visszacsatoláson azt kell érteni, hogy minden egyes ismétlődés egyre halkabb és egyre tompább lesz, míg el nem hal teljesen. Ezt a hatást úgy tudjuk elérni, hogy low pass filterrel szűrjük a delayt. Általában a közepes mértékű késleltetést a főszerepet játszó hangsávokra szerencsés használni. A 70 ms-nál nagyobb késleltetéseket Echonak szokta nevezni a szakzsargon. Mint fentebb láttuk, a Rock ’n ’roll korszakra jellemző volt a szalagos magnóval előállított 120-160 ms közötti slapback echo. Az Echo és Slapback echo késleltetőkre egyaránt megszívlelendő tanács a következő: a könnyűzene és azon belül különösképpen az elektronikus alapú zene érzékeny arra, hogy a delay time szinkronizálva legyen a zene tempójához. Ez azt jelenti, hogy egy késleltetőt sokkal könyebb a mixbe illeszteni, ha úgy választjuk meg, hogy egybeessen a dal fél-negyed-nyolcad hangjával. Ebben az esetben a késleltetett hangok és a zene tempója megegyezik. Az egész effektus kevésbé tűnik esetlegesnek, zavarosnak és véletlenszerűnek. A legtöbb modern plugin rendelkezik olyan lehetőséggel, hogy egy gombnyomással szinkronizálja az értékeket a zene tempójához. Ilyen esetben választhatunk, hogy a késleltetés az ütem mely tört részével legyen azonos értékű. Ha a processzoron nincs ilyen lehetőség, akkor sem kell kétségbe esni. Könnyen belátható az alábbi számítás. Egy percben 60000 ms van és ha ezt elosztjuk a BPM-mel (beat per minute= percenkénti leütés szám), akkor megkapjuk 4/4-ed esetén azt az értéket , hogy hány ezredmásodperc egy negyed. Megszívlelendő Sir George Martin (Beatles producer) útmutatása, hogy ne a szemünknek, hanem a fülünknek higgyünk, ha stúdióban vagyunk. Ez a mi esetünkben azt is jelentheti, hogy néha zenei késleltetést úgy állíthatunk be, hogy nem a szinkron funkcióra és a számításokra hagyatkozunk, hanem az ösztönünkre és a fülünkre.
Amint láthatjuk, a késleltetők a zengetőkkel egyetemben végigkísérik a felvételkészítés történetét. Minden zenei korszak megteremtette az esztétikai válaszát arra, hogy hogyan és milyen eszközökkel teremti meg a tökéletes zenei előadást az akusztikai minőségeivel együtt. Ez a két effekt erősen meghatározza a zene alapvető térélményét. Mondhatjuk, úgy is, hogy illúzióteremtő eszközök. Ma a producerek olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy egy számítógépen minden egyes korszak legendás berendezésének emulációjával dolgozhatnak. Éljen a kreativitás, határ a csillagos ég!