5 megszívlelendő tippről lesz szó, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatjuk ki zenénk keveréséből. A mix a zenekészítés utolsó előtti fázisa, ezért tegyünk meg mindent, hogy a lehető legjobban szólaljon meg a zenénk. Olyan tippekről lesz szó, amelyek betartásával sokkal jobbá varázsolhatjuk a hangzásunkat.

1. A mixelési folyamatot csak akkor kezdjük el, ha gondosan előkészítettük az alapanyagot!

Ez alatt azt kell érteni, hogy addig ne fogjuk hozzá a keveréshez, amíg gondosan le nem zártuk a produceri és egyéb editálási tevékenységet. Tudom, hogy ma a számítógépen születik a legtöbb muzsika és ezek a folyamatok akarva akaratlanul is összefolynak, de tudatosan törekedni kell arra, hogy el tudjuk választani a mixelést a többi zenekészítési tevékenységtől. Például nem túl szerencsés, ha a zenénk alapvető összetevőinek egymáshoz viszonyított hangerejét próbáljuk beállítani, de közben elkezdjük válogatni az énekfelvételek közül, hogy melyik sikerült a legjobban. A másik elrettentő példa, hogy nem lehet normálisan beállítani a lábdob vagy a pergő hangerejét, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy melyik minta szólaljon meg a végtermékben. Többször is hangsúlyoztam, hogy szerencsés, ha külön projektben történik a zene összerakása és a mixelés. Ebben az esetben biztosak lehetünk, hogy a figyelmünk az arányok és a végső hangkép kialakítására koncentrál és nem egyéb tényezőkre.

Technikai szempontból pedig a számítógép teljes erőforrását az összegzési processzálásra tudjuk felhasználni. Jobb minőségű processzorokat futtathatunk az összegzés során, ha a processzort nem terheljük le mindenféle szintézissel. Ha haladó zenekészítők vagyunk, akkor nem ritka jelenség, hogy más DAW-ban történik a produceri procedúra, mint az összegzés. Nem szabad elfelejteni, hogy például az FL Studio vagy az Ableton fejlesztői a zeneszerzésre, a szintézisre és a samplingezésre koncentrálnak, míg a Pro Tools csapata több mint 25 éve a mixelés és a masterelés tökéletesítésén fáradozik.

2. Mielőtt bármilyen processzálásba kezdenénk, állítsuk be a hangerőarányokat!

Szigorúan azelőtt, mielőtt rászabadítanánk a kompresszorokat, a hangszínszabályzókat, és egyéb processzorokat a zenénkre, lőjük be a sávok egymáshoz viszonyított hangerejét. A jó arányok megtalálása többet ér a legdrágább stúdióberendezésnél. Alapvetően két különböző iskola létezik a keverési hagyományok tekintetében. Az első azt tanácsolja, hogy válasszuk ki azokat a zenei elemeket, amelyeket a hallgatók figyelmébe szeretnénk ajánlani, és ezen összetevők köré építsük fel a zene hangképét és az arányokat. Általában ha instrumentális zenéről van szó, ez az elem az ének szokott lenni, vagy más szólóhangszer. Amennyiben így kezdünk neki az összegzésnek, akkor biztosan a főszereplő zenei összetevő fogja megragadni a befogadó figyelmét, és így nyert ügyünk van. A másik iskola azt mondja, hogy induljunk ki a dobokból, a basszusból, ritmushangszerekből és építsünk fel a zene alapjának alapvető hangerő arányát. Ha készen van az alapelemek keverése, akkor koronázzuk meg a főszereplő összetevőkkel. Arra mindig ügyeljünk, hogy csak egy elem kösse le a hallgató figyelmét! Más esetben megnehezítjük, extrém esetben pedig lehetetlenné tesszük a zene befogadását. Például nem szerencsés eset, ha az énekes az érzelmes szerelmi vallomásról énekel, közben pedig a gitár zúzós szólót vág le, vagy ha a trombita és a dob egymástól teljesen függetlenül elkezd szólózni. Ha két vagy több elem egyszerre versenyzik a figyelemért, akkor a mixünk és a hangszerelésünk egyaránt célt tévesztett.

Ne a kompresszorral és az EQ-val kezdd a dolgokat, csak mert valahol olvastad, vagy video tutorialban láttad! A figyelmedet elsősorban az alapvető hangerőarányokra fordítsd. Az esztétikai szempontokra koncentrálj először, és ne vessz el a technikai részletekben. Akik már több mint tíz éve gyakorolják a mixing művészetét, azok számára nem rossz kiindulási pont, ha minden sáv szól egyszerre, és a faderek állításával alakítják ki a harmonikus hangerőarányokat. Gondoljunk arra az esetre, amikor a keverést és a produceri tevékenységeket két külön személy végezte. Ebben az esetben mindig az összes sávból kell kiindulni egyszerre. Amikor kialakítjuk az áhított hangerő egyensúlyt és az összhangképet, akkor kezdünk csak el egyéb processzálási döntéseket hozni. Amíg nem halljuk a teljes egészet, addig nem lehetünk biztosak, hogy hol kell komprimálni vagy hangszínszabályozni.

3. Próba-szerencse elvén állapítsuk meg az egyes hangszerek hangerejét!

Honnan tudjam, hogy ennek vagy annak a sávnak mi legyen a hangereje? Nyilván ha tizenöt- húsz éves szakmai tapasztalatunk van, akkor könnyen támaszkodhatunk a rutinunkra bizonyos hangerők megállapításánál. Azonban ilyen készségek hiányában a legjobb tanács az, hogy próbálkozzunk és kísérletezzünk. Előbb állítsuk túl hangosra az adott zenei sávot, majd amikor megbizonyosodunk, hogy így nem működik az arány, akkor állítsuk túl halkra, és a két tartomány között keressük meg az ideális pontot, ahol tökéletesen tud működni a keverésünkben a zenei elem adott hangereje. Persze nem azt tanácsolom, hogy napokig ész nélkül próbálgassuk a hangerő variációkat. Ahhoz, hogy ez az elv sikeresen és hatékonyan tudjon működni, meg kell alkotnunk a zenénk alapvető koncepcióját. Ez alatt azt értem, hogy előre el kell dönteni, melyik elem lesz a főszereplő, a leghangosabb, mely elemek lesznek a mellékszereplők, és melyek az aláfestő zenei sávok, amelyeket csak alig hallhatóan adagolunk a zenéhez, mint a fűszereket az ízletes ételhez. Nem lehet minden egyszerre egyformán hangos!

4. Hagyjunk headroomot!

A headroom alatt azt kell érteni, hogy ne vezéreljük túl a master faderünket! Többször is részletesen kifejtettem, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha pirosba hajtjuk a mixünket. Gyakorlatilag technikailag lerontjuk a zenénket a keverés során, holott ennek a fázisnak pont az a célja, hogy a legjobb formába hozzuk a zenénket. Ha clippel a master sáv, akkor nem az a megoldás, hogy -6,-10 db-vel lehalkítjuk, mert még így is rosszul kerekít a háttérben a DAW-ünk és akaratunkon kívül roncsoljuk a zene hangzását. úgy keverjünk, hogy -5, -6 db legyen a leghangosabb rész a zenében. Amennyiben nem így van és torzít a zene, minden pirosban van, akkor el kell fogadni, hogy rossz a hangerő struktúránk, és újból kell kezdeni az egészet! Az sem megoldás, ha valamilyen buta brickwall limiterrel próbáljuk elkerülni a master sáv túlvezérlését, mert ebben az esetben hatványozottan roncsoljuk az egészet! Jó tanács, ha a kick sávval kezdjük az összegzést, úgy lőjük be a hangerejét, hogy kb -10db, -8db legyen a leghangosabb jel a master sávon. Nem baj, ha így halknak érezzük a mixünket, viszont biztosan nem roncsoljuk technikailag a zenénket. Ne keverjük össze a mixing és mastering processzusát. Nem utolsó sorban így sokkal több lehetőséget hagyunk a mastering hangmérnöknek, hogy a lehető legtöbbet tekerje ki a zenéből!

5. Minél több helyen és lehallgató rendszeren ellenőrizzük le a keverésünket!

Mielőtt véglegesen lezárnánk a zene lekeverését, a lehető legtöbb helyen ellenőrizzük le. Többször kifejtettem, hogy stúdió hangfal nélkül nem igazi házi stúdió a zeneszerkesztő kuckónk. Tovább megyek: az egynél sokkal jobb a kettő! Mivel nem létezik tökéletes hangfal, legyen akármennyire drága, lesz olyan frekvencia tartomány, ahol a leképzése nem valósághű. Amennyiben ügyesen választottuk ki a két hangfalpárt, akkor kiegészítik egymást. Két hangfalpárnak jobban hihetünk, mint egynek. Nem árt, ha még egy vagy több referencia szintű fülhallgatóval ellenőrizzük az arányokat, a zene hangképét. De itt se álljunk még meg! Ne csak stúdió cuccokon, hanem valós mindennapi helyzetekben is csekkoljuk a munkánkat. Hangosítsuk fel a zenét, menjünk ki a házi stúdiónkból és a konyhában ellenőrizzük, hogy sikerült-e kihozni a zenénkből az összegzés során, amit szerettünk volna. Autó hifi rendszeren is tanulságos lehet a meghallgatás, ahogyan iphone fülhallgatón és laptop hangszórón is. A számtalan ellenőrzés után építsük be az észrevételeket a zene mixingjébe.