Azt a tanulságot vonhatjuk le sommásan, hogy nemcsak a mixing, hanem az egész mai értelemben vett felvételkészítés utómunkái csak és kizárólag a többsávos technológia elterjedésével vált lehetővé. Sőt itt nem lehetőségről kell beszélnünk, hanem arról, hogy szükségessé vált. A sok sávon való rögzítés sok kreatív és más lehetőséget rejtett önmagában. Azonban azt kell látnunk, hogy valami végérvényesen elveszett.
Ezt a valamit, úgy fogalmazhatjuk meg sommásan, hogy az egybejátszás illúziója. Ezen felül a közös térben muzsikálás varázsa is elveszett. Pótolni kellett mindezt! Egyfajta szükségszerűség hárult ezek után a hangmérnökökre.
Azonban senki sem volt szomorú az ötvenes esztendők hajnalán, hiszen a technikai fejlődést legtöbb szakember és művész felszabadulásként élte meg egyaránt. Nem volt szükségszerű egyszerre egy időben és egy helyen előadni a zeneművet. Ez a szabadság elsősorban azt az attitűdöt változtatta meg szépen lassan, szó ezen túl már nem a valóság lenyomatának a rögzítéséről van szó csupán. Hanem ennél sokkal többről.
Ez a sokkal több azt jelentette, hogy újjá alkotható a valós előadás illúziója. Viszont ha kedvünk tartja, akkor elképzelt előadásokat is készíthetünk. Szürreális akusztikai környezetben is akár, ha úgy tetszik. Bizony mindennek a lehetőségét magában hordozta a több sávra való rögzítés lehetősége.
A szóban forgó paradigmaváltás nem egyik napról a másikra játszódott le varázsütés szerűen. Ez egy hosszabb folyamat volt, amely egy évtizedig is eltartott. Lassú víz partot mos. Azért fontos itt hosszasan elidőznünk, mert ekkor alakul ki a mixing mint önálló zenekészítési folyamat. Ezek a gondolatok képezik azt a keretet, amely meghatározták a mixing korai önértelmezését. Nem mindegy, hogy milyen filozofikus gondolatokkal a fejükben álltak neki az úttörő hangmérnökök, először a három majd négy sávból álló alkotások művészi egységgé gyúrásának.
Bizony a kialakulás pillanata még a mai gyakorlatot is meghatározza. Sőt azt is, hogy ma miért olyan egy DAW felépítése, mint amilyen. Legkorábban Bill Putnam két különálló sávot volt kénytelen összegyúrni lemezre nyomtatható végtermékké. Emlékezzünk vissza az egyik sávon a zenei alap volt, a másikon pedig az ének. Ez volt minden mixing folyamat őse. Ne feledjük a végtermék mono volt! Ez még a negyvenes évek dereka.
Amire mindenképpen szüksége volt az egy olyan masina, amely több sávot tudott egyszerre megszólaltatni és egységgé gyúrni. Bizony, most sokan bólogatnak: ez a keverőpult. A két sávot veszteség nélkül kellett összegezni. Ezért a jelút elején egy erősítő áramkör volt található. Ezt ma előerősítőnek vagy preampnak nevezzük. Vonal jelet fogadott és azt nagyjából 15-20 decibellel volt képes erősíteni. Ezzel minden forrást 0 decibelre tudták transzformálni. Ezt unity gainnek nevezték. Ez volt az az optimális szint, ahol a zajt és a harmonikus torzítást minimalizálni tudták. A jelút végén egy fader volt található, amellyel a mixben beállítható volt a sáv hangereje.
A preamp belenyúlt a hangszínbe, míg a fader azt nem változtatta meg azt. Az előerősítőt a faderrel egy csatornának tekintették. Az angol szakirodalomban ezt channelnek nevezik. Megvolt a mixing alapvető technikai háttere. Később ezek a csatornák hangszínszabályozókat kaptak. Ha belegondolunk, már két sáv összegzésénél csupán a keverőpult használatával már nemcsak leképezni voltak képesek a valós zenei előadást, hanem újjáteremteni. Alternatív vagy képzelt valóságot megalkotni.
A zenetörténelem első mixing folyamatánál csupán a zenei alaphoz volt hozzákeverve az ének. Szükség volt még egyvalamire. A keverőpulton a párhuzamos jelútra. Erre olyan effektet lehetett felszúrni, amelyre minden csatorna tetszőleges mértékben elküldhető volt. Pontosan azért lett elsősorban ez az újítás beleépítve a keverőkbe, mert szükség volt olyan varázslatra, ha jobban tetszik illúzióteremtésre, amely megadja a közös tér érzékelését. Nem egy zenei elem lép reakcióba az effekttel, vagyis a mesterséges lecsengést előállító berendezéssel, hanem mindegyik. Ha jobban tetszik az összegzett jelek intermodulációja.
Itt kérem rátapintottunk a lényegre! Így teremthető meg a hangszerek együtt játszásának az akusztikai illúziója. Először szó sem volt berendezésekről vagy masinákról. Tudom ma nehéz elképzelni, de abban az időben nem létezett stúdió technikai berendezéseket gyártó iparág. A legelemibb ötlet a zengő szobák voltak, vagy a chamberek, ahogy ezt a nemzetközi szakzsargon nevezi. Ez konkrétan annyit takart, hogy egy akusztikailag nem tervezett és épített teremben elhelyeztek egy hangszórót, az egyik falhoz, míg a szemközti falnál egy mikrofon rögzítette a hangot a teremreflexiókkal együtt. Mechanikusan lett szimulálva az, mintha egy teremben muzsikálna a zenekar, az énekessel kiegészülve.
Szóval minden mixing ősképe, vagyis Bill Putnam 1947-es alkotása az volt, hogy be lett állítva a zenei alap és az ének hangereje. Ezen túl egy chamberbe mesterségesen kialakították az együtt játszás illúzióját, akusztikai értelemben. Bizony ma mindannyian ennek a forradalmi cselekedetnek a szellemi utódai vagyunk, akik ott ülünk a DAW előtt és zenét igyekszünk hegeszteni.
Azért van némi különbség a két vagy három és a virtuálisan korlátlan sáv között! Az ötvenes esztendőkben előbb a négy majd hat sávos mono keverőpultok terjedtek el. A párhuzamos jel utak száma egy később kettő volt. Egy a zengetőnek és egy a késleltetőnek.
Ez alapozta meg az ötvenes években elterjedt slapback delay hangzást. Szalagos magnókat alakítottak át, hogy késleltetőként funkcionáljanak.
Ezt hallhatjuk ma is a legtöbb Elvis lemezen és surf rock felvételeken.
A folytatás ígérem még érdekesebb lesz!