Hosszú útra készülök, pedig egy nagyon egyszerű kérdésre igyekszem válaszolni: mikor van kész egy mix? Ezt a kérdést teszik fel nekem a legfrekventáltabban az utolsó tíz esztendőben. De hogyan kerülök olyan messzire, hogy a címben felvetett kérdésekre igyekszem korrekt válaszokat adni? Miért kutakodom ilyen távoli területen, amikor a mixing témakörében érdeklődtek a befejezés kritériumairól.
Nagyon sok itt a kérdés. Kezdjük az elején! Nagyon sokszor ellenkezésbe ütközök, és nyílt kritikával illetnek, amikor azt hangoztatom, hogy érdemes élesen elválasztani a zenekészítési fázisokat. Igen elválasztani a klasszikus értelemben. Ilyenkor kapom azt a nem túl hízelgő jelzőt, hogy Boomer, meg azt, hogy régimódi. Vegyem észre már magam, mert a világ már rég megváltozott.
A klasszikus értelemben van zeneszerzési fázis, amikor konkrétan megírjuk a dalt. Ezt követi a hangszerelési fázis, amikor zenei stílust választunk a darabnak, majd a felvételi vagy recording fázis, amikor elkészítjük a végleges hangszíneket. A mixing, az amikor összegyúrjuk az alapanyagot koherens, művészi értékű egésszé. Végül a mastering fázis az, amikor az aktuális trendek szerinti hangerőt és hangképet kapja meg a végtermék. Elnyeri végső formáját. Mindegyik szakaszt az adott terület szakavatott mestere vagy mesterei végezték. A produkció egésze csapatmunka.
Vállalom, hogy régimódi vagyok, ha hiszek a csapatmunka legitimitásában. Azok akik kritikával illetnek, abban tudnak gondolkodni, hogy egy DAW-ban egy projektben elvégzik egy füst alatt a zenekészítés összes fázisát, a zeneszerzéstől a masteringing. Már úgy születik meg a dal főtémája és az akkordmenet is, hogy már a Master sávon tökig meg van húzva egy mastering limiter. Számomra nem ez hordozza a modernitást. Ez az attitűd inkább azt eredményezi, hogy a képtelenek leszünk versenyképes muzsikát előállítani, amely megállja a helyét a nemzetközi versenyben.
Természetesen nagyot változott a zenekészítés világa az elmúlt huszonöt évben. Ezt testközelből tapasztalhattam meg, az iparágban hangmérnökként dolgozva. De ez a változás nem az egyszemélyes huszárok vagy szamurájok idejét hozta el, a zenekészítésben, ahogy azt itthon nagyon sokat gondolják. Ha a nagy és befolyásos zeneiparral rendelkező országokat vesszük figyelembe, mint amilyen például az USA vagy Britannia vagy Németország, akkor azt vehetjük észre, hogy még mindig csapatmunka van egy nemzetközileg is eladható zenei produkció mögött, mint az régen is volt. A változás csupán annyi, hogy a hetvenes nyolcvanas években, amikor igazi aranykor volt több száz ember dolgozott egy nagylemezen, addig ez ma inkább húsz – harminc ember. A változás csupán annyi, hogy sokkal kevesebb embert tud eltartani egy produkció.
Mindegyik fázisnak megvannak a szakavatott mesterei: külön személy a zeneszerző, a dalszövegíró, különféle hangszerek sound designerei, a hangszerelő, a felvételi hangmérnök, a mixing mérnök és a mastering szakember. Az egész folyamatot, pedig a producer felügyeli művészi szempontból az elejétől a végéig.
A közfelháborodás ellenére is azt szoktam tanácsolni a hazai egyszemélyes zeneíró huszároknak, hogy élesen válasszák szét a zenekészítés szakaszait! Arra az együgyű ellenvetésre, pedig, hogy akkor nem lehet visszanyúlni a korábbi fázisba, azt tudom mondani, hogy amíg nincs kész a zeneszerzés, addig, mit akarunk hangszerelni? Vagy mit akarunk mixelni, ha nincsenek véglegesítve a hangszínek. Amíg úgy érezzük, hogy vissza akarunk nyúlni a hangszínekbe, addig nincs értelme elkezdeni mixingelni, és butaság masteringről álmodozni!
A felvázolt nézőpontból már nem tűnik olyan távolinak, ha arra a kérdésre, hogy mikor van kész egy mix, eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy mikor van kész egy dal, zeneszerzés értelmében. A több mint húsz esztendős tapasztalatom az, hogy az igazán jó mix alapja egy jó hangszerelés. Rossz hangszerelésből csak közepesen befejezett mixet lehet készíteni. A véleményem pedig az, hogy minőségben messze fog állni a jótól.
A jól hangszerelés alapja, pedig ha továbbgondoljuk a dolgot, egy jól dal. Egy jó dal, amely be van fejezve. mTöbb tízezer dal mixingje után nem lehet azon csodálkozni, hogy teljes mértékben felértékelem a jó dalokat. Bizony nem áll messze az igazságtól az az állítás, hogy csak igazán jól dalok mixingjét lehet igazán befejezettnek tekinteni. A közepes vagy egyenesen rossz dalok összegzését csak abba lehet egy bizonyos ponton hagyni, de művészi koherencia értemében nem lehet befejezni.
Hogyan ismerhetjük fel, azt, ha jó egy dal? Gyakorlatilag ez a kérdés válasz a kiindulási problémánkra, mert csak jó dal mixingjét lehet igazán befejezni. Vajon a trendi hangszínek, vagy a kiváló produceri munka teszi kiváló alkotássá egy dalt? Aligha. Nem egyszer halottam középszerű dalt káprázatos hangszínekkel és produceri munkával megspékelve, mégis felejthető volt a végtermék. Meghallgattam egyszer maximum kétszer elvarázsolt a megszólalás, de ezen túl nem találtam semmi érdemlegeset, ezért nem éreztem késztetést, hogy meghallgassam még egyszer, meg még egyszer. A zenei ízlésem nem csalt meg az ilyen dalokból nem lesznek klasszikusok. Még hazai letűnt korok zenéivel foglalkozó kereskedelmi rádiók is csak nagy ritkán játszanak jól elkészített, ám nem túl jó dalokat. Nem kerültünk közelebb a válaszhoz, mert nem a kidolgozottság, a jó hangszerelés vagy produceri munka, mixing, vagy mastering tesz egy dalt jóvá és igazán felejthetetlenné.
Át is fogalmazhatjuk a kérdésünket úgy, hogy mi különbözteti meg a kereskedelmi rádiókban, rotációban, gyakran játszott dalokat, a futottak még kategóriától? Erre keressük a választ a továbbra is a cikk második részében. Konyhanyelven megfogalmazva: mitől működik az egyik dal, másik, pedig mitől nem?