Azon kapom magam, hogy a néha delayek háttérbe szorulnak saját praxisomban. A szakmai közbeszédben és szakirodalomban hasonló a helyzet. Szerintem ez az effekt típus ennél többet érdemel! A késleltetés a zengetéshez hasonlóan mesterséges úton lecsengést, vagy annak sorozatát állítja elő, amellyel alapvetően meg tudjuk teremteni a tér illúzióját a felvételünkben. Terjedhet egészen az egyszerű ismétlődéstől egészen a komplex késleltetésekig, amely akár egyszerűbb teremszimulációvá is válhat.
Kedvenc delay pluginjeimről nemrégiben írtam egy nagyobb lélegzetvételű cikket. Most arra szeretnék vállalkozni, hogy a címben szereplő effekttípusnak egy speciális fajtájáról írjak: a tap delayekről. Talán könnyebb dolgunk van, ha történeti távlatban kezdünk vizsgálódni!
Ha végigkövetjük a késleltetők evolúcióját, akkor azt vehetjük észre, hogy egy viszonylag egyszerű ismétlődés megvalósításától eljuthatunk nagyon bonyolult, összetett effektusokig. Először a szalagos magnók használatával hoztak létre meg slapback delayt. Nagyon rövid, 60-120 ms közötti ismétlődésről van szó. Nem sokkal később jött a nagy ötlet, hogy a delay bemenetére küldjük vissza a már késleltetett jelet. Ezzel létrejött az a jól ismert hatás, amikor többször ismétlődik meg a zenei anyag, majd később elhal. Nagyon természetes hangzásról beszélünk. Csak később kezdődött el az a fejlesztés, amely kifejezetten a stúdióberendezéseket gyártó iparágban dedikált késleltetők gyártására irányult. A korai példányok közül az Echoplex, Binson Echorec, Roland Space Echo, Korg Stage Echo és Watkins Copycat szalagos elven működő eszközei váltak igazi legendává. Az ezt követő fejlődési fázisban az úgynevezett “bucket brigade” vagy “vödörlánc” elven működő késleltetők kerültek előtérbe, melyeket IC-s áramkörök alkalmazásával hoztak létre. A legismertebb ezek közül az Electro Harmonix Memory Man gitárpedálja, továbbá a Yamaha E1010, Ibanez AD202 és a Dynacord VRS23 rackes méretű effektjei.
Az analóg jelfeldolgozású, vagyis a szalagos és a bucket brigade delayekről elmondható, hogy nagyon karakteres a megszólalásuk, viszont korlátozott a késleltetési idő, amit kezelni tudnak. Ebből az következik, hogy komplex lecsengések előállítására kevésbé alkalmasak. A fejlődés következő lépcsőfokát a korai digitális masinák jelentették. Ezek a berendezések ma már elavult konverterekkel rendelkeztek, általában csak 8 vagy 12 bites volt a konverziós felbontásuk. Ez a tényező is meghatározta, hogy egyedi hangzásvilággal rendelkeztek. A processzorok szerény teljesítménye miatt ezek a hardverek viszonylag egyszerű késleltetésekre voltak csak képesek. A kategória leghíresebb képviselői közé tartoznak a Lexicon Primetime sorozat és a Lexicon PCM42. Más gyártók is kiemelkedtek ebben a területen, például a Roland SDE2000, Korg SDD2000, Korg SDD3000, valamint a Dynacord DRS78 digitális késleltetői.
A nyolcvanas évek második felére, elsősorban a zengetők fejlődésének köszönhetően egyre nagyobb tudású multi effekt processzorok kerülnek piacra. A legismertebbek a Lexicon 480L és Eventide H3000 klasszikusai. Persze a vetélytársak is említésre méltó termékekkel büszkélkedhettek, de a véget nem érő felsorolás helyett térjünk a tárgyra! A zengetők mellett ezek a gépek többféle típusú effekt algoritmussal rendelkeztek: modulációk és egyszerű késleltetők mellet egy újítást is elhoztak: bizony, a címben szereplő tap delayeket!
Miről is szólnak ezek az algoritmusok? Konyhanyelven úgy tudnám megfogalmazni, hogy képzeljük el azt, hogy mi lenne, ha összekötnénk négy-öt-hat vagy esetleg még több egyszerűbb késleltetőt. Valójában sokkal komplexebb hatásokat érhetünk el velük, mint az eddig felsorolt vasakkal. Ez a komplexitás akár egy egyszerűbb teremlecsengés szimulációjára is alkalmas lehet. Legtöbb esetben az elv az, hogy egy zenei hangot nem csak egyszer késleltetünk, hanem akár nyolcszor is megtehetjük ezt. Mindegyik késleltetésnél egymástól függetlenül állíthatjuk a késleltetés hosszát, valamint a visszacsatolást (feedback, regeneration). Az igazán izgalmas az, hogy a legtöbb algoritmusnál külön állíthatjuk mindegyik delaynél, hogy a sztereó térben hová panorámázzuk.
Elképesztő lehetőségek rejlenek a tap delayekben azzal, hogy egyes hangsávok sztereó szélességét tetszőlegesen megnöveljük. A fejlettebb algoritmusok még arra is képesek, hogy minden egyes késleltetést külön hangszínszabályozzuk. Ezáltal lehet rendkívül kifinomult a delay hatása. Kedvencemnél, az Eventide H3000 hardvernél ez fogott meg leginkább.
A fejlesztő jóvoltából ma már plugin formátumban is elérhető a klasszikus berendezés tap delay algoritmusa: Eventide H3000 Band Delay néven fut. Nem szabad összekeverni az említett vas Micropitch algoritmusával! Az Eventide fejlesztői úgy alkották meg ezt a komplex késleltetőt, hogy nyolc késleltető működik egyszerre. Olyan, mintha nyolc egyszerű digitális delayt párhuzamosan használnánk. Mindegyik tap külön elhelyezhető a sztereó térben és egymástól függetlenül hangszínezhető.
A lehetőségek tárháza szinte végtelen. Nem könnyű a programozása, de érdemes alap szinten elsajátítani, mert szinte minden hangszerrel csodát művelhetünk. Komplex, szürreális teremcsengések mellett rövid effektusokra szeretem használni. Például úgy meg tudom vastagítani az éneket, hogy bármilyen sűrű hangszerelésben megállja a helyét.
Természetesen más szoftverfejlesztő is gyárt figyelemre méltó plugineket. Szerintem említésre méltó a Waves ma már kicsit ósdinak számító SuperTap terméke. Sokkal egyszerűbb a kezelése, de még nem számít elavultnak. A D16 Group Sigmund nevű komplex késleltetője sokkal modernebb. Elképesztő sound design lehetőségek rejlenek benne. Leginkább szintetizátor hangszíneken szeretem
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést a szóban forgó speciális delayek iránt! Vigyázat, nagyon kreatív eszközök!