Remélem, nem válok unalmassá azzal, hogy a cikkeim nagy része a hiányokról szól. Hiányosságokról, elmaradásokról. Nem szeretnék csak a negatívumokról írni. Szeretném, ha cikkeim hangvétele előrelépést sugallana. Ígérem, hogy a hiányok kibeszélése által segíthetek abban, hogy valóban versenyképes hangzásvilágot érjünk el.
Az ötlet a nemrég megtartott Vocal Workshopon született. Amikor arról beszéltem, hogy olyan zenei rétegeket alakítsunk ki az ének körül, amelyeket szinte nem is hallani, inkább érezni lehet, mégis segítenek abban, hogy összefonódjon a zenei alap és az ének, csak értetlenül néztek rám. Ha nem hallható, akkor minek? – hangzott el a megszokott kérdés. Nem luxus vagy fölösleges dolog, hangsúlyozom még egyszer. A többség csak egy jól hallható hosszú késleltetést és egy jól hallható nagyobb zengetést képzelt el az ének nyomán – probléma megoldva, nem kell semmi sallang.
Ez az írás arról igyekszik mindenkit meggyőzni, hogy a fenti egyszerű, de nagyszerű megoldás a józan paraszti ész nevében egyáltalán nem életképes. Számomra a hosszú delay és reverb az énekeken csak az érem egyik oldala. Épp a lényeget szalasztjuk el így. Ez egy tipikus eset, amikor nem látod a fától az erdőt. Nem merülhet ki egy ének zenébe illesztése abban, hogy nagy térbe próbáljuk tuszkolni! Ezzel még valószínűleg nem teremtjük meg azt az illúziót a zenehallgató számára, hogy az éneklés és az instrumentális zene egy valós zenei előadás lenyomata lenne. Ilyen esetben legtöbbször az az érzésem, hogy a két elem, a zene és az alap, külön életet élnek, és ez már régen rossz. Vajon mit kell ilyenkor tenni?
Nézzük a részleteket! Ahhoz, hogy természetes akusztikai hatást érjünk el, elsősorban arra van szükség, hogy párhuzamos processzálással (send-return) olyan rövid effekteket alkalmazzunk, amelyek a valós terem korai reflexióit szimulálják. A könnyűzene történetében először ezt a hatást rövid szalagos késleltetőkkel valósították meg. Itt elsősorban az ötvenes években uralkodó slap back delayre gondolok. A lényeg az 50-120 ms közötti ismétlődés nélküli késleltetés. Ez ma is sikeresen alkalmazható. Sőt, melegen ajánlom minden hazai producer és hangmérnök figyelmébe. Engedjünk meg annyi modernizálást, hogy szinkronizáljuk a delay időt a dal tempójához. A legtöbb mai pluginben ez egy gombnyomással megoldható. A gyors zenéknél a tizenhatodos késleltetés, a lassabbaknál pedig a nyolcad vagy negyed hangosítás a sikeres megoldás. Általában nulla vagy nagyon kis visszacsatolással működik ennek a kívánt akusztikai hatásnak mesterséges mímelése. Ehhez a feladathoz a kedvencem a d16 Group Repeater vagy a MCDSP EC300-as pluginje, ha karakteresebb delay hangzást szeretnénk elérni az adott mixing szituációban. Egyéb esetben megfelelő lehet a DAW-unk beépített modulja is.
A reverbeknél először az EMT 250-es első digitális masinánál figyelhető meg, hogy 0,4-0,6 másodperces beállítással próbálták megteremteni a korai visszaverődéseket. Erre jó példa az akkori David Bowie, Queen vagy Talking Heads felvételek ének mixingje, amit érdemes tanulmányozni. Számomra még az EMT 250-et szimuláló szoftvereknél is valóságossá válik a varázslat: valahogy összetartozónak érzem a zenei környezetet és a vokált. Nem ritka az sem, hogy egyszerre használom a korábban említett késleltetést és a zengetést az illúzió fokozása érdekében. 1978 után a Lexicon 224 terjedésekor az angolszász könnyűzenei kultúrában elterjedt a Plate vagy Chamber algoritmus használata a legrövidebb, 0,6 másodperces beállítással. A 80-as évek közepétől a Lexicon 480 L elterjedésével az Ambiance típusú presetek váltak leggyakrabban használttá az említett illúzió megteremtésére. A 90-es évek elején megjelent TC Electronics M5000-es szupergépének Ambiance algoritmusa pedig kísérletet tett a Lexicon gépek fölényének visszaszorítására ezen a területen. A dán cég kis szobáinak hangzása szinte stíluskövetelményként számított az ének mixingekben a 90-es évek popzenéjében. Főként a korabeli hiphop felvételeken hallható ez a hangzás, például Dr. Dre és Eminem slágerein az adott évtizedből.
Ne gondoljuk, hogy az élet olyan egyszerű, hogy kizárólag rövid reverbekkel és delayekkel teremthetjük meg a zenei anyag és az ének kohézióját. Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, szükség van még modulációs effektekre is. Több hangmérnök is megfogalmazta már, hogy egy mixing stúdió értékét az határozza meg, hogy milyen varázslatot tud alkotni az éneken különböző modulációk segítségével.
Abszolút kedvencem az énekeken a Roland Dimension D. Erről már sokat meséltem más írásaimban. Ezen kívül az új kedvencem a Moog cég Moogerfooger MF108-as pluginje, amely alig hallható modulációval képes összeragasztani az éneket az instrumentális környezettel. Hasonló képességgel rendelkezik az UAD Boss CE1 pedál emulációja. Ezenkívül mindenkinek ajánlom a Plugin Alliance ADA Flanger gitár effektjének szoftveres változatát.
Az Eventide cég Harmonizerei nemcsak ragasztóként működhetnek az ének és az alap között, hanem kellemesen meg is vastagítják a vocal hangzását. A H910, H949 vagy H3000-es modellek emulációi elengedhetetlen darabok minden producer vagy hangmérnök arzenáljában, akik az ének szelídítésére vállalkoznak.