Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt állítom, hogy nincs olyan hangmérnök vagy producer a világon, aki ne kapott volna már olyan kritikát a munkájára, hogy jó, jó, de hiányzik belőle az élet. Őszintén szólva, ez az a kritika, amit legkevésbé szeretek. Lehet, hogy jogos, de nem érzem, hogy segítő szándékkal mondják. De mit is jelent pontosan, hogy hiányzik belőle az élet?
Hogyan tovább? Mit javítsunk rajta, azaz a zenénken, hogy élettel töltsük meg? Jobban szeretem a konkrét kritikákat és megjegyzéseket. Például, hogy halk a lábdob, hangos a pergő, vagy az ének nem érthető eléggé. Ilyen esetekben tudunk reagálni és jobbá tenni a végeredményt. Hangosabbá tesszük a lábdobot, a pergőt pedig középmagas tartományban tompítjuk. A zenei alapon tisztítjuk a középtartományt, hogy az ének érthetőségét ne veszélyeztesse bármelyik hangszer. Konkrét problémákra hatékony megoldásokat találunk. A végén jó érzés tölt el, hogy ma is tanulunk valamit. Így új tapasztalatokat szerezünk a szakmánkban ezzel a nappal.
Vajon mit kezdhetünk egy olyan megállapítással, hogy a mixből hiányzik az élet? Ez túl sok kérdőjel. Járjuk körül ezt a jelenséget!
Az első megfigyelésem több évtizednyi szakmai tapasztalat alapján az, hogy akkor kapjuk a fent említett kritikát, amikor a hangszerelés egyfelől túl szegényes, másfelől pedig indokolatlanul túlzsúfolt. Kezdjük a túl szegényes hangszerelés problémájával. Ilyen esetekben előhúzhatjuk a kreatív oldalunkat, és a mixing fázisában olyan zenei rétegeket alakíthatunk ki, amelyek sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá teszik a végeredményt. Megteremtjük a zene valódi szövetét. Ebben segítségünkre lehetnek olyan kedvenc send-return effektek, mint a Roland Dimension D vagy a Juno 106 szintetizátor chorus effektjei. Fontos a lassú moduláció használata. A párhuzamos processzálásnál nem a hatásuk működését szeretném hallani, sokkal inkább csak érezni szeretném hatásukat. Szélesítjük a sztereó teret és mélységet adunk a zenének. Érzékelhető lesz a hangszerek távolsága a hallgatótól. Gyakran előfordul, hogy megkettőzzük egy sávot, majd szűrővel csak a mély tartományt hagyjuk meg és szaturáljuk ízlés szerint. Egy harmadik sávban csak a magasakat hagyjuk meg és például panorámázással helyezzük el. Tehát új rétegekkel gazdagítjuk a zene hangzását. Az Arturia Dimension D modellezése és az ingyenes TAL Juno Chorus szoftvere gyakran használt pluginjeim erre a célra, valamint a szintén ingyenes Audiority által készített DR Phase effektjük. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezeket a két ingyenes eszközt. A fizetős pluginek közül az Eventide Instant Phaser és a Moog MF108-as modulja is gyakran bevetett eszközeim közé tartozik.
Annak, hogy nem él a zenénk, bizony oka lehet az is, hogy indokolatlanul túl van pakolva a zene hangszereléssel és véget nem érő rétegekkel. Ez a zeneszerzési és hangszerelési hibáknak tudható be, mivel a mixing előtti fázisban nem születtek meg azok a fontos döntések, amelyek nélkül egyszerűen nem tud működni a zenénk. Nem képes kommunikálni a zenefogyasztóval. Túl sok információ van jelen, bele lehet fulladni az egészbe… Ez általában annak tudható be, hogy nincs átgondolva a különböző dalrészek egymásutánisága, és nem egyértelmű, miről is szól egy-egy rész. A hangszerek közötti hierarchia teljes hiánya gyakorlatilag befogadhatatlanná teszi az alkotást. A legreménytelenebb esetekben úgy gondolom, hogy a “mute” gomb a legjobb barátunk. Kíméletlenül ki kell tisztítani a felesleget, hogy azok a hangszerek, amelyekről szól a dal, teljes mértékben érvényesülni tudjanak. Kevésbé reménytelen esetekben a mixing során kell törekedni a hierarchia kialakítására. Például a kevésbé hangsúlyos sávokat hangszínszabályzókkal vékonyítom, hosszú lecsengésű delayekkel és visszhangokkal igyekszem távolítani a hallgatótól. Ezáltal formálom meg a zene mély szövetét. A hangsúlyos hangszereket, vagyis a főszereplőket, előszeretettel dúsítom párhuzamos processzálással exciterekkel, hogy kiemeljek felharmonikusokat és minden pillanatban lekössék a zenehallgató figyelmét. Ehhez a célhoz a kedvencem a Waves Aphex Vintage Aural Exciter és az Overloud GEM Dopamine nevű szoftverei. Mindkét szoftver segít abban, hogy kialakítsam a főszereplő sáv és az egyéb zenei szövetek közötti kontrasztot.
Sok esetben nem tapasztalható a fentiekben vázolt hangszerelési hibák sorozata, amelyek miatt azt mondjuk, hogy hiányzik az élet a zenéből. Gyakran csak az extra mélyek, subok, vagy középmagasak, esetleg a levegősség illúzióját adó legmagasabb tartományok hiányát említjük. Ilyenkor a legrosszabb ötlet minden hangszernél mélyeket vagy magasakat, esetleg középmagasakat emelni. A hangszerek közti hierarchia jegyében csak a főbb elemeknél emeljünk mélyeket vagy magasakat. Ez teszi a zenénket sokkal érthetőbbé. Meglesz a kellő kontraszt ahhoz, hogy a dal célba találjon a zenefogyasztóknál. Működni fog a dalunk, mert átlátható lesz, és olyan illúziót kelthetünk, hogy minden hangszer megtalálta a saját helyét, terét a képzeletbeli színpadon.
Nem könnyű feladat az, amiről írok, de nem reménytelen. Az tény, hogy nagyon sok tapasztalatra és kifinomult zenei ízlésre van szükség, hogy mesterségesen életet leheljünk a zenébe. Az a tanácsom, hogy minél többet keverjünk és sok zenét hallgassunk, ne csak takarítás közben, hanem elemezve, hogy miért működik jobban az egyik dal, mint a másik. Ne ragadjunk le egyetlen zenei stílusnál sem! Szerteágazó zeneismeret szükséges a jó ízlés kialakításához.