Nagyon sokszor hangsúlyoztam, hogy számomra az itthoni és a külföldi zenei produkciók közötti különbség elsősorban az alapján mutatkozik meg, hogy a határainkon túl született zenék általában sokkal gazdagabbak és fantáziadúsabbak. Ez egy nagyon komplex kérdéskör, de alapvetően abban látom ennek a hallható különbségnek az okát, hogy külföldön több évtizedes hagyománya van a zenei rétegek kialakításának. Ebben kell felzárkóznunk. Pozitív élmény számomra, hogy már itthon is nagyon ígéretes próbálkozásokat hallok. Ez azt jelenti, hogy a zenei rétegek vagy rétegzettség nem véletlenszerűek, hanem egy nagyobb művészi vízió mentén vannak megalkotva. A véletlenszerűségre utalva, van, aki a számok bűvöletében él, és úgy gondolja, hogy a produkciója profibb lesz, ha vakon egymásra pakol tíz-tizenöt lábdobot, pergőt, basszus- és vezetőhangszínt.
Nem egyszer feladatom a keverés során az, hogy a tizenöt lábdob közül, amelyek nem voltak fázisban összehangolva, kiválasztok kettőt, esetleg maximum hármat, és a többit elegánsan lenémítom. A sok lehetőség közül olyan mintákat válogatok, amelyek jól egészítik ki egymást, és jól működnek a zenei környezetben. Ugyanezt a megközelítést alkalmazom a pergőkkel és a többi zenei elemmel is. Gyakorlatilag újrahangszereltem a zenét. A megrendelő természetesen elégedett volt, majd megkérdezte, mi rejlik a varázslatom mögött, amire én válaszoltam, hogy a varázslat része a „mute” gomb használata.
Természetesen nagyon dicséretes tény, hogy a hazai producer-társadalomban már megvan az igény arra, hogy a produkcióikat a nyugati zenékhez mérjék, és elinduljanak a zenei rétegezés rögös útján. Azonban szerintem még messze elmaradunk a tudatosság és tervszerűség terén. A végeredmény nem attól válik professzionálissá, hogy sok sávot használunk! Az az érzésem, hogy hiányzik a megfontolt és átgondolt hozzáállás a hazánkban született produkciókból.
Mire gondolok? Elsősorban a művészi vízió hiányára. Szükség van egy olyan művészi gondolatra, amely köré szervezzük az egész zenei produkciót. Gyakran hiányzik a koherencia az itthon született zenékből. Sokszor azt látom, hogy az a gondolat hajtja őket, hogy most utánozzanak egy külföldi sikeres mintát, mert az már bevált. A véleményem az, hogy bár lehet, hogy ez pénzt hoz, de valódi alkotásnak kevés. Hiányzik az önálló ötlet, a kreativitás. Ilyen esetben semmiféle zenei kommunikáció nem tud megvalósulni.
Be kell vállalnunk, hogy olcsó epigonok leszünk. A probléma az, hogy az utánzásnak is lehet jó és rossz módja. Általában a hazai termékekre a silány jelző ugrik be először. Az angolszász zenei kultúrában még mindig egy nagy titok létezik: a csapatmunka. A zenekészítés valóban egy csapatjáték. Nyilvánvaló, hogy lehetetlen, hogy egy személy a zenekészítés minden fázisában nagymester legyen. Külföldön külön emberek foglalkoznak a zeneszerzéssel, a szövegírással, a hangszereléssel, a hangtervezéssel, a felvétellel, a keveréssel és a masteringgel. Az egész folyamatot pedig a producer összefogja egy koherens művészi vízió mentén. Hazánkban viszont elterjedtek az egyszemélyes alkotók, akik mindent meg akarnak csinálni. Ennek természetesen elsősorban gazdasági okai vannak.
A végeredményeket is halljuk ennek következményeként.
Véleményem szerint, ha komolyan vesszük és átgondoljuk a munkát az alkotás előtt, akkor nem fogunk vaktában lövöldözni. Megszűnnek a felesleges zenei sávok, amik nem töltik be a funkciójukat a produkcióinkban. Nem lesznek felesleges zenei rétegek. Jó irányba indultunk el. Zenénk nem fog hasonlítani semmire, de ha sokat dolgozunk rajta, önálló esztétikai értéket fog képviselni. Valóban elérhetjük, hogy kialakítsunk egy önálló zenei koncepciót.
Nem kell aggódnunk olyan felesleges kérdések miatt, hogy milyen EQ-t használjunk a dobok kezeléséhez, hogy jól szóljanak. API? Neve? Koherens elképzelés hiányában ezek gyakorlatilag lényegtelenek. Ugyanígy, nem számít, hogy milyen kompresszort használunk a dob összegző sávban. Nem az eszközöktől fog valami jól szólni. Az alkotásunk nem lesz világklasszis pusztán azért, mert drága eszközökkel dolgozunk.
Ha létezik egy művészi gondolat, amit kommunikálni szeretnénk a hallgatóknak, akkor ezek a korábban említett kérdések már nem jelentenek problémát. Koherens elképzelés birtokában tudjuk, hogy hogyan kell megszólalnia a zenénknek. A stúdióeszközök pedig az eredeti funkciójukat töltik be: segítségünkre vannak, hogy megvalósíthassuk zenei álmainkat.
Ahogy a hangszínszabályzók, kompresszorok, zengetők és más eszközök csak segítséget nyújtanak a művészi gondolatunk megvalósításában, úgy a zenei rétegek kezelését is tervszerűen kell megvalósítani. A megfelelő mennyiségű elem alkalmazása szükséges ahhoz, hogy kialakítsuk a zenei szövetet, azaz azt a sűrű közeget, amelyen keresztül az alkotásunk kommunikál. Túl kevés réteggel minden vékony hatást kelt. Nem lesz elég figyelemfelkeltő vagy érdekes ahhoz, hogy megtalálja a hallgatókat. Másrészről, ha túl sok réteget alkalmazunk, előfordulhat, hogy egy olyan sűrű zenei környezetet teremtünk, ahol elveszik az eredeti művészi gondolat. Nem talál célt. Egy jól átgondolt és koherens gondolat segít a megfelelő rétegek arányának kialakításában. Ugyanakkor érdemes többször átgondolni, hogy valóban hozzájárul-e az adott réteg az alkotás egészéhez. Nem ritka, hogy egy réteg már nem szolgálja a célját, és feleslegessé válik.
A nyugati mintákból levonható másik fontos tanulság a csapatmunka. Ennek a témának már külön cikknek kellene szentelni, mert sok mindenről szól. Röviden érdemes megemlíteni, hogy nem szabad félnünk attól, ha különböző emberek végzik az egyes zenealkotási folyamatokat. Számomra itt kezdődik a professzionális hozzáállás.