Több helyen is szóvá tettem már, hogy a hazai zenei producer társadalom sajnos nem igazán használja ki a modulációs effektekben rejlő lehetőségeket. Konkrétan azt hiányolom, hogy nincs meg az a tudatos alkalmazás, amely kellemesen változatossá teheti a hangszereket és énekhangokat a dalokban. Emellett hiányzik az is, hogy az effektek használata ne csak a konkrét modulációt szolgálja, hanem olyan finom beavatkozásokat is lehetővé tegyen, amelyekkel szélesíthető a sztereó tér és megteremthető a mélység illúziója.
Sajnálatos módon a hazai zenei szakmában a harmonizerek szinte ismeretlenek, bár akadnak kivételek. Ez különösen sokkoló, tekintve hogy ez az effekt nagyon sok zenei stílusban elengedhetetlen. A külföldi hip-hop felvételektől kezdve a pop- és rockzenéig, a harmonizerek szerves részei a hangzásnak. Steve Vai, Slash és az U2 Edge-je is csak néhány példa a sok közül, akik széles körben használják a harmonizerek varázslatos hatását.
A hangprocesszáló eszközök sorában a címben szereplő effekt a legfiatalabb. Csak digitális jelfeldolgozással érhető el ez a speciális hatás. Az Eventide céghez köthető a megjelenésük és elterjedésük. 1974-ben jelent meg az H910-es termék, amely nemcsak a földkerekség első harmonizere volt, hanem az első digitális effektprocesszora is. Az egész masina alapvetően egy hangmagasságot moduláló algoritmusra épült, amely még késleltetni is tudott visszacsatolással. Elég absztraktnak hangzik az egész.
Összefoglalva, a tervező mérnökök alapvető célja az volt, hogy valós időben lehessen hangmagasságot változtatni, mindenféle mellékhatások nélkül. Egyszerűen úgy képzeljük el, hogy a gitáros vagy az énekes (a lényeg a monofonikus hangforráson van) lejátszik egy A hangot, és ennek a gépnek a segítségével nemcsak az A hang szólal meg, hanem akár egy D vagy H, vagy tetszőleges más hang egy oktáv távolságban, mindegy, hogy mélyebben vagy magasabban. Bármilyen hangot beprogramozhatunk és tetszőlegesen változtatható a hangköz, ami nagyon éles fegyver. A CV gate-n keresztül még billentyű is csatlakozhatott a berendezéshez, ezzel növelve a programozhatóságának egyszerűségét.
A lényeg számunkra az, hogy az eszköz egészen kis, akár pár centnyi hangmagasság modulációra is képes volt. Ez olyan hatást eredményez, mintha valaki ugyanazt játszaná időben kicsit késleltetve és egy kicsit más hangolásban. A visszacsatolással, vagy feedbackkel az a hatás érhető el, mintha ugyanezt nem egy, hanem sok, nagyon sok zenész tenné egyszerre. Akusztikailag arra emlékeztet, mintha egy vonós szekció ugyanazt a hangot játszaná, miközben van, aki kicsit alá intonál, és van, aki picit magasabbra hangolja az adott hangot. Az eredmény mégis olyan, mintha kristálytisztán szólna az egész. Bár hasonlít az analóg chorus effekthez, mégis merőben más. Ehhez társulnak a korai digitális technológia tökéletlenségeiből származó mellékhatások: a mai szemmel csapnivaló konverterek torzításai, az algoritmus elnagyoltságából származó fémes hangzás a magas tartományban, és a jellegzetes, haragos sípolás. Ezek a mellékhatások a zenei hagyományban társulnak a harmonizerekhez. Elsősorban a Queen és David Bowie ének- és gitárszólóira emlékeztetnek.
1977-ben jelent meg az Eventide H949-es terméke, amely sok szempontból tökéletesített és továbbfejlesztett változata volt az elődjének, a H910-nek. A H949 sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezett, jobb hangminőséget produkált, és nagyobb és komplexebb késleltetésekre volt képes. Gyakorlatilag az összes analóg modulációt digitális formában tudta megvalósítani. A lényeg az volt, hogy nagyon zenei és karakteres volt a megszólalása, nagyon szerethető masina lett. Használata futótűzként terjedt el a könnyűzenei körökben, és az ének, gitár és szintetizátor titkos, ugyanakkor elmaradhatatlan fűszere lett. Tehetősebb stúdiók nem csak egy, hanem két berendezést is használtak egyszerre, amelyeket jobbra és balra panorámáztak. Az egyik késleltetve és kicsit mélyebbre volt hangolva, míg a másik magasabbra. A lényeg az volt, hogy a két késleltetés időbeli különbsége a Haas-effektusnak megfelelően 35 ezred másodperc legyen. Ezen kívül a két oldalnak különböző értékű delay-jellel kellett rendelkeznie. Pontosan ez a klasszikus Harmoniser hatás: vastagabb, szélesebb és valódi mélységgel rendelkező hangzást eredményez, izgalmasan tágulva a sztereó térben.
A témánkban a következő mérföldkő az 1986-ban megjelent Eventide H3000 multi effekt processzor. Itt már sokkal többről van szó, mint egyszerű harmonizerről. Ez egy nagyon bonyolult gép, amely rengeteg egymás után kötött effektust tud megvalósítani. Megjelenése egy valódi zenei forradalom kezdete. Úgy tekinthetünk rá, mintha tíz-tizenöt H910-et vagy H949-et köthetnék össze egymással, akár sorosan, akár párhuzamosan. Részletes áttekintése hosszúra nyúlna. Lehetőségeiről annyit írnék le, hogy olyan bonyolult multitap delayekre is képes volt, amelyeket már gyakorlatilag zengetésként érzékelhetünk.
A H3000 segítségével olyan bonyolult és szofisztikált harmonizer effektusokat lehetett kikeverni, amelyek segítségével igazán kreatívvá vált az ének gitár és billentyű keverése. A mai napig formálják zenei ízlésünket az Eventide termékei.
Ma már nem szükséges vasakat vásárolni, hiszen számtalan plugint közül válogathatunk, amelyek lehetővé teszik a digitális hangmagasság modulációt a számítógépünkön. Elsők között a legidősebb szoftvert említeném meg: a Waves Doubler-t. Hasonló hangzásokra képes, mint egy egyszerűbb H3000 beállítás. Ami miatt kevésbé kedveltem, az az, hogy szinte minden karakteresség hiányzik belőle, ami szerethető egy korai digitális effektben. Időrendben talán a Soundtoys Crystallizer-e a második, amely már a kétezres évek legelején brutális és karakteres pitch machinációkra volt képes. Nem csoda, hiszen ez a fejlesztőcsapat néhai Eventide programozókból állt össze.
Későbbi, ám zseniális termékük a Microshift plugin. Mindenki figyelmébe ajánlom. Az Eventide cég is korán nyitott a számítógép felhasználói felé. A baj az volt, hogy csak a Pro Tools rendszerek DSP kártyáin futtathatóak voltak a szoftvereik. Már a kilencvenes évek végén létezett H910 és H949 plugin. Ez annak volt köszönhető, hogy a cég hardvereiben is pontosan ugyanazt a Motorola processzort használták, mint a korabeli Pro Tools DSP kártyákon. Később a H3000 algoritmusai is elérhetővé váltak: H3000 Factory és H3000 Band Delay. Majd húsz esztendeig csak a drága nagy Pro Tools használók kiváltsága volt használatuk. 2010 után fokozatosan natív változatok is megjelentek, így ma szinte minden DAW felhasználó elérheti ezeket.
Kellemes kísérletezést kívánok!