Mi számít különlegesnek? Minden? Semmi? Most akkor melyik? Jó kérdés. Mit akarok egyáltalán ezzel a talánnyal? A válasz az, hogy talán az ének zenei alapba illesztése a legalapvetőbb mixing probléma.
Garantálom, hogy a legtöbb házi producert nyilván a lábdob és a basszus hangszínek összeillesztése érdekli legeslegjobban, de másodikként a cikk tárgyát képező problematika. Szerintem mindig az ének keverése okozza a legtöbb fejtörést. Sokszor kérdezik tőlem, hogy akkor hogyan szokás éneket keverni? Ettől a kérdéstől én a falnak megyek.
Nem a lustaság miatt. Nem arról van szó, hogy nincs kedvem válaszolni. A kérdésfeltevéssel van alapvetően bajom. A mixing területén nem létezik olyan, hogy szokás, vagy hogy így-és-így kell eljárni. Nincs receptkönyv, amely alapján mindig finom krumplipürét főzünk. A mixing véleményem szerint önálló művészeti ág. Nincsenek bevált trükkök. Nincsenek féltve őrzött titkok. A helyzet az, amit már milliószor igyekeztem elmondani, hogy nincs két egyforma dal. Minden egyes dalban meg kell alkotni a vokál keverését. Nyilván hasznos, ha ismerünk millió már bevált eljárást. Azonban abban is biztosak lehetünk, hogy teljes mértékben egy sem alkalmazható az adott dal keveréséhez. Nincs két egyforma zenei alap és nincs két egyforma énekfelvétel. Még akkor sem, ha ugyanabban a stúdióban ugyanazzal az énekessel dolgozunk, és ráadásul még a két dal ugyanabban a hangnemben is van, akkor sincs két egyforma dal. De ne csüggedjünk! Van azért kiindulópont. Alapvetően zene funkciókat vegyünk figyelembe. Számomra a legnagyobb kihívás az, hogy az éneket a zenei alappal összehegesszük. Pontosabban megfogalmazva azt az illúziót kell kelteni a hallgatóságban, hogy az alap és az ének szerves egységet képez. Mintha lett volna egy olyan egyidejű előadás, amely egy közel ideális akusztikai környezetben hangzott el. Az összetartozás érzésének megteremtésére számos megoldás létezik. A legegyszerűbb, ha tényleg egy valós, megtörtént zenei eseményt rögzítünk. Azonban a többsávos felvételi technika elterjedése óta ez egyre ritkábban fordul elő. A legrégebbi megoldás erre az volt, hogy egy jó hosszú rugós vagy plate zengetővel, párhuzamos profanizálással minden hangszert megzengettek. Ezáltal egy közös térben elhangzó előadás illúziója alakult ki a zenefogyasztóban.
A modern produkciós eljárásoknál inkább az alakult ki, hogy a hasonló hangszercsoportok vannak összezengetve. Például a dobokat és a basszust room algoritmussal, a gitárokal fémes plate-tel, míg a billentyűket kis hall-al zengették össze. Ilyen zenei környezetben az ének rövid lecsengésű effekttel illeszthető legsikeresebben. Ez lehet rövid delay 50 – 250 ms-ig terjedő hosszúsággal vagy reverb 0.5 -1 s hosszúságú lecsengéssel. Ez lehet plate, chamber esetleg room algoritmus. Zenei ízlés szerint válogathatunk, hogy reverbet vagy delayt használunk e zenei funkció ellátására. Ez függhet zenei stílustól, és a dal jellegétől is. Azonban nem ritka az sem, hogy a mai modern, agyonrétegzett hangszerelések mellett mindkét effektet használjuk arra, hogy az éneket beillesszük a zenei alapba. A késleltetők közül az MCDSP EC300-as pluginje és a DF16 Group Repeteare az abszolút kedvencem a szóban forgó feladat ellátására. A zengetők közül az UAD Lexicon 480L Ambiance algoritmusát vagy a Empty Room System EMT 250-es emulációját 0.6 s-os lecsengési idővel kedvelem a legjobban.
A rövid típusú effektekben nincs semmi különlegesség, és még az ének térérzetét sem adják meg. Ahhoz, hogy karaktert és valódi akusztikai értelemben vett térélményt adjunk a hallgatóságnak, hosszabb lecsengésre lesz szükségünk. Nagyon sok változótól függ, hogy mit választunk annak érdekében, hogy kielégítsük a második zenei funkciót, a térérzetet. Igazából itt élhetjük ki a kreativitásunkat és csillogtathatjuk meg kiváló zenei ízlésünket. Az, hogy milyen típusú és milyen hosszúságú effektet használunk, az függ a dal tempójától és annak hangnemétől. Továbbá a zenei stílustól és nem utolsósorban attól, hogy milyen érzelmeket szeretne közvetíteni. A hallgatóságból kiváltani kívánt érzetek határozzák meg elsősorban azt, hogy milyen mértékben használjuk az effekteket. Konyhanyelven ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy száraz legyen az ének érzete, vagy effektes. Gondolom magától értetődő az a plasztikus hasonlat, hogy az agressziót és ütősséget közvetítő punk-rock sláger éneke sokkal szárazabb, mint egy lassú, zongorával kísért szerelmes balladáé.
A hagyományos, konzervatív megközelítés már kanonizált eljárásai közé tartozik, hogy a fent említett második zenei funkcióra különféle hosszabb lecsengésű reverbeket és delayeket használ. Az ötvenes-hatvanas évek hozadéka az elektromechanikus reverbek (spring plate) és a zengő szobák (chamber) használata az éneken. Azonban nem szabad elfeledkezni a hosszú feedbackkel használt tape és bucket brigade delayekről sem. A hetvenes évek második felében szabadul a zeneiparra a digitális effektek garmadája. Gondolok itt a nagyon hosszú hall algoritmusokra, a gated reverbre és a hangmagasságot moduláló chorusokra. Kis túlzással az elmúlt hetven év énekkeverési praktikáit ma bárki reprodukálhatja a DAW-jának a beépített pluginjeivel.
Számomra a kreativitás és a különlegesség ott kezdődik, hogy nem a megszokott módon használjuk az effekteket. Az első lépcsőfok szerintem az, amikor EQ-zzuk a reverbbe bemenő és kijövő jelet is egyaránt. Ezt mindenképpen megköveteli a mai modern, extra sűrű hangszerelés. Természetesen ugyanez igaz a delayekre is. A következő lépcsőfok az, amikor kompresszort használunk a zengetés előtt vagy után. Ez már meg tudja úgy bolondítani az hosszú énekeffekt hatását, hogy semmiképpen nem nevezném hagyományosnak. A sound design magasabb foka, amikor a kompresszor helyett vagy mellett szaturációt vagy torzítást is használunk. Új zenei világokat fedezhetünk fel így, ezt nevezem én különleges ének effektezésnek!
Kellően jó zenei ízléssel egyedi hangzások alakíthatóak ki, ha zengetés előtt vagy után különféle modulációs effekteket használunk. Itt még a hangmagasságot variáló effektekre is gondolhatunk. Az egyediséget fokozhatja, ha nem egy reverbbel vagy delay-jel próbáljuk megoldani az ének térérzet illúzióját a zenénkben. Például egy vintage plate és egy a hall algoritmus kombinációja szerencsés választás lehet ebben az esetben. Érdemes még megemlíteni a teljesen újszerű granuláris effekteket is.
Szárnyalhat a képzeletünk és a kreativitásunk, különböző effektkombinációkat találhatunk ki,de mindig az adott dal lebegjen a szemünk előtt! Akármilyen kúl, eddig nem hallott hangzást kísérleteztünk ki, mindig az döntsön, hogy működik-e a dallal vagy sem!