Nem egyszer előfordult már, hogy ugyanabba a csapdába estem, bizonyára nem voltam elég elővigyázatos. Elfelejtem a korábbi eseteket, vagy azt feltételezem, hogy mára már sokat tanultak a zenészek, hiszen ez már egy másik generáció. De nem! Ugyanaz a pofáraesés. Miről is van szó? Nos, készülnek az utómunkálatok. Megállapodunk egy elérendő célban, amit természetesen tükröznek a recording alatt hozott felvételi döntések. Kiválasztottuk együtt a megfelelő referenciákat, hangszínekben és hangképben követendő zenei példákat. Úton van a produkció. Minden a megbeszéltek szerint megy. Elkészül a nulladik mix változat. Kialakítjuk az alapvető hangszíneket és arányokat, valamint kezdenek körvonalazódni a dalrészek. Nincsenek még brutál automatizálások, egyelőre még statikus a kép. De legalább megszólal valahogy. Hatalmas az előremozdulás a nyers megszólalástól a megmunkált produkció irányába. Meghallgatom még egyszer. Majd nyugodt lelkiismerettel elküldöm a zenekarnak véleményezésre. Ebben a fázisban eddig jutottunk. Erre lehet építeni.
Majd jön a hidegzuhany: rossz az irány, minden erőtlen, testetlen, vékony és halk egyszerre! Nem igazán értem, miről van szó, de van egy rossz sejtésem… Találkozunk a zenekarral. Zenéket játszanak egymás után. Egy demó változatot is szarrá limitálva. Az jó. A mixem nulladik változata rossz. Hallgatom. Szinte ugyanazok az arányok, megtévesztésig hasonló hangszínek. Csak nincs egy limiter által, kegyetlenül, zeneietlenül megnyomorgatva.
Elkérem a fájlokat. Nyitok egy új projektet, beimportálom a példazenéket. Mérek. A tanulság az, hogy átlagban minden zene -8 RMS. A mixem -13. Beigazolódni látszik a gyanúm. Kap 4-5 db agyatlan limitálást a keverés eredményének nulladik változata és láss csodát: hirtelen minden szép és jó! Őrület! Már jó az irány. Folytassuk, ahogyan meg van beszélve. Már megint naiv voltam, amikor túl jót feltételeztem, igazából nem is tudom, hogy mit.
Honnan származik a szóban forgó probléma? Bizonyára abból a vaskalapos felfogásomból, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy szét kell választani mindenképpen a zenekészítési fázisokat. Elsősorban a mixinget és a masteringet. Mindkét szakaszban más és más szempontok alapján közelítünk a produkcióhoz, különböző eszközökkel. Más lebeg a szemünk előtt mixingnél és más a masteringnél. Az elsőnél az a tét, hogy a hangsávok összességét koherens egésszé, önálló művészi entitássá kell gyúrnom, megvalósítva a zeneszerző vízióját. Mindezt úgy, hogy ne legyen statikus a végeredmény. Minden egyes dalrészben legyen egy-két zenei szereplő, amely leköti a figyelmünket. A második fázisban a már művészi szempontból kialakított végterméket ipari szabványok szerint megkívánt hangerő és hangkép szerint uniformizáljuk.
human hands handling with mixing desk
A két szempont egyáltalán nem összeegyeztethető. A mixing inkább művészi kreatív fázis, míg a mastering sokkal inkább technikai, ahol a zene elnyeri végső hangzását. Ha tovább megyek, akkor a zeneszerzési, hangszerelési szakaszt sem egészséges egy kalap alá venni a mixinggel és a masteringgel. A nálunk sokkal-sokkal szerencsésebb zenei kultúrával rendelkező országokban nem kérdés, hogy minden egyes zenekészítési szakasznak szakstúdiói és természetesen külön szakemberi vannak. A zenekészítés bizony csapatsport. A szakemberek profizmusának egyik legfontosabb mérőfoka az, hogy milyen mértékben tudnak a kollégákkal együttműködni.
De ne kalandozzunk el nagyon! Hazánkban egyelőre a zenekészítési fejlettség ott tart, hogy egyszemélyes varázslók uralkodnak, akik elejétől a végéig minden egyes fázist egy számítógéppel igyekeznek megoldani. A legtöbbször már az első hangszerelési mozzanatok előtt ott figyel a master sávon egy rettenetes összenyomásra állított limiter. Az elv az, hogy a végeredményhez közeli hangzás legyen a munkálatok közben is. Tapasztalatom szerint ilyen esetben a hangerő bővültében nagyon sok hangszerelési és mixing hiba sikkad el. Nem feltétlenül egészséges elgondolás, hogy már a zene születését is összepasszírozva kell hallgatni. Nyilván demagóg dolog lenne még azzal is előhozakodni, hogy külföldön mindegyik munkafolyamat külön szakosodott stúdiókban történik több szakember bevonásával csapatmunka keretében.
Nyilván nem akarom azt sugallni, hogy eszünkbe ne jusson hangszerelésnél, mixingnél mastering szoftverek segítségével leellenőrizni, hogy merre is tart a produkciónk. Azonban ezt a hangzást ne tekintsük véglegesnek. A munkafolyamatok még nem záródtak le. Többször már leírtam a nézeteimet. Szerencsés esetben külön projektben történik a zeneszerzés, hangszerelés, a mixing és a mastering. Az sem ritka szcenárió, ha más szoftverben történik a produceri rész, mint az utómunkák. Nem ritka, hogy FL Studióban, Abletonban történik az egyik és Pro Toolsban a másik szakasz.
Az úgynevezett real life checknek helye van, még a kezdeti zeneszerzési fázisnál is, de hangsúlyoznom kell, hogy nem szabad abba a hibába esni, hogy ezt végeredménynek tekintjük. A legtanulságosabb történet a két évtizedes múltamból az, amikor a mixemet egy top francia mastering stúdióba küldtük. A varázslat annyi volt, hogy nagyjából fél decibellel kevesebb limitálást tettek a végére, mint mi, amikor hallgattuk a mixeket. Komoly filozófiai kérdés, hogy a hangmérnöknek kell-e minden esetben alkalmazkodni az uralkodó közízléshez és már relatív összenyomva, felhangosítva küldeni a keverés eredményét a zenekarnak? Erre nincs jó válasz ma szerintem.
Egyértelmű, hogy ma a limiterekkel összenyomott zenék uralkodnak. Ez van, ma ilyen a közízlés. De vajon ötven-hatvan év távlatából milyen értéket fog képviselni a mai, dinamikai értelemben megnyomorított zenei termés?