Black Friday után, karácsony környékén már egy kicsit megüli a gyomromat, nem feltétlenül a sok bejgli, hanem a sok új szoftver, amit pont most piacra dobnak. Vajon mit remélnek a cégek? Minden esetben kidobom a régi algoritmusokat és azonnal helyettesítem az új portékával? A zeneipari dolgozók legnagyobb erénye szerintem az, ha több évtizedes tapasztalat van a hátunk mögött: bizonyos eszközök viselkedését már mindenféle szituációban volt alkalmunk megtapasztalni és kiismerni.
Nyilván a legnagyobb szakmai előnyünket nem szeretnénk eldobni. Még akkor sem, ha az új szoftver tudása sokkal szerteágazóbb. Néha még akkor sem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy foggal-körömmel kell ragaszkodni a régi jól bevált pluginekhez, inkább azt, hogy részemről csak nagyon indokolt esetben szeretek váltásban gondolkodni. Ünnepek után az újesztendőben a hideg hónapok alatt van időm azon töprengeni, hogy vajon mi a szándék a szoftverfejlesztő csapatok részéről, amikor a piacon jelen lévő ötszáz vagy ezer 1176 vagy LA2-A emuláció mellé gyártanak egy újabbat. Mi az a szempont, ami alapján azt mondom, hogy megveszem, és a több mint tíz éve használt változatot hanyagolom?
Ezt szoktam félig komolyan, félig tréfásan úgy megfogalmazni, hogy a frissebb algoritmusok magasabb szintre jutottak lo-fi bajnokságban, mint jól bevált elődeik. Ha egy új termék ebben nem múlja felül elődeit, akkor szerintem nem érdemes foglalkozni vele. De világítsuk meg, hogy mi is ez a „lo-fi bajnokság”!
Vizsgáljuk meg előbb az analóg berendezések áramköreinek evolúcióját, hogy jobban megértsük, miről van szó a szoftverek világában. A felvételkészítés hajnalán, egészen a hatvanas évek második feléig csak csöves áramkörök álltak rendelkezésre. Használatuk nem művészi döntés volt, mint ma, hanem egyszerűen nem volt más. Csöves áramkörök voltak a keverőkben, a preampokban, a kompresszorokban, a hangszínszabályozókban, és ami a legfontosabb, hogy a rögzítő berendezésekben, vagyis a szalagos magnókban is. A csöves áramkörökre az volt a jellemző, hogy drágák voltak, kicsit instabilak, és ami számunkra a légmérvadóbb: zajosak és rendkívüli módon színezték a hangot. Az analóg áramkörök fejlesztésénél a legkorábbi időszakoktól nagyjából az ezredfordulóig volt egy olyan törekvés, hogy stabilitásuk növelése mellett csökkentsék a zajt és torzítást, vagyis azt, hogy milyen mértékben színezi a hangot. A hatvanas évek második felében megjelentek a germánium tranzisztoros áramkörök. Stabilitásban kevésbé múlták felül csöves társaikat, azonban hangzásban mindenképpen. Valóban kevésbé voltak zajosak és a színezésük (szaknyelven total harmonic distortion vagy THD) kisebb volt, mint az elődöké. Fontos megjegyezni, hogy hangzás szempontjából ég és föld a csöves és tranzisztoros, később VCA-s áramkörök harmonikus torzulása: míg az előbbiek a páros felharmonikusokat dúsítják, melegebb, lágyabb hangzást kölcsönözve a zenei anyagnak, addig az utóbbiak páratlan felharmonikosokat generálnak, agresszív, kaparós jelleget kölcsönöznek neki.
Germánium tranzisztoros áramkörrel épített keverőasztalt az Abbey Road stúdióban találhatunk, vagy vásárolhatunk magunknak preampokat, kompresszorokat és hangszínszabályozókat a Chandler cég jóvoltából.
A fejlődés nem állt meg a hatvanas évek derekán, mert nemsokára megjelentek a szilícium tranzisztoros áramkörök. A legismertebb tervező, akinek sikerült maradandót alkotni, az a nemrég elhunyt Rupert Neve volt. Az ő 1073 és 1081 preampjai és hangszínszabályozói a mai napig ipari szabványnak számítanak világszerte. Rendkívül dús hangzás sok-sok presence-szel. Nagyon szerethető ez a karakteres megszólalás. A fejlődés haladt tovább a hatvanas évek derekán: a következő mérföldkő a FET (Field Effect Transistor) áramkörök, amelyek jellegzetessége az, hogy a csöves világ páros felharmonikus dúsítását utánozta kizárólag tranzisztorokból építve. A legikonikusabb FET berendezés az 1967-ben megjelent, ma már unalomig kopírozott (analóg és digitális módon egyaránt), 1176-os kompresszor. Radikalitásával, gyorsaságával és hajlíthatóságával szinte azonnal elterjedt a stúdiókban világszerte. Az agresszív dob és gitárhagzás elterjedésének katalizátora lett ez a masina.
A hetvenes és a nyolcvanas évek az integrált áramkörökről szólnak, ha folytatjuk a stúdiótechnikai berendezések áramköreinek a történetét. Az IC-k vagy VCA-k élharcosai a DBX, Aphex, és a Solid State Logic(SSL) cégek voltak. Ezekre az áramkörökre még kisebb zajszint és harmonikus torzítás jellemző, mint elődeikre. Legendás berendezések a DBX 160-as kompresszor, az Aphex Aural Exciter és az SSL nagyméretű keverőpultjai. A VCA-s berendezések gyorsasága és tranziens átvitele kápráztat el engem a mai napig.
A kilencvenes évek leginkább a számítógépek stúdiómunkálatokba integrálódásáról szólt. A DAW-ok és a pluginek egyre több feladatot vettek át más berendezésektől. Elsősorban a szalagos magnókat szorították ki. A konvertereknek ugyan van harmonikus torzításuk, de emberi füllel szinte alig hallható. Amikor a Pro Tools az ezredforduló körül elkezdte az összegzésnél kiszorítani az analóg pultokat, akkor valósulhatott meg a több évtizedes álom: a lehető legkisebb torzítással készült felvételek. Azonban ez valahol vakvágánynak bizonyult, ekkor vált szitokszóvá a digitálisan rideg hangzás. Az emberi fül nem mérőműszer. Bizony jó esik zenei stílustól függően a jó ízléssel adagolt harmonikus színezés.
A pluginek evolóciójának története pont ellenkező irányú mozgást ír le. A kilencvenes években megjelent példányok még tisztán dolgoztak, bármilyen processzálásról volt is szó, köszönve a korabeli számítógépek processzorainak szerény teljesítményének. Tisztán megcsinálták, amit kértünk tőlük, de szó sem volt semmilyen zajról, sem harmonikus torzulásról. Hiányzott belőlük a karakter. Ahogy én érzékeltem abban az időben: az élet. Ez az élmény sarkallott arra, hogy analóg eszközpark építésébe kezdjek több mint két évtizeddel ezelőtt. A többmagos processzorok megjelenésével egyre precízebb modellezésű pluginek jelentek meg. Elindult egyfajta, az analóg áramkörök történetéhez viszonyítva fordított irányú evolúció: a tisztább masináktól a karakteres megszólalású egyedekig. Kiváló példa, ha összehasonlítjuk az ezredforduló előtt megjelent Bomb Factory, Nomad Factory Pultec, vagy Fairchild emulációját a legújabb megjelenésekkel. Mondjuk az UAD vagy az Overloud Gem termékekkel. A régebbi szoftverek komprimálnak és hangszínszabályoznak hasonlóan a vasakhoz, de a hangzás jelentős része le lett spórolva.
Mi az a titkos fűszer, ami az újabb megjelenésekben már megvan? Ezt szoktam én lo-fi faktornak nevezni. Ebből a nézőpontból minden emuláció lo-fi plugin. Remélem előbb vagy utóbb olyan karaktereket vonultatnak fel a szoftverek, amelyek méltó vetélytársai lesznek az analóg masináknak. Nagyon meggyőzőnek kell lennie egy digitális játékszernek, hogy a zsebembe nyúljak. Legyünk is kritikusak az új megjelenésekkel!