Körülbelül húsz esztendeje, vagy az is lehet, hogy egy kicsivel több ideje, azon igyekeznek a szoftvergyártó cégek, hogy digitális változatban tálalják nekünk, zenekészítő közönségnek az elmúlt hat- hét évtized legendás berendezéseit. Azokat az eszközöket, amelyek nélkül elképzelhetetlen volt a maguk korában a felvételkészítés. Gondolok itt a keverőpultok mikrofon és vonalszintű preampjaira és hangszínszabályozókra, kompresszorokra, delayekre, reverbekre, modulácós effektekre. Ma a szoftverek területén olyan mérvű innovációnak és evolúciónak lehetünk tanúi, mint hatvanas években az áramkörök fejlődésénél.
Nap, mint nap újabbnál újabb plugin emulációk jelennek meg. Egyre finomodnak, idővel egyre jobbak lesznek az algoritmusok. Természetesen ez az állítás nem minden esetben igaz. Az az alapvető törekvés érzékelhető a szoftvergyártók részéről, hogy egyre részletesebben modellezzék le a hardvereket. Egyre bonyolultabb algoritmusok születnek, amelyeknek csak az aktuális számítógépes processzorok teljesítménye szabhat határt. Ebben nagy szerepe van a számítások optimalizációjának, de ez egy más és nagyon szerteágazó téma. Számunkra az a lényeges, hogy a szóban forgó optimalizáció ne befolyásolja, vagyis ne rontsa el a hangzás minőségét.
Az algoritmusokhoz, mint felhasználónak az a kérdésem, hogy az újabbak mennyivel tudnak többet, mennyivel jobb a hangzásuk, mint a régebbieknek. Jogos, ám nem könnyű kérdésfelvetés. A legalapvetőbb tapasztalatomból indulnék ki. Mint a legtöbb veterán Pro Tools felhasználó, jó barátságot kötöttem a Bomb Factory pluginekkel. Különösen kedveltem a 1176 és LA-2A emulációikat. Nagyon hasznos társaim voltak hosszú ideig. Néha még ma is előkerülnek mixingnél. Az igazság pillanata az volt, amikor vas 1176 és LA-2A tulajdonos lettem. Azt állapíthattam meg, hogy a szoftverek több-kevesebb sikerrel hozzák a komprimálás minőségi jellemzőit, azonban több nagyon-nagyon fontos részlet kimarad. Konyhanyelven megfogalmazva a pluginek majdnem úgy komprimálnak, mint a vasak, azonban leginkább a vasak színezése hiányzott a fülemnek. Nem tartalmazták az algoritmusok azt, hogy hogyan viselkednek az analóg berendezések be- és kimeneti fokozatai. Arra gondolok, hogy a bemeneti és kimeneti jel hangerejének függvényében hogyan avatkozik be a gép a hangzásba, vagy más szavakkal a spektrális tulajdonságaiba. Szakzsargon szerint nem volt leprogramozva annak torzítása.
Természetesen ez az élmény arra ösztökélt, hogy előnyben részesítsem az analóg tartományt, mert ezeknek a masináknak van soundjuk, amit szeretni lehet. A digitális kópiáik csupán egy idealizált steril képet adnak vissza a szóban forgó berendezésekből. A nézeteim akkor kezdtek módosulni, amikor megjelent a Waves CLA kompresszor sorozata, megvásároltam és elkezdtem használni. Valamiféle reményt ébresztett bennem, hogy a szoftverekkel is lehet hangzást kialakítani. Összehasonlítva a majd tíz évvel idősebb Bomb Factory algoritmussal, egész bizalomgerjesztő volt az eredmény, azonban még jóval elmaradtak a vasak egyéniségétől és komplexitásától. Egész jó mixeket lehetett velük készíteni. Fokozható az élmény, ha az ember még vásárolt egy UAD2 kártyát!
Azt lehet arról az időről elmondani, hogy már a pluginek is utánozták alap szinten azt a jelenséget, hogy bizony a hardverek színezik a hangot. A cikkben vázolt koncepció szemüvegén keresztül azt állapíthatjuk, meg, hogy a Waves és UAD algoritmusok valamivel precízebben modellezték a vasakat, mint a legkorábbi társaik. Természetesen ennek az ára az olt, hogy nagyobb számítási igénnyel rendelkeztek, tehát jobban leterhelték a számítógép erőforrásait. Az egyre jobb algoritmusoknak köszönhetően nagyjából tíz éve alakult ki az a mai napig is uralkodó mixing paradigma, hogy a digitális és az analóg világ közé egyenlőségjel került, ha azok hangzásbeli minőségét firtatjuk. A kitétel az, hogy teljesen más mixing stratégiát kell kialakítanunk és követnünk, ha csak DAW-ban összegzünk, mintha valódi hardvereken tennénk ugyanezt.
2010 után egyre jelentek meg a jobbnál jobb algoritmusok, amelyek egyre több részletet mentettek át a hardverek viselkedéséből a digitális világba. A teljesség igénye nélkül következzen egy szubjektív felsorolás a szoftverfejlesztő cégekről, amelyek algoritmusaira érdemes odafigyelni: IK Multimedia, Plugin Alliance, Overloud, Arturia, Slate Digital, MCDSP, stb. Ebből a felsorolásból arra következtethetünk, hogy az új algoritmusok minden esetben jobbak, mint a régiek. Ez természetesen nem minden esetben igaz, mint ahogy arra fel is hívtam a figyelmet a cikk elején. Azonban, ha belegondolunk, hogy az algoritmusok precizitását és komplexitását, vagyis annak számítási igényét a megalkotás pillanatában mindig a csúcsprocesszorokhoz mérik, akkor nagy eséllyel több részletet kapunk az újabb példányoknál, mint a régieknél. Számomra nagyon tanulságos szemléltető példa a fentiekre a Waves SSL 4000 E modelljeinek az összehasonlítása. Emeljünk 8000 HZ-nél 5-8 db magasat. A majdnem húsz éves SSL E channel srippel ez a művelet nagyon harsány, néha már fájdalmas. Nagyjából öt évvel ezelőtt megjent CLA mixhubnál már sokkal szofisztikáltabb, kellemesebb ez az emelés. A minap megjelent SSL EV2 szól ebben a sorban a leganalógabbul. A legújabb példány hozza a legtöbb analóg részletet, és már nem igazán vádolható plasztikus hangzással.
Utolsó sorban megemlíteném azt a tényezőt, amely szerintem a jövő felé mutat: oversampling. Ez nem egy varázsszó, amely megoldja az összes digitális processzálásban rejlő ridegséget, hanem jobb és precízebb modellezéssel kecsegtet. Az oversampling azt jelenti egyszerűen megfogalmazva, hogy a szoftver a valós mintavételi frekvenciánál, amelyen dolgozunk, kétszer, négyszer, nyolcszor, tizenhatszor több mintát vesz percenként. Ezzel jelentősen leterheli a számítógép erőforrásait, cserébe sokkal-sokkal precízebb a hardver emulációja, ezáltal elkerüljük az olcsó csörgős, kiábrándító digitális hangzást. Tisztában vagyok azzal, hogy szubjektív kérdés, meg ízlés dolga, de véleményem szerint egyes Plugin Alliance termékek nyolcszoros oversamplinggel már nagyon analógul szólnak.
Akit érdekel a téma, az olvasson utána az anti-aliasing jelenségnek és a Nyquist-görbéknek.