Oldal kiválasztása

A mixing során az a tapasztalatom, hogy a mélység fogalma a legnehezebben megfogható. Misztikus. Ezoterikus. Miért? Erre nem lehet egy szóval válaszolni. Itt a zene vizualizációjának azt az angol szakirodalomban felvázolt koncepcióját használom, amely három dimenziót definiál: az első a horizontális, amely a hangképről szól, nevesül a mély, közép, magas frekvenciák eloszlásáról egy zenében. A második, a vertikális a sztereó térről szól, vagyis a két hangfal közötti territóriumról, ahol bal, közép és jobb pozíciót különböztetünk meg és mindent, ami a három kitüntetett hely között van. A harmadik dimenzió, amiről leginkább beszélni szeretnék, az a távolság dimenziója. A legnehezebben megfogható, a misztikus, az ezoterikus.

Az első dimenzió fegyvere a hangszínszabályozó. Fülünket könnyen meg tudjuk tanítani sok-sok kondicionálással, hogy tisztában legyen a frekvenciatartományokkal. Kézzel fogható tény , hogy vannak hangszerek, amelyek a mély tartományban lakoznak, mások a közepeket foglalják el és bárki fel tud sorolni hangszereket, amelyek a magas tartományban operálnak, hiszen ez a dimenzió könnyen bejárható, belátható és manipulálható.

 

A második dimenzió is könnyen befogadható, vannak hangszerek, – általában a hangszerelés szempontjából a leghangsúlyosabbak – amelyek középen helyezkednek el. Például az ének, pergő, basszus vagy nagydob. Mások a középtől többé vagy kevésbé jobbra illetve balra helyezkednek el. Kézzel fogható, mint ahogy a befolyásolására szánt paraméter, a panoráma tekerő. Minden hangszernél döntést hozhatunk, hogy hová pozícionáljuk a sztereó térben.

Mi van a távolsággal? Valahogy nehezebben érzékelhető és befogadható, mint az előző két zenevizualizációs dimenzió… Mi a referenciapont? Kitől vagy mitől mérjük a távolságot? Mi az a stúdiótechnikai eszköz, amellyel ez állítható? Sajnos a válaszok nem olyan egyszerűek és egyértelműek, mint a vertikális és horizontális dimenziónál. Szögezzük le, hogy a távolság fogalma nem egzakt, mert ha azt mondjuk, hogy a távolságot mindig a zenefogyasztótól mérjük, akkor egy kicsit képlékeny lesz az egész, mert számtalan befogadási szituáció van: hallgathatunk zenét hálószobában hangfalakról, ágyban fülhallgatóról, autóban hifiről, a placcon gettóblasterről.  Amint látjuk, a referencia, amitől a távolságot mérjük, nem egzakt, hanem folyamatosan változik. Bonyolódni kezd a helyzet! Ahhoz, hogy közel és távol illúzióját meg tudjuk valósítani a felvételeken, a pszicho akusztika tudományát kell segítségül hívnunk.

 

Több helyen is már részletesen leírtam, hogy érdemes abból az egyszerű hétköznapi tapasztalatból kiindulnunk, hogy amennyiben egy hangforrás közel van hozzánk, úgy a direkt hangot érzékeljük leginkább széles spektrumban, a teremhangzás elenyésző. Ha a szóban forgó forrás távol van tőlünk, úgy már a terem lecsengése is számottevő lesz, keveredik a direkt hanggal, amelyet tompábban hallhatunk. A magas frekvenciák veszítik el leggyorsabban az energiájukat.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a terem visszaverődést mesterségesen előállító processzorok, mint a reverb, delay és modulációs effektek segítségével tudunk közelséget és távolságot teremteni a zenénkben. Amennyiben több az effektes hang, mint a száraz, úgy távolinak érezhetjük a szóban forgó hangszert. Fordított esetben pedig közelinek.

A legtöbb producernek és hangmérnöknek a sztereó tér tágító eszközök jutnak az eszükbe, ha a szóban forgó témát emlegetjük. Szerintem rossz úton járnak. A mélységet sokkal inkább mesterséges lecsengésekkel és modulációval érdemes elérni. Szeretnék egy új szempontot behozni a játékba. A zengetők, késleltetők, chorusok és társaik használatáról több írásom is szól.

 

Ez za új szempont nem más, mint az analóg eszközök használata. Ígérem, nem fából vaskarika, amiről írok, mert analóg modellezési pluginekkel hasonló eredmény érhető el. Szóval a tapasztalatom az, hogy ha például szalagos magnón masterelek vagy analóg kompresszor van kötve (esetleg EQ), akkor mindig azt kérdezi a megrendelő, hogy milyen sztereó tér bizdergáló cuccot használok, mert mindennek olyan szép tere lett és szépen kikristályosodott a zene. Mélységet kapott az egész.

Mi a magyarázat? A legtöbb esetben ezen fennakadnak és mélységesen felháborodnak a kizárólag DAW-okon szocializálódott zenegyártók, de az analóg tartományban nincs olyan, hogy sztereó, csak két mono csatorna létezik! A két oldal között mindig van eltérés. Még a dedikáltan sztereo kezelő szervekkel rendelkező vas masináknak sem identikus teljesen a két oldala. Ebben rejlik szerintem az analóg ereje és nagyszerűsége. Mindegyik gép minimális jobb és baloldal közötti eltérést ad hozzá a zenéhez. Ezek az apró eltérések olyan hatást keltenek, mintha az egész zene sokkal szélesebben szólna, és jobban érzékelhetővé teszi a távolság dimenzióját. Amennyiben több analóg berendezés van a jelutunkban mixing során, akkor a szóban forgó hatás nagymértékben fokozható. Az analóg összegzésnél tapasztalható meg leginkább ez a hatás. Egy nagyméretű pult minden csatornája egy kicsit más.

Hogyan valósíthatom meg mindezt digitálisan? Több plugingyártó figyelembe veszi ezt a jelenséget és nemcsak egy csatornát modellez le, hanem ötven-hatvanat vagy még többet. Ennek élharcosa a Plugin Alliance cég, a TMT technológiájukkal. Amennyiben használjuk ezt a technológiát, az analóg összegzéshez hasonlóan élvezhetjük azokat az előnyöket, amelyekről beszéltem.

 

Pro Tools felhasználók számára jó tanács, hogy multi-mono módban használják a plugineket. Amennyiben kikapcsoljuk a két oldal linkelését és hajszálnyi különbséggel állítjuk be a jobb, illetve a bal oldalt, akkor is szélesebbé tehetjük a mixeinket és jobban artikulálódik a távolság dimenziója. Különösen tanácsos így használni a digitális emulációkat összegző group sávokon és főként a master faderen.

Abból kell kiindulnunk, hogy analóg környezetben nincs két egyforma csatorna. Csak digitálisan lehetséges, hogy két sáv kínosan egyforma. Sőt, tovább megyek, a silányabb plugin emulációknál egy idealizált csatorna van lemodellezve. Ebből kifolyólag nem várhatjuk, hogy úgy viselkedjenek, mint a vasak.

Remélem sikerült kedvet csinálni ahhoz, hogy kicsit változtassunk a hozzáállásunkon. Szerintem ma az analóg sound sokkal inkább attitűd kérdése, mint felhasznált eszközöké.