Örökké visszatérő téma, hogy mit használjak, miből mennyit használjak? Kicsit homályos válaszaink vannak ezekre a kérdésekre. Igen, mert nagyon nehéz ma, a zenei túltermelés korában bármilyen általános kritériumokat megfogalmazni, de kísérletet teszek. Nagyon sokszor teszik fel a kérdést, hogy mit szoktak használni és milyen arányban, hogy jól szóljon. Már az elején érdemes kettéválasztani a processzorok használatát. Első kategóriába soroljuk azt, amikor a hangszín kialakítása miatt processzálunk: például a gitárt vagy a szintetizátort megdelayezzük vagy spring reverbbel kínáljuk meg. Ez a fajta processzálás leginkább inzert módon történik. A hangszer után kötjük a késleltetőt és a zengetőt. A kívánt hangzás kialakításához mérten állítjuk be az effektek mértékét. Szellősebb hangszerelésű balladánál például nagyobb tereket használunk és nagyobb mértékben, mint egy sokkal sűrűbb rock nótánál. Második kategóriába tartozik, amikor a mixing folyamatánál használjuk ugyanezeket az eszközöket, de az esetek több mint kilencven százalékában párhuzamos módon (send-return) bekötve használjuk őket.
Legtöbbször maga a dal és a zene stílusa határozza meg, hogy milyen jellegű effekteket használunk és milyen mértékben – akár a hangszín kialakításáról beszélünk, akár a keverés során használjuk őket. Az effektek nagysága és mértéke nagyon szubjektív dolog. Nehéz bármit is mondani úgy, hogy ne ütközzünk bele abba a közhelybe, hogy „ízlés dolga”. Nagyon sokszor hallottam már nagynevű angolszász mixing szakemberektől, hogy elsősorban nem a technikai tudásodat bocsájtod áruba, hanem a jó zenei ízlésedet.
Nincs általános szabály, amely garantálná minden esetben a kifogásolhatatlan megszólalást. Jelen pillanatban a könnyűzenében nincs uralkodó sound, így azzal kell együtt élnünk, hogy minden zenei stílusnak saját esztétikája van, ami meghatározza a jónak ítélt hangzás milyenségét, minőségét. Ennek ellenére vannak olyan általános szempontok, amelyeket érdemes szem előtt tartani.
Elsősorban érdemes megfontolni azt, hogy a dal tempójához szinkronizáljuk-e a késleltetést, vagy nem. Zengetés esetében a predelayt. Ha azt szeretnénk, hogy az effekt szervesen épüljön be a zene szövetébe és kevésbé legyen érzékelhető, akkor mindenképpen szinkronizáljuk a zene tempójához. Jól megválasztott predelay mellett a reverbeknél könnyebben meg tudjuk határozni a szimulált tér nagyságát, sűrűségét és a lecsengés hosszát. A fenti plasztikus példánál maradva szellősebb hangszerelésnél jól állhat egy hosszabb, dús lecsengésű késleltetés vagy zengetés. Ezzel szemben egy zúzós punk szerzeményben a rövid, ritkás effektek működnek jól. Sokszor előfordul olyan zenei vagy mixing szituáció, amikor magát az effektet szeretnénk hangsúlyozni. Ebben az esetben még véletlenül se szinkronizáljuk a dal tempójához. A zene sebességéhez nem szinkronizált effekt mindig eltérő ritmikát képez, ezért hívja fel magára a figyelmet.
A zengetőknél a predelay paraméter az, ami meghatározza, hogy mennyire érzékelhető az effekt hatása. Ez a dolog azt jelenti pontosan, hogy a reverb mennyi idő késleltetéssel követi a száraz hangot. Akusztikai élmények alapján arról számolhatok be, hogy minél rövidebb a szóban forgó predelay, annál jobban elrejthető a zene szövetébe az effekt. Ha transzparenssé szeretnénk tenni a zengetést, akkor érdemes 60-80 ms-nál nagyobb értékkel próbálkozni. Sűrűn hangszerelt popzenénél nem ritka eset, amikor az éneken úgy tehetjük érzékelhetővé a reverbet, hogy 120 ms-nál is nagyobb értékkel operálunk. Bevett szokás, hogy a predelayt szinkronizálják a nóta tempójához: pontosan nyolcadnyi értéket állítanak be. Érdemes kipróbálni.
Haladóbb producerek és hangmérnökök dalrészenként automatizálják a delayeket és reverbeket. Nem ritka eset, hogy a verzében rövidebb a késleltető visszacsatolása, valamint a zengetés lecsengésének hossza, mint a refrénben. Sőt, továbbmegyek: jellegében másfajta effekteket használnak dalrészenként. Például éneken a verzében kisméretű szobazengetéssel operálunk, mert inkább magányt egyedüllét illúzióját szeretnénk kelteni. A refrénben pedig nagyobb méretű Hall algoritmust használunk, mert kiteljesedés, nagyság érzetét szeretnénk kelteni.
Többször is hangsúlyoztam, hogy maga a dal és a zenei stílus esztétikája határozza meg, hogy a szóban forgó zenében mennyi és milyen effekteket használunk. Akár dalrészenként is változhat, hogy valamit szárazra vagy úsztatottra szeretnénk keverni. A nyolcvanas években alakult ki az az elterjedt trükk, hogy a jobb oldalra másfajta zengetést használunk, mint a bal oldalra. Igazán jól felszerelt stúdióban ezt a praktikát két Lexicon L480 masinával valósították meg. Ma sokkal könnyebb dolgunk van a DAW-ok világában. Érdemes kipróbálni, hogy énekre vagy billentyűkre, a sztereó tér két oldalára másfajta zengetést használunk! Elsősorban a zenénk mélységérzetét növeljük meg drámaian. Még akkor is érdemes megpróbálni, ha száraz megszólalásra törekszünk. Értelemszerűen rövid terekkel és kis arányban alkalmazva.
Zárásképpen ne feledkezzünk meg a modulációs effektekről! Ezzel az effektcsoporttal kapcsolatban engem leginkább a hetvenes évek elején született funk és rock zene inspirál. Az akkori zenei ízlés szerint csontszáraz megszólalásra törekedtek. Ezek a felvételek megszólalásban, sztereó térben mégis nagy mélységet rejtenek magukban. Szinte minden hangszeren használt tremelok, chorusok, flangerek, phsaserek felelősek ezért. Ne felejtsük el használni őket! Nagymértékben gazdagíthatják hangzásunkat.
Nem rossz az, ha semmi sem szólal meg egy zenében kétszer ugyanúgy.