Amiről ma itt szó lesz, az nem csak egy ember, hanem egy egész generáció felett tör pálcát. Természetesen én sem vagyok kivétel. Saját viselkedésemről is ítéletet mondok. Ugye ismerős a jelenség? Miközben zenét csiholunk a számítógépünkön, legyen szó zeneszerzésről, vagy utómunkáról, egyszerűen nem tudunk elszakadni a hullámformák látványától. Sőt, továbbmegyek: még sokkal súlyosabb, hogy ragaszkodunk a hangvizualizációs szoftverekhez. Olyan mintha a fülünknek egyszerűen nem akarnánk hinni. Mintha csak az létezne, amit látunk is. Igen, pontosan! Nem hiszünk csak a fülünknek. A szoftverek nyújtotta látvány rabjai lettünk. Nincs értelme a függőségünket tagadni! Vajon jól van ez így?
Sejthetitek, hogy a válasz egyértelmű NEM. Mi a modern zeneipar munkásai vagyunk. Nem a látvány megteremtése a célunk, ezért nem a látásunkat kell csalhatatlanná finomítanunk, sokkal inkább a hallásunkat palléroznunk. Induljunk ki abból, hogy a felvételkészítés hajnalán a stúdióban tevékenykedő szakemberek kezében nem volt más, mint mikrofonok, keverőpult és szalagos magnó. Adott volt a felvételek tárolásának és az utómunkálatoknak lehetősége. Az említett kor hangmérnökei főként a fülükre hagyatkoztak. Természetesen a hőskorban is voltak hangvizualizációs eszközök, mint például a spektrumanalizátorok. Azonban rendkívül drágák voltak és közel sem voltak oly mértékben elterjedve, mint ma. Kis túlzással azt lehet mondani a jelekori helyzetről, hogy minden második szoftvergyártónak létezik ingyenesen elérhető spektrumanalizátora. Igen, a hőskorban is születtek ilyen szerkezetek használata nélkül rendkívül jól szóló zenék. Ma hallgatva szinte megdöbbentő, hogy ilyen eredményre voltak képesek a hatvan-hetven évvel ezelőtti producerek és hangmérnökök.
Szerintem nem kell csüggednünk és attól tartanunk, hogy az elérhető eszközök túlkínálatával elkorcsosul a hallásunk! A zene és a zene fogyasztása állandó változásban van. És ez így van rendjén. Tudatosan arra kell törekednünk, hogy annak ellenére, hogy zenekészítés közben a szemünk el van kényeztetve hullámformákkal és különféle analizátorokkal, a fülünk legyen az, ami alapján meghozzuk a döntéseket. A hallásunk legyen az alapvető döntőbíró és nagyon-nagyon kis százalékban befolyásolja a látásunk.
Bizony sok tudatos gyakorlásra, edzésre és tapasztalatra van szükségünk, amíg a hallásunk csalhatatlan lesz. Nincs könnyű út. A félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy nem a spektrum- és más analizátorok használata ellen ágálok. Nagyon hasznos kis szerkezetek, amelyek jó szolgálatot tehetnek nekünk a munkafolyamataink során. Azonban nem helyettesíthetik a jó hallást, amely alapján meghozzuk a létfontosságú döntéseket.
Elsősorban a frekvenciatartományokat kell megtanulnunk csalhatatlanul felismerni. Minél nagyobb részletességre kell törekednünk! Meg kell tanulnunk megkülönböztetni a sub tartományt a basszustól. A basszus tartományt a közép mélyektől, és így tovább. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Jó úton haladunk, amikor egy idegesítő rezonáns frekvenciát kis hibával meg tudunk becsülni. Ez olyasmi, mint a zenészeknél a relatív hallás, csupán itt nem hangjegyekről, hanem frekvenciákról van szó. A kettő pedig ugyanannak a jelenségnek a két különböző megközelítése: az egyik tudományos, a másik pedig művészi. Nagyon jó kiindulási alap ahhoz, hogy megtanuljuk precízen felismerni a frekvenciatartományokat, ha kimondottan erre a célra fejlesztett tréningeket végzünk. Az Amazonon több terméket is találunk ebben a témában, szerencsére nem borsos áron. Elsősorban az ingyenesen elérhető Studio Ears szoftvert ajánlom, amely minden napra kitűzött pár perces edzések keretében tanít a precíz hallásra. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Plugin Alliance ADPTR Audio Metric AB pluginjét. Rendkívül összetett szoftverről van szó, amelynek részletes ismertetésétől most eltekintünk. Ami miatt kiemeltem, az az a funkció, hogy egy gombnyomásra a kiválasztott frekvenciatartományt monitorozhatjuk. Természetesen más gyártónak is létezik hasonló funkciókkal ellátott terméke.
Azért létfontosságú e képességünk kifejlesztése, mert mixingnél ennek segítségével tudjuk beazonosítani a problémás tartományokat. Legtöbbször két vagy több hangszer maszkolja egymást. A pallérozott hallásunkra tudunk hagyatkozni, hogy mi is a teendő. Nincs az a drága számítógépes alkalmazás, amely pótolja a tapasztalt fület. Ilyenkor úgy kell EQ-znunk, hogy a hangszerek ne ködösítsék, inkább támogassák egymás érvényesülését a zenében. Nagyon sok esetben idegesítő frekvenciát fedezhetünk fel az egyes hangsávokban. Amennyiben nem ismerjük ki magunkat precízen a frekvenciatartományok között, akkor például a magasat tompítjuk, ha valamit élesnek találunk. Nem is gondolnánk, hogy rossz úton járunk, hiszen az élesség érzetéért a középmagasak felelősek. Tapasztalanságból szokott az a típushiba is fakadni, amikor eltűnik a lábdob a zenében és sokan a sub tartomány megemelésében látják az orvosságot. A jelenlét érzetéért a közép tartomány a felelős 800-200 HZ között. A subok agyatlan emelésével csak galibát lehet okozni.
Remélem mindenkit sikerült meggyőznöm a precíz hallás kifejlesztésének fontosságáról. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem a spektrumanalizátorok és társaik ellen szólok. Magam is használom őket. Azonban a fajsúlyos döntéseim meghozatalában a fülemre támaszkodok és szinte csak tájékozódom a szememmel, hogy mit mutatnak a műszerek. A látás nem helyettesítheti a hallást, ha zenei produkcióról van szó. A cikk címe egy, a Beatles mindenható producerének, Sir George Martin előadásán elhangzott mondat parafrázisa. Arról is beszélt ezen az előadáson, hogy nem érti a mai hangmérnököket, hogy miért ragaszkodnak foggal-körömmel a mix beállításainak elmentéséhez. Ha egy mix jó, akkor rögzíteni kell a végeredményt. Amennyiben rossz, mi értelme elmenteni a beállításokat? Ha nem sikerült egy mix, akkor újból neki kell állni. Ugye, micsoda szemléletbeli különbség van közel hetven évvel később a hangtechnikában?!
Azonban egyet higgyünk el nekik: a fülünkkel halljunk és ne a szemünkkel!