A hangerő a legveszélyesebb drog a világon. Bizony! Több angolszász hangmérnök és szakmabeli vallja ezt a nézetet. Bizony! Hiszen ami hangosabb, azt vastagabbnak, erősebbnek, energikusabbnak, ütősebbnek, dinamikusabbnak, egyszóval jobbnak ítéljük. Azért terjedt el a szakmában az a praktika, hogy ha két hangot vagy komplett zenét hasonlítasz össze, akkor ezt azonos hangerőn kell megtenni. Almát csak almával lehet összehasonlítani, és nem dinnyével. Vagyis lehet természetesen, csak nem sok értelme van. Pontosan követni kell ezt a tanulságot, mert egyébként becsapjuk önmagunkat. Például ha komprimálunk egy basszust vagy éneket és úgy állítjuk be a kompresszort, hogy a kimeneti hangerő jóval hangosabb, mint a bemeneti, akkor szépen becsapjuk önmagunkat: egyértelműen úgy fogjuk ítélni, hogy jót tettünk a kompresszor használattal, mert ami hangosabb, azt mindig jobbnak fogjuk hallani. Valójában megegyező bemeneti és kimeneti hangerőnél tudunk releváns ítéletet hozni a processzálás milyenségéről. Természetesen ez nemcsak a kompresszorokra igaz, hanem hangszínszabályozókra és főleg szaturációs processzorokra. A hangerő érzékelésének pszichológiája közelebb visz minket a tárgyalt téma teljeskörű megértéséhez.

Több helyen is vázoltam már azon nézeteimet, hogy az egészséges produkciós folyamat három fázisra bontható. Sőt három fázisra kell bontani! Ha valóban professzionális eredményre törekszünk és nem csak hobbiból ütögetjük az Abletont vagy az FL Studiot, akkor válasszuk külön a produceri, mixing és mastering fázist. Többször kifejtettem, hogy külföldi, színvonalas produkcióknál az sem ritka, hogy más és más szoftvert használnak mindhárom munkafázisra. Például FL Studioban történik a producerkedés, Logicban a keverés és Pro Toolsban a masterelés. Ezzel szemben kishazánkban azzal szembesültem, hogy az a legelterjedtebb gyakorlat, hogy a producerek egy szoftverben, egy projekten belül próbálják megoldani a zenealkotás mindhárom fázisát. Egyszerre tekergetik a samplereket és a szintetizátorokat. Arányokat állítgatnak, mindezt úgy, hogy a master sáv végén már ott figyel egy CD masterre beállítással az Izotope Ozone vagy hasonszőrű társai. Ez a cikk nem nekik fog szólni, hiszen ők a dinamikatartomány kegyetlen rombolásában találják meg a hangerőt! Idővel ha érettebb, mások számára is élvezhető produkciót szeretnénk letenni az asztalra, akkor a „mindent egyben” praktikáról le kell szokni, mint annak a gyereknek a cumiról, akit már beírattak az óvodába.

Remélem, a legtöbb olvasó számára nem árulok el nagy titkot, amikor azt állítom, hogy a hangerőt, vagyis a hangerő szubjektív érzetét a középtartományban kell keresni. Bizony 800-3500 Hz között! Erről tanúskodnak a többször hírbe hozott Fletcher- Munson görbék. Mielőtt belemélyednénk a mélyen a pszicho akusztikába, próbáljuk meg értelmezni a szóban forgó grafikonokat. Nem többről és nem kevesebbről van szó, mint hogy az emberi fül, milyen hangerőn, melyik frekvenciatartomány érzékeli a leghangsúlyosabban Nem meglepő, hogy szinte minden hangerőn az említett 800-3500 Hz közötti középtartományra koncentrál leginkább az emberi fül. Ez a beszéd tartománya. Számunkra két tanulság vonható le ezekből a görbékből: az első, hogy ha hangerő érzetet szeretnénk kelteni, akkor rendet kell vágni mixingnél az említett tartományban, vagyis a közép frekvenciákban. A második megszívlelendő dolog pedig az, hogy úgy kell hangszerelni és mixingelni, hogy mindig legyen egy vezérszólam, ami a közepeknél dominál. Ezzel biztosíthatjuk a hangosság érzetét. Legyen az ének, gitár- vagy szintetizátorszóló.

Nem véletlen, hogy professzionális környezetben felértékelődnek az olyan lehallgató rendszerek, mint a Yamaha NS-10, amelyre az jellemző, hogy kíméletlenül részletesen tárja elénk a középtartományt. Természetesen nem csak a szóban forgó stúdiólegenda képes erre, hanem többek között az Auratone, a régebbi Tannoy duál koncentrikus sorozatai, az ATC, ProAc, Klein und Hummel, Rogers, stb. hangfalai. Amennyiben kielégítő akusztikával és közepeket részletesen sugárzó hangfalakkal rendelkezünk, akkor van esélyünk arra, hogy rendet tegyünk 800-3500Hz között. Dave Pensado, többszörös Grammy nyertes hangmérnök szerint, ha sikerül rendet tenni a közepeknél, akkor már készen vagyunk a mixing oroszlánrészével.

Véleményem szerint a legjobb stratégiát a közép tartomány rendbetételére akkor tudjuk kialakítani, ha egyértelmű hierarchiát alakítunk ki a hangszerek között. Természetesen azt a sávot, amelyet főszereplőnek szánunk, szinte a teljes frekvenciamenetében szeretnénk szerepeltetni a zenében. Ebből az következik, hogy minden más hangszernek tompítjuk azon a frekvenciáit, amelyek maszkolják, vagy összevesznek a főszerepre szánt elemmel. Például, ha az ének szövegérthetőségét 2500 Hz adja, akkor érdemes a gitárokból és a szintetizátorokból kivágni ezt a tartományt, hogy minél inkább az ének maradjon fókuszban. Erre a feladatra precíz és karaktermentes hangszínszabályozók használatát javasolom. Leginkább a Flux Epure, a Sonnox EQ-ját és a Sonible termékeit tudom javasolni.

Nem titok, hogy emelésre sokkal inkább vintage EQ emulációk mellett szoktam voksolni. A Neve, az Urei, API, SSL, Amek, Trident előfokok, kompresszorok és hangszínszabályozók azért lettek máig használatos klasszikusok a szakmában, mert a sokat emlegetett 800-3500 között felharmonikusakkal dúsítják a hangszerek hangzásait. Igen a titok valóban egyszerű! Vajon miért nagyon drágák a felsorolt cégek hardverei? Mert nagyon dús hangzást képesek teremteni a hangosság érzetéért felelős frekvencia tartományban.

Mint láthattuk az emberi érzékelés olyan, hogy ha hangosság érzetét szeretnénk elérni, akkor a szerzemény minden egyes részében a közép tartományban egy jól hallható főszereplő zenei elemnek kell elvinnie a balhét. Nem egyszer már beletört a bicskám olyan zenék hangossá tételében mastering során, amelynek nem volt igazán egyértelműen kitüntetett zenei sávja, amely meg tudta volna adni a hangosság érzetét. Ilyen esetben még szélsőségesen erőszakos limitálások árán is értelmetlenül halknak tűnt a zene. Nem egy világhírű mastering szakember hitvallása az, hogy a hangerő érzetének a titka nem a limitálásban, sőt nem is a komprimálásban rejlik, hanem sokkal inkább a célratörő és tervszerű hangszínszabályozásban. Szerintem meg is válaszoltunk a címben felvetett kérdésre. EQ-zások árán teremthetjük meg a hangerőt mixing során!

Utolsó sorban ejtsünk szót az olyan speciális processzorokról, amelyek kimondottan arra lettek tervezve, hogy mixing során, hangszercsoportokon alkalmazva pszicho akusztikai trükköket alkalmazva fokozhatják a hangosság érzetét. A legrégebbi a speciális eszközök sorában az SPL Vitalizere. A legnagyobb hardver változatát minden nap használom masteringnél. Kis mértékben alkalmazva csodákra képes. A Plugin Alliance jóvoltából mixingnél is sokat alkalmazom a szoftveres változatát. A Dangerous Music Music BAX EQ-ja is hasonló trükkökkel operál. Hardveres és szoftveres változatát egyaránt mindenkinek ajánlom. A Kush Audio Clariphonic paralel EQ-ja is nagyon rafinált kis jószág. Érdemes tesztelni. A felsorolásból nem hagyhatjuk ki a Vertigo VSM3, és a Black Box Analog Design HG-2-es varázslatos masináit.

Természetesen nemcsak speciális processzorokkal csalhatunk ki a hangszercsoportokból hangerő illúziót, hanem jó minőségű EQ-kkal amelyek hasonló célra lettek kifejlesztve, mint például a Manley és a Millenia hangszínszabályozói.