Írtam már cikket arról, hogy hogyan kell nekifogni egy zene keveréséhez, hogyan kell megtenni az első lépéseket, mire kell figyelni. Szót ejtettem arról, hogy a keverés nemcsak a szó szoros értelemben vett hangerők állításával kezdődik, hanem sokkal előbb, már a hangszerelésnél, sőt ha tovább megyünk, akkor a kreatív ötlet, a gondolat kipattanásával. Bemutattam azokat a perspektívákat, amelyekre érdemes figyelni a mixing folyamata során. A kezdésről és magáról a folyamatról rengeteg a szakirodalom, arról viszont kevés írás található, hogy honnan tudhatjuk, hogy már megérkeztünk, már ott járunk ahová készültünk. Tapasztalatom szerint nagyon nehéz megállapítani, hogy a keverésnek mikor érünk a végére. Mikor kell abbahagyni, mert már csak rontani tudunk a helyzeten. Honnan tudhatjuk, hogy már megvalósítottuk a kreatív ötletet, beteljesítettük a gondolatot.
Sok ismert hangmérnök egyértelműen állítja, hogy a keverésnek soha nem lehet a végére érni, csak abba lehet hagyni. Ez a megfigyelés egy lelkiállapotot ír le: amikor elveszítjük az objektív ítélőképességünket, és nem biztos, hogy minden egyes technikai és művészi döntésünk a kreatív ötlet, vagyis a gondolat megvalósulását szolgálja. Ilyenkor a legjobb tanács az, hogy tartsunk hosszabb – rövidebb szünetet. A pihenő alkalmával olyan frissítő hatást érhetünk el a figyelmünkkel, mintha újraindítanánk egy számítógépet. Kitisztul a fülünk és talán objektívebben tudunk nyilatkozni a keverés folyamatának állapotáról. Jó hatással tud lenni a hallásunkra, ha a szünetben stílusban és műfajban teljesen eltérő darabokat hallgatunk rövid ideig. Ugyancsak frissítően tud hatni a folyamatra, ha a stúdió lehallgatástól teljesen független szituációban teszteljük a zenét. Szintén több ismert külföldi szakember hivatkozik arra, hogy egészséges a mixünk állapotát tesztelni az autónk hifi berendezésén, vagy earbudon lehetőleg zajos környezetben, például a metrón. Allan Parson, az örök klasszikus Dark Side of the Moon című Pink Floyd lemez hangmérnöke arra esküszik, hogy a stúdióban hangosra tekeri a zenét, majd átmegy a szomszéd helyiségbe, bekapcsolja a porszívót, és ha minden zenei finomságot és részletet érzékelni tud a zenében, akkor készen van a mix. Ha a kreatív gondolat még nem valósult meg, valamelyik finomság nincs kidolgozva, akkor visszatér a stúdióba és folytatja a mixinget, amíg el nem éri a célját. Kétségtelen, hogy rengeteg tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, elértük-e a célunkat a keveréssel. Vajon készen vagyunk, vagy folytassuk a keverést?ú
Sokat segíthet keverés közben, ha tudatosan választunk referencia zenét, amelyet mind általános frekvenciamenetben, mind a hangsávok egymás közötti arányaiban érvényesnek tekintünk a saját munkákkal kapcsolatban. Nem győzőm elégszer hangsúlyozni a referencia zenék használatának fontosságát. Alapvetően nem kopírozásról vagy agyatlan másolásról van szó, ezzel nem azt szeretnénk elérni, hogy a mi zenénk úgy szóljon, mint az XY dala. Mintazene figyelembevételével könnyebben eldönthetjük, hogy elértük-e célunkat vagy sem. Tisztában vagyok azzal, hogy jó referenciát választani piszkosul nehéz. Jó mintafelvétel választása pedig szerintem fél siker. A választott zene mind hangzásban, mind stílusában passzoljon, vagy legalább hasonlítson a mi zenénkre, és nem utolsósorban szóljon elképesztően jól. Vigyázat, ha nem megfelelő referenciával próbálkozunk, akkor nagyon félrevihetjük a hangszerelésünket és a keverésünket is. Sokszor, amikor referenciát kérek a zeneszerzőtől mixing vagy mastering során, akkor nagy százalékban nem tudnak jó referenciát választani. Ez számomra, azt jelenti, hogy nem tudják megfogalmazni és stílusban valamint hangzásban pozícionálni a saját szerzeményüket. Ez nem helyénvaló. Gyakorolni kell a jó mintafelvétel meghatározását. Ha megleltük az igazit, akkor már jó úton vagyunk, mert szavakba és tettekbe tudjuk önteni azt a kreatív ötletet, gondolatot, amely meghatározza koncepciónkat.
Ha megfelelő térképet választottunk, akkor már közel vagyunk ahhoz, hogy megleljük a kincset. Mint az előbb írtam, ne másoljunk szolgaian arányokat, hangzást és hangképet, hanem próbáljuk megtalálni, hogy miért is csodáljuk, és miért szól elképesztően ez a felvétel. Többek között ezt a leszűrt esszenciát próbáljuk meg átültetni a saját zenénkbe. Arányokat is magabiztosabban állíthatunk, ha van egy megbízható összehasonlítási alap. Segítségével könnyebben el tudjuk dönteni, hogy bizonyos részleteket mennyire kell alaposan kidolgozni. Nem könnyű téma valójában eldönteni, hogy mikor értünk a keverés végére, hogy mikor készült el a dal. Receptet sajnos nem tudok mellékelni a témához, mindenkinek el kell végezni a saját iskoláját.
Végezetül egy érdekes történettel szeretném lezárni a gondolatmenetet. Kevin Parker a Tame Impala fő alkotó arca az első két lemez keverési munkáit Dave Friedmannel végeztette el. A sok együtt töltött óra után úgy döntött Kevin, hogy a harmadik lemezt már saját maga szeretné lekeverni. A második lemez kommerciális sikere után elég anyagi tartalékot tudott felhalmozni, ahhoz, hogy tisztességesen felszerelje saját stúdióját. Elindultak a harmadik lemez munkálatai, de a munkálatok valahogy nem akartak befejeződni. Kevin nagyon elveszett a részletekben. Majd újból Friedmanhez fordult segítségért. Majd amikor szőrszálhasogató részletekről kérdezte őt Kevin, akkor azt a lakonikust választ kapta, hogy ’Doesn’t f*cking matter! A Tame Impala zeneszerzője élete legnagyobb tanításának tartja ezt a mondatot.