Az előző cikkben megkezdett, egymáshoz lazán kapcsolódó témaköröket szeretném most folytatni.
Tartsunk szüneteket egy hosszúra nyúlt keverésnél
Tudom, hogy egyénfüggő, de nekem általában 6-8 órát vesz igénybe egy átlagos keverés. Ami azt jelenti, hogy egy egész munkanapot igényel a folyamat. A legjobb stratégiai tanács az, hogy tartsunk 10-20 perces szüneteket mondjuk két óránként. Az emberi figyelem olyan, hogy másfél-két órás koncentrálás után szüksége van felfrissülésre. Nagyon sokszor azon kapom magam, hogy már több mint három órája csak a mixingre koncentrálok és nem voltam kint friss levegőt szívni. Ilyenkor szokott eljönni az a pont, amikor már nem érzékelem a zenei különbségeket, hiába állítok a kompresszoron és tekerem a hangszínszabályzót. Ilyenkor jót tesz negyedórányi lazítás. Szerintem a figyelmem is lankad, és a fülem megszokja az arányokat. Így mindent jónak hallok. Pedig keverés folyamán az ízlésünkre és a józan ítélőképességünkre van a legnagyobb szükség. Pihenés után felfrissülve, viszonylag tiszta füllel folytatom az eljárást. Legtöbbször egyből feltűnnek a mixelési hibák, az aránytalanságok, és a hangképbeli tévedések. Mindig csodálkozom: vajon a pihenő előtt megsüketültem? Szükség van a pillanatnyi kikapcsolódásra, úgy szoktam viccesen fogalmazni, hogy újraindítom a fülemet. A hallásomnak is jót tesz az újraindítás, akár egy iphone-nak.
Ne mastereljünk mixing közben
Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész szakma talán legvitatottabb témaköre. A saját szakmai véleményemet próbálom kifejteni. Nem tartom jó döntésnek, ha valaki úgy áll hozzá a zeneszerzéshez, hogy a master busra behív egy Izotope Ozone vagy hasonló mastering processzort és egy általános presetet használ. Ilyenkor mindig egy rossz minőségű harminc éves automatikus krumplihámozó jut eszembe. A gép számára teljesen mindegy, hogy milyen alakja van a krumplinak, a végén mindegyik egyforma tégla alakúra lesz meghámozva. Szerintem érdemes szétválasztani a keverés és a masterelés folyamatát. A két eljárás teljesen más hozzáállást és gondolkodásmódot igényel. Az igazán magas színvonalú produkcióknál általában két külön ember végzi más-más stúdióban különböző lehallgatókon a két eljárást. Mivel minden szerzemény egyedi, ezért nem tartom jó ötletnek, hogy egy előre gyártott beállítással kezdünk neki a munkának. Így elvesszük az esélyt, hogy egyedi és különleges legyen a zenénk. Még abban az esetben is, ha úgy döntünk, hogy mi mastereljük le a saját zenénket (amit nem tartok túl jó ötletnek), akkor is bontsuk külön folyamatra a keverést és a masterelést.
Két dolgot azonban nem szabad összekeverni. Amennyiben okosan különválasztom a két zenekészítési folyamatot, és bizonyos processzorokat használok keverés során a master bus-on, az nem számít masteringnek. Tehát nem Izotope Ozone presetre és társaira gondolok, hanem glue funkciót ellátó kompresszorra vagy hangszínszabályozóra. Ebben az esetben nem radikális beavatkozással dolgozom, sokkal inkább csak érintem a hanganyagot. Maximum 1-1,5 db-t komprimálok vagy hasonló kicsi arányban EQ-zok. Az ehhez hasonló master bus processzálás a keverés része, mert a zenei kohézió megteremtésében segédkezik és nem a dinamikatartomány értelmetlen tönkretételében.
Minél többet automatizáljunk
Ne essünk abba a hibába, hogy egy hangerő aránnyal ússzuk meg egy dal keverését! A legtöbb esetben egy dal több egymástól különböző zenei részből épül fel. A zenei részek más hangszereléssel és más dinamikával operálnak. Idealista elgondolás, hogy egy szerzemény keverése fix arányokkal megoldható. A valóságban szinte soha sem működik egy dal egyetlen egy hangerőaránnyal. Például szellősebb verse résznél gyakran előfordul, hogy hangos az ének, a lábdob, a basszus és a pergő. Ebben az esetben jól járunk, ha úgy automatizáljuk a hangerőarányokat, hogy 1-2 db-vel halkítjuk az említett sávokat. Ezáltal halkabb, csendesebb verze rész benyomást alakítunk ki, így a refrén sokkal hatásosabban robban be és tölti be a zenei szerepét, jobb katarzisélményt tudunk kialakítani. Természetesen nem csak a keverés során kell kialakítani ezeket a hatásokat, hanem sokkal inkább a hangszereléssel. Egy jó mixing szerencsés esetben fokozza az említett hatásokat: hangerő automatikával a hangszerelési szándékok szolgálatába állíthatjuk a keverést.
A történetnek itt nincs vége! A DAW-ok korában nem csak hangerőt tudunk automatizálni, hanem gyakorlatilag minden virtuális hangszer és processzor mindegyik paraméterét. Ezt nevezem igazi aranykornak. A csendesebbnek szánt részekben például tompább dobokkal és kevésbe subos mélyekkel operálok. Így sokkal jobban ki tudok teljesíteni egy zenei csúcspont részt. A csúcspontnál hirtelen megjön a nagyon mély és nagyon magas tartomány és így nem csak zeneileg nyílik ki a dal, hanem frekvenciamenetben is. Nagy kedvencem még az, amikor a verze részben sokkal szűkebb térbe helyezem az éneket, így az intimitás illúzióját teremtem meg. Ezzel szemben a refrénben nagyobb térben szerepel az ének, közel a hallgatóhoz, ezáltal a zenei háttérrel együtt segítem a kiteljesedést.
A lehető legtöbb helyen hallgassuk meg a keverésünket
Tudom, hogy önmagamat ismétlem, már több fórumon is kifejtettem a nézeteimet ebben a témában, de nem győzőm eleget hangsúlyozni, hogy ne csak a stúdió hangfalunkon szóljon jól a zenénk, hanem a kocsiban, a laptopon, fejhallgatón, earbudon, discoban és még folytathatnám. Ne csak a frekvenciamenetet és a dinamikát ellenőrizzük több helyen, hanem azt is, hogy a keverésünk elérte-e a célját: a legtöbb lehallgató rendszeren közvetíti azokat az érzelmeket, élményeket amelyeket kiváltani szeretnénk.